2009. augusztus 17., hétfő

Nők és életük


Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők


Harmadik könyvem Ulickajától, és ismét elvarázsolt a stílusa. Szenvedélyes, nyílt, modern és szókimondó. Mindenben látja az igazságot, amit megoszt velünk, földi halandókkal.
A könyv hat történetből áll össze, és mindegyiknek szereplője Zsenya, akinek a nők kitárulkoznak. Mellette úgy érzik, el kell mondaniuk történetüket, mely legtöbbször hazugság, mellyel önmagukat ámítják, illetve szánalmat akarnak kicsikarni a másikból. Amelyik leginkább tetszett, az a svájci történet volt. Annyira aktuális és fontos témát boncolgatott. A prostitúcia a mai napig gondot okoz minden országban, így a miénkben is. Kiskoromban szüleim azt mondták: "rosszlányok", de sosem tudtam, miért érdemlik ki ezt a jelzőt. Amikor pedig megtudtam, sajnálatot éreztem irántuk, undor helyett. Így történt ez Ulickaja történeténél is. A sok orosz lány, akik Svájcban próbáltak rálelni a szerencsére, szánalmat ébresztett bennem. De most nem ez a lényeg. Szóval mindegyik történet kicsit megrázó a maga nemében. Apró, illetve nagy hazugságok játszák a főszerepet, s az utolsó történet középpontjában csak Zsenya áll. És ez az a pont, ahol értelmet nyer mindegyik történet. Itt egyesülnek a szálak, és mi megismerhetjük Zsenyát is.
Megrázó történetek, de mindegyik aprócskát tágított a világszemléletemen. A végén úgy tettem le a könyvet, hogy hiányt éreztem, de ennek semmi köze nem volt a könyhöz. A hiány érzés bennem volt, méllyen, kiszakíthatatlanul. Sosem éreztem magam feministának, sőt, néha inkább az ellentéte volt jellemző rám, de a könyv után előtört belőlem is egy kicsit. Miért a nők? Miért mindig mi szenvedjünk jobban? Miért vagyunk mi elnyomva? És bárki mondja, hogy ez sületlenség, ma már egyenjogúság van, hazugság. Talán a gödör felszínén minden rendben, de ha az aljára tekintünk észrevesszük, hogy az élet nem is fenékig tejfel. Ott van a prostitúcia, a házasságon belüli erőszak, a gyermekmolesztálás, és még sorolhatnám azokat, amik leginkább a nőket alázzák. Hú, de ahogy elnézem, kicsit elszaladt a velem a ló. :D Itt abba is hagyom a kitörésemet.
Szóval érdekes könyv, érdemes elolvasni, és utána leülni tíz percre gondolkodni. Higyjétek el, megéri!

A szél árnyéka


Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Kedvenc szereplő: Fermín :D


A
Sempere és fiai könyvesbolt már történelem Zafón könyveiben. Kaphat mellékszerepet (Angyali játszma) vagy főszerepet. Daniel Sempere, könyvünk főhőse, annak a Semperének az unokája, aki sokat segített Martín-nak Zafón másik regényében. Igazából ez a kötet jelenet meg később, de én örülök, hogy az Angyali játszmát olvastam előbb, mivel időben előbb játszódik.
Tehát: Daniel kiválaszt magának egy könyvet, melyet egy bizonyos Julian Carax írt, akiről semmit nem siker találnia. Gyerkfejjel még nem kezdi el a kutatást, arra majd csak később kerül sor, mikor egy sötét alak megkeresi, és mérhtetlen sok pénzt kínál a könyvért cserébe. Daniel erre elrejti a könyvet és megpróbálja kiverni fejéből Carax-ot. Azonban sikertelenül, mert folyamatosan belebotlik. Sötét, véres éjszakán ismerkedik össze Fermínnel, aki később legnagyobb segítője lesz. Együtt próbálják megfejteni Carax titkát. Daniel, fittyet hányva a fenyegetésekre és a veszélyre, kutatásba kezd és olyan titkokra derül fény, melyeket jobb lett volna hagyni, hogy örökre feledésbe merüljenek.
Ha dönteni kéne, én azt mondanám, hogy a Szél árnyéka egy fokkal jobb, mint az Angyali játszma, de nem igazán szeretnék különbséget tenni köztük. Mindkét könyv a szívemhez nőtt, és sosem felejtem el azt az odaadást, amellyel Zafón a könyvekről ír. És legújabb uticélom, hogy végre megismerhessem azokat a helyeket, amelyeket Zafón leír: Barcelona.
Nemrég tartottam egy előadást a spanyol polgárháborúról, és újra érdekelni kezdett a téma, mivel Zafón erről is megosztja, bár burkoltan, nézeteit. Iszonyodva olvastam, hogy emberek képesek ilyet tenni saját népükkel. Eddig minden tanárom azt hangoztatta, hogy a spanyolok szerencsések, mert hozzájuk nem ért el a II. Világháború, valamint, hogy Franco jobb volt Hitlernél. Ezek után támadt néminemű kétségem efelől. Franco ugyanolyan szadista állat volt, csak volt annyi esze, hogy nem szállt be a háborúba, bár azért szép számmal áldoztatta fel a férfiakat, mikor kiküldte őket Hitler megsegítésére... Mindegy, hagyjuk a szomorú múltat.
Remélem, mielőbb olvashatunk tőle új könyveket!
Ami még említésre méltó: az Elfeledett Könvyek Temetője - ötlet. A könyvek olvasása után sokáig forgolódtam az ágyban. Szerettem volna, sőt, akartom, hogy létezzen egy ilyen hely, ahol millióegy könyv van elrejtve, s én szabadon garázdálkodhatok közöttük. De ez szerintem nem csak az én álmom... :D
2009. augusztus 11., kedd

Újabb Blake-regény


- Sok királyt láttam, herceget, arcuk sápadt, szemünk irigy, s szóltak: La Belle Dame sans Merci bűvölt el így! Dolph csak nézett, mint a vakablak, Requiemre, aztán rám.- Szerintem nem kedvel téged - jegyezte meg Dolph.- Szerintem meg nem hinném, hogy ez lenne a gondja. - Sőt - csoszogott el az ágyamtól Edward. - Az zavarja, hogy nem kap saját fogkefét Anitánál.

Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.

Laurell K. Hamilton: A Harlekin (15. Anita Blake)

Nem szándékoztam megvenni magyarul, mivel angolul már itt lapul a polcon, híven tükrözve türelmetlenségemet. De muszáj volt, mert olyan szép a borítója és ha már megvan az egész sorozat magyarul, akkor ennek is meg KELL lennie. Nagy szerencsém volt, hogy a Szépséghibás Booklineban megtaláltam 2000 Ft-ért. Egyébként kész rablás. ("Jelentőségteljesen megcsóválja a fejét").
Sokban különbözik a Haláltánctól ez a regény. Már nem minden a szexről szól. Itt is fontos az a szál, hogy Anita mit csinál majd a temérdek pasijával, de nem ez a lényeg. Mert itt már van cselekmény, emberek!!!! Csoda történt!!! Hamilton rájött, hogy nem azon múlik a sikere, mennyi pornót sűrít a regényeibe, és ím, sikerült lecsökkentenie háromra, ismétlem HÁROMRA. Tehát, akkor: a Harlekin megérkezik a városba és elkezdi idegesíteni Anitát, no meg vele együtt az egész vámpír koloníát és vérállat falkákat. Visszatér Requiem, aki annyira megkedveltem. Szerintem stílusos, bár nem értem, mit eszik Anitán... ("vállat von", de olyan franciásan, mint Jean-Claude :P ). Újra visszaköszön Rafael, a patkánykirály, Donovan, a hattyúkirály és Haven, alias Sütiszörny :D. Jó kis kavalkád alakul, majd mindenki tesz valamit a bödönbe. Kés, villa, Browning, Firestar, kardok, varázslat, vámpírbűbáj, stb. Sok az akció és összecsapás, kórházi jelenet, és Anita végre rájön, kik is a legfontosabbak számára. Richard még mindig olyan idegesítő (szerintem), mint eddig, s Nathaniel ugyanolyan édi. A Harlekin jön, pusztít, majd fény derül egy nagy titokra. Ká Anyu, más néven Marée Noire visszatér néhány antréra (tudja a fene, hogy írják...) ás megint bekavar a boldog békeidőkbe.
Röviden ennyi. Tetszett a könyv, s nem tudtam letenni. Örültem, hogy végre közelíteni kezdünk a kezdetekhez, amikor Anita még Anita volt, s a történet középpontjában nem a szex állt. Már olvastam a következőt ( Blood Noir) is, és megnyugtathatlak titeket, hogy abban is normális a cselekmény és csak néha (asszem 1-2) vegyül bele a szex, ami valljuk be, megfelel a norma határainak.
Végre van pofám felrakni egy kritikát az új Blake-könyvekről, mivel ez nem negatív. :D Csak így tovább Hamilton, s akkor talán újra fantasztikusan élvezhetők lesznek a könyveid! :D

u.i.: Most mondjátok meg, hát nem gyönyörű a borítója????

A báli szezon regénye


Egyesek azért kockáztatnak, mert azt hiszik, ki tudják játszani a sorsot
Mások azért, mert a szerencse fiai
És megint mások egyszerűen csak imádják a veszélyt...

Robert Petre, Ingatestone hetedik lordja elcsábítja a gyönyörű és talpraesett Arabella Fermort. Arabella tudja, hogy egy ilyen viszony egy életre tönkreteheti, hiszen ördögien csábos szerelmese jakobita összeesküvő, akit ha lelepleznek, vérpadon végzi. A pár titkos viszonyát egy kívülálló lesi meg, egy önjelölt költő, aki nem más, mint Alexander Pope. Hírnévre és vagyonra áhítozva érkezik Londonba. Ha kudarcot vall, nyomorba jut, de ha Arabella és Lord Petre titkos viszonyáról híres költeményt ír, sikeres és gazdag lehet. London, 1711 - mocsok és pompa, álarcosbálok és politikai intrikák, kártyacsaták és orgyilkosságok és a kor leghíresebb géniuszainak botrányos világa.

Sophie Gee: Botrányos viszonyok

Ahhoz képest mennyire beharangozták, úgy vártam, hogy tényleg "botrányos" könyv lesz, de csalódnom kellett. Nem mintha nem tetszett volna, de nem ezt vártam. A könyv igazából egy Austen-féle regény megspékelve néhány pikáns jelenettel és persze sok-sok bűnnel és egy marék intrikával. Legérdekesebbnek az Alexander Pope szálat találtam. Tetszett, ahogyan a költő szemén keresztül látjuk a dolgokat.
A sztori: Alexander Pope fellátogat Londonba, mivel szeretne közel maradni a Blount-kisasszonyokhoz. A városban megismerkedik Arabellával, aki nemsokára felkelti a legígéretesebb agglegény, Lord Robert Petre figyelmét. Szerelem, szenvelgés, bájolgás és persze a kifejlet. Lord Petre-t nem kell bemutatni, hiszen minden nő életébe megfordul egy hozzá hasonló férfi. Erős, jóképű, humoros, szenvedélyes és még sorolhatnám. Pope ennek mind ellentéte: púpos, sovány, beteges alkat, mégis felismerjük a regény folyamán, mennyire nem számít a külső. Lehet valaki úgy is boldog, hogy szegény, csúnya, stb.
Pope-on keresztül megismerhetjük Jonathan Swiftet, Charles Jervast (a kor leghíresebb festője) és John Gay-t (Koldusopera írója).
Kellemes olvasmány, és szórakoztató is. Zavarni csak tényleg az zavart, hogy mást vártám, de ez, valljuk be, az én hibám. :)
Tetszettek a leírások, a parki piknikezések és a bálok. Szívesen magamra öltenék egy olyan ruhát, amiben az akkori nők tündökölte. Csipke, brokát, bársony, selyem, damaszt, ... Mondjuk a parókák nem hiányoznak, de egye fene, még azt is elviselném, ha részt vehetnék egy korabeli bálon.
Végeredmény: a könyv nem tér el címétől és alcímétől. Botrányos viszonyokat tár elénk, s a "báli szezon regénye". Jó szórakozást és táncra fel!!
2009. július 27., hétfő

Normann-trilógia I.


"Matilda a sérüléseit szemlélte, és nagyon meg volt velük elégedve. Hogy megcibálta Vilmos a haját! Vajon megcsodálta? Észre kellett vennie, milyen hosszú és aranyszínű! Amikor kiereszti a fonatokból, úgy öleli körül, mint egy köpeny. Látnia kellett, mikor annál fogva húzta le a lováról. Micsoda szemtelenség...! Nem tudja elfelejteni. - Apám, én döntöttem. Férjhez megyek Normandia hercegéhez. - Az a férfi kegyetlenül bánt veled. - Bedobott az árokba, a hajamnál fogva ragadott meg. Azt hiszem, nagy örömmel tette tönkre a köntösömet és karmolta össze a bőrömet. Mindenki félt tőle... kivéve engem. Én nem féltem. Csak izgatott voltam, hogy létezik a világon ilyen férfi. Ő az egyetlen, akihez hozzámennék. Végre egy igazi férfi, aki megszerzi, amit akar, és nem ismer félelmet."

A szokatlan "lánykérés" előzménye, hogy Flandria hercegnője Mathilda, még mielőtt látta volna, fattyúnak nevezte kérőjét, Vilmost, Normandia hercegét. Fényes Róbert normann herceg és kedvese, Arlette szerelméből született a kezdetben Fattyú hercegnek csúfolt, ám utóbb Hódító Vilmosnak nevezett nagy király. A történelem egyik legnagyobb hadvezérének, Anglia első igazán jelentős uralkodójának életét ismerheti meg az olvasó e fordulatos, izgalmas regényből. Cselszövések, háborúk, szerelmek, családi viszályok és békülések közepette formálódik a középkori Európa. A történelemformáló események mellett nyomon követhetjük Vilmos és Matilda boldog, kilenc gyermekkel megáldott házasságának történetét is.


Victoria Holt: A fattyú király

Mindig is nagyon szerettem Victoria Holt stílusát. Kedvencem az Anglia leányai sorozat, mely végig kíséri egy család női leszármazottjainak életét VIII. Henrik korától egészen a 2. világháborúig. Így nagyon megörültem, mikor megláttam a könyvesbolt polcán legújabb lefordított könyvét, a Fattyú királyt. Rögtön meg is vettem, s láttam, hogy bizony ez egy trilógia lesz arról a korról, amiről még nem olvastam sokat. A normannokról. Kíváncsian kezdtem bele a könyvbe.
A történet elején megismerkedünk Fényes Róberttel, akinek örököse egy varga leányától születik. Ő lesz majd a későbbi Hódító Vilmos, aki meghódítja Angliát. A fenti idézet leendő feleségével való megismerkedése. Matilda lesz Vilmos egyetlen és igaz szerelme, aki mind lelkileg, mind politikailag támogatja és segíti. Kevés hasonló asszony volt a középkorban. Azonban, mint minden uralkodói családban, itt is felmerülnek konfliktusok. Az elsőszülött, Róbert, nem olyan, amilyennek Vilmos akarta. Kurtalábú és túl öntelt. Összesen 9 gyermekük születeik, akik közül csak keveset él túl Vilmos. Történet egy olyan férfiról, aki végigharcolta az életét, hogy elérje célját, hogy Anglia királyává koronázzák. Sok intrika, véres bosszúk és háború kíséri a család életét.
Ami nagyon nem tetszett, hogy a cselekmény siet. Úgy értem, túl gyorsan követik egymást az események. Megszületik egy gyermek, és a következő oldalon megszülteik további három. Nem nagyon szeretem az ilyen lólépésekben haladó könyveket. Először ért csalódás Victoria Holtnál. A könyv nincs túlfűtve érzelmekkel, egyszerűen csak egy történelmi sztori leírása, mely nem tartalmazza azt az izgalmat, melyet többi könyve igen. Természetesen megveszem majd a folytatásokat, hátha azok már szebben kidolgozottak, de nem reménykedem túlságosan. Bár, a remény hal meg utoljára. :P

Szexuális zaklatás és rituális csonkítás... gyerekeken!


Heartsdale kis porfészek a semmi határában. Az augusztusi hőségben a görkorcsolyapályánál egy fiatal lány összeszólalkozik a barátjával, mindez lövöldözésbe torkollik – látszólag egyszerű eset, de Jeffrey Tolliver nyomozó ezennel szörnyű bűnténybe keveredik. A boncolásnál kiderül, hogy a lány szexuális zaklatásnak és rituális csonkításnak is ki volt téve, de a család és a barátok eltitkolnak valamit a múltból, ami nyomra vezethetné Tollivert. A hallgatásnak nagy ára van, a szadista újabb áldozatot szed, és a nyomozó szörnyű sejtése beigazolódik; azok, akik a szálakat mozgatják, közelebb vannak, mint hinné...
Karin Slaughter: Sebek


Nem nagyon szoktam "modern" krimiket olvasni, inkább maradok Agatha Christienél és a régieknél. Ezt a könyvet is a 2-őt fizet 5-öt vihet akció keretében vásároltam. Sokszor láttam a plakátját a metrókban és hát, valljuk be, felkeltette az érdeklődésemet. Az elején piros pont járt az első mondatért: "- Dancing Queen - dúdolta Sara Linton, ... - Young and sweet, only
seventeen" (Magam is nagy ABBA rajongó vagyok :D).
Sara Linton a kis város orvosa és egybén a rendőrségi patológus is. Nemrég vált el férjétől, a rendőrfőnöktől, Jeffrey-től. A könyv elején nem várt gyilkosság történik, mely megsebzi Jeffrey lelkét. Egy 13 éves lány hal meg, akiről a boncolás során kiderül, hogy aktív nemi életet él és erőszakos behatolásnak is nyoma van. A kis város feléled. Mindenki gyanús lesz. Valamint fény derül arra is, mik történtek, melyekről a rendőrségnek még csak halvány sejtése sem volt. Gonosz erők munkálkodnak és Jeffrey-nek minél előbb meg kell találnia a szálak mozgatóját, mielőtt más kislány is megsérül. Mindeközben figyelemmel kisérhetjük Jeffrey és Sara kapcsolatának újraéledését, valamint Lena lelki felépülését. Ez a rész, mint utólag kiderítettem, már fontos szerepet játszik az előző kötetben, a Nadragulyában. Sajnos előbb ezt a kötet találtam meg, és semmi nem jelezte, hogy ez a második kötet, így most, a második rész után, belek
ezdek majd az elsőbe is.
Ahogy a könyv elején is írják, "vérbeli krimi". Hasonlít egy CSI: helyszínelők részhez. Tele van akcióval, nyomozással és rejtélyekkel. No meg a ma nagyon elterjedt pedofíliával. Nekem is nehezemre esett rájönnöm, hogy mennyire elterjedt ez a "betegség", vagy tudom is én, hogy nevezzem. Legszívesebben megölnék minden olyan embert, akik kedvüket lelik a gyermekek bántalmazásában és szexuális zaklatásában. Csodálkozunk, hogy ilyen agresszív társadalomban élünk. Az összes bántalmazott gyerek, miután felnő, igazoltan, hajlamos az agresszivitásra. Akkor gondolkozzunk csak el, hány agresszív ember él a Földön. Ijesztő, nem?
Kicsit eltértem a témától, de elragadott a hév.
Érdekes könyv és tanulságos. És izgalommal vegyes érzelmekkel várom a folytatást, ami szeptemberben várható.
2009. július 26., vasárnap

Az indiánok titka...


"Gyönyörű ez a hely. Az ég tele van csillagokkal, odalent csobog a patak, valahol egy távoli kanyonban prérikutya vonyít. Azért jöttem ide, hogy kincseket találjak, de Quivira nem az volt, amire számítottam."

A sziklavárosokat építő anaszázi indiánok ősi városa mindig nagy kihívást jelentett a komoly kutatók és a szélhámos kincsvadászok számára. Amikor Nora Kelly régésznő levelet kap, hogy titokzatos körülmények között meghalt apja annak idején fontos romokra bukkant, Nora azonnal expedíciót szervez, de a vállalkozást már a kezdetekor baljós előjelek kísérik...

Preston & Child: Az eltűnt város

Apa sokáig ajánlgatta nekem ezt a könyvet, mondván, hogy minden megvan benne, ami érdekelhet. Mégsem vettem a kezembe csak most. Féltem, lévén "világsiker", talán nem nyeri el a tetszésem, mert túl hatásvadász. Kellemesen csalódtam benne. Nem bírtam letenni. Faltam. Még vendég is érkezett hozzánk, de én antiszoc módon a szobámban kuksoltam és olvastam. A végén a húgomnak kellett szorítania a kezemet, annyira izgalmas volt.
A könyv egy régész nőről szól, Noráról, aki rég elveszettnek hitt apjától kap egy levelet, melyet 16 évvel ezelőtt írtak, s csak néhány napja adtak postára. A levél egy nem túl pontos útleírást tartalmaz, mely elvezetheti a lányt Quivirába, az indiánok elveszett városába. Rögtön belekezd egy expedíció szervezésébe, melyre talál támogatót. Egész jó kis csapat gyűlik össze. Van köztük szakács, lovász, geológus, híres régész, újságíró, no megy technikus, aki a számítógépeket kezeli. Azonban egyikük sem sejtheti, hogy követik őket. Egyre furcsább balesetek történnek, míg rá kell jönniük, követőik nem csak visszafordulásukat akarják, hanem a titok örökre eltűnését...
A könyv az első pillanattól az utolsóig izgalmas. Érdekes dolgokat tudhatunk meg az anaszázi indiánokról, akikről, bevallom, sosem hallottam. Bár a könyv alapból fikció, logikusan felépített a régészeti felfedezés és a kutatás is természetesen. Ez a regény még inkább megerősített engem abban, hogy jó utat választottam, és igenis van esély arra, hogy olyasmit találj, amivel hírnevet szerzel. Már alig várom, hogy ősztől belevessem magam a régészet tudományának rejtelmeibe. :P
2009. július 11., szombat

Roma sub rosa vol. 5


" Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk."

Gordianus hátat fordított Rómának, és a város minden mocskát maga mögött hagyva családjával új életet kezdett egy birtokon Etruriában. De az új élet idillje nem tart sokáig, ugyanis egykori ügyfele, a mostanra már komoly politikai karriert befutott Cicero egy szívességet kér tőle: lássa vendégül néhány napra ellenfelét, Catilinát. A nyomozó vonakodva ugyan és érthetetlenkedve, de végül igen mond. A titokzatos és hírhedt populista politikus, Catilina hamarosan meg is jelenik, és néhány beszélgetés után Gordianusban gyötrő kérdések ébrednek. Lehet, hogy Catilina nem is akarja megbuktatni a köztársaságot? Lehet, hogy Cicero a valódi összeesküvő? Ha igen, akkor Catilina miért buják, és miért szervezkedik? Gordianus nem akar belekeveredni az ügybe, de amikor egy fejnélküli holttestet talál a birtokán, kénytelen cselekedni. Hiszen olyan rejtéllyel áll szemben, amely nemcsak a köztársaságot sodorhatja végveszélybe, hanem a családját is.


Steven Saylor: Catilina rejtélye

Régebben olvastam a Római vért, a Végzet fegyverét és a Vesta-szüzek házát is Saylor ezen sorozatából. Valmint a Rómát, ami nagyon-nagyon tetszett!
Ezek után nagyon szívesen kezdtem neki, főleg a Kathy Lette könyv után. Gordianus most sem okozott csalódást. Szövevényes, izgalmas és ami a legfontosabb, történelmi. Igazi ínyenceknek való könyv. Valamint számomra olyan, mint egy Agatha Christie regény, mivel itt sem tudtam kideríteni, ki a gyilkos. Ez pedig egy újabb jó pont.
Gordianus leköltözött vidékre és próbál beleszokni az ottani életbe. Felesége, Bethesda még mindig zsörtölődik férje munkája miatt, kislánya, Diana legalább olyan okos és élelmes, mint az apja. Azonban, ami nagyon megtetszett, ahogy Meto fejlődését leírja a könyvben. A fiúból férfi lesz, mind szellemileg, mind testileg, s erre Gordianus is kénytelen rájönni. Eco, a nagyobbik fiú, továbbviszi a családi "foglalkozást": a "nyomozó ipart". Az első haláleset után az egész család összefog, hogy kiderítse, vajon ki tör az életükre.
Eközben megjelenik a színen Catilina, aki mindenkit elbűvöl temperamentumával, ravaszságával és csáberejével. Hogy őszinte legyek, én is nagyon örülnék, ha több Catilina rohangálna a Nagyvilágban. De a legjobban a találos kérdései tetszettek. Biztosan nem jöttem volna rá a legegyszerűbbre sem.
Gordianus kénytelen szállást adni ennek a férfinak, aki egyesek szerint hatalmas összeesküvésre készül. Mégis, Catilina képes kételyt ébreszteni a Nyomozóban.
A történet magával ragadó, izgalmas és nem utolsó sorban szórakoztató. Csak azt nem értem, miért nem tanítják Catilinát a történelem órákon. Érdekes személyiség, és sok mindent tehetett volna Rómáért, ha nem keveredik bele az összeesküvésbe. Én egy harmadik Gracchust látok benne, akit szintén eltöröltek a Föld színéről, mint a fívéreket, azért, mert jót akartak a népnek.
Hűen kirajzolódik előttünk, miért lett konfliktus Caesar és Cicero között, s hogyan éleződött ki az ellentét az optimaták ("legjobbak") és a populisták ("néppártiak") között.
Egy szó, mint száz, a könyv lenyűgözött, és eddig ezt tartom a legjobbnak a Roma sub rosa sorozatból.

Hogyan öljük meg az olvasót!


"- Látod? - folytatta. - A férfiak igenis képesek megváltozni. - Te jó ég! Mi ez a zaj? - És már válaszolok is: - Tudom már! Sok millió nő épp halálra röhögi magát."

A házasság ugyebár csupa öröm, de nincs az a nő, aki olykor ne kívánná a férje halálát… csak egy picikét. Ám amikor Jazz Jardine-t férje meggyilkolásával gyanúsítják, valahogy elhagyja a humorérzéke. Az élet negyven fölött kezdődik – mondják –, de nem jó mindjárt a hűvösön kezdeni. Jazz, a házitündér, Hannah, a karrierjét építgető nő, és Cassie, a szeretnivalóan hibbant anya: három hétköznapi figura. Jó esetben nem börtönkrónikák szereplői. Cassie és Hannah mégis kénytelen összefogni, hogy bebizonyítsák közös barátnőjük, Jazz ártatlanságát. Csakhogy a botcsinálta nyomozás során fény derül árulásra, házasságtörésre, hazugságokra, egy- vagy többéjszakás kalandokra, egymás pasijának elhalászására, és egyéb sötét tikokra. Vajon a barátság kibírja a szennyes teregetését?

Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket (és egyéb hasznos háztartási tanácsok)

Sokan ajánlották a könyvet és sokszor kerülgettem is, de élénksárga borítója és címe miatt sosem vettem meg. Mikor az Ulpiusnál 2-őt fizet 5-öt vihet akció volt a könyvhéten, úgy döntöttem, így megéri.
Hát, hogy őszinte legyek, nem érte meg. És csak ritkán mondok ilyet könyvre. Azonban ez nem nyerte el tetszésemet. Egyszerűen túl primitívnek és értelmetlennek tartom.
A történet szerint Jazzt, a tökéletes feleséget férje meggyilkolásával vádolják. Az elbeszélő Cassie, aki egy naiv, önbizalomhiányos feleség, aki nem mer szembeszegülni férjével, így rámarad az összes házi munka, s képtelen javítani a karrierjén. Hannah a harmadik díszpinty, aki gazdag, szép és belevaló. De ez mind mit sem ér, ha problémák adódnak a házassággal. És ez a könyv csak erről szól. Lehet, hogy csak amiatt nem érzem át a helyzet komolyságát, mert még nem élek házasságban. De ez akkor is TÚLZÁS, amit a nők levágnak a könyvben.
Valóban volt benne pár poén, amiken jót nevettem, de ahhoz képest kevés, amennyit vártam.
A könyv után már-már szégyellem, hogy én is a női nem tagja vagyok, mert MI nem vagyunk ezekhez hasonlóak, és soha nem is akarok olyan lenni. A könyv végére mindhárman bűnözőkké válnak, mindenki más-más okból kifolyólag.
Szóval most akkor mi volt az értelme a könyvnek?
Mert 400 oldal tömény értelmetlenség és hülyeség zsúfolódott össze a szemem előtt. S be kell vallanom, ilyen lassan könyvet még nem olvastam. Másfél hetembe telt, s emiatt a lehangoló könyv miatt máshoz sem volt kedvem.
Komolyan mondom, lehet, hogy tényleg bennem van a hiba. Senki ne vegye sértőnek, ha neki esetleg tetszett. Egyszer ilyet is kell olvasni. :P
2009. június 17., szerda

Second - hand - Club


Legalább annyira felvillanyozott a Second-hand-Club ötlete, mint a Könyvklubé. Így elérkezett az én időm is, hogy feltegyek egy listát a könyvekről, amiket szívesen cserére bocsátanék. Van köztük néhány angol is, ha valaki nyelvet akar tanulni. :P Egyébként mindegyik könyv kiváló állapotban van. :D

Voila:


Laurell K. Hamilton: The Harlequin; Blue Moon

Passuth László: Fekete bársonyban (régi)

Honoré de Balzac: Elveszett illúziók - Kalandor (két kötetes, régi)

Kertész Imre: Sorstalanság

Swift: Gulliver utazásai (régi) ELKELT!

Hesse: Demian ELKELT!

Egyenlőre ennyit tudtam most mondani, de majd még n
ézelődöm.


Más SHC tagok listája:

janeeyreelete

Christina

Mademoiselle

Nima

Joeymano

alternati

Amadea

Nani Zitus

Lobo

Csenga

Picurka

Fairybug
2009. június 13., szombat

Angyali játék


"Ez a hely: titok. Szentély. Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük. Valahányszor egy könyv gazdát cserél, vagy csak átfutja valaki, növekszik és erősödik a lelke. Ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyekre senki sem emlékezik, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek..."

A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Nem számítottam arra, hogy néhány éven belül megtalálom a könyvtárban, de a "sors" mást tervezett. Amint megpillantottam, felkaptam és magamhoz szorítottam, nehogy valaki elvegye tőlem. Olyan sok jót hallottam róla és a sztori, meg a borító is tetszett. Mégsem vettem meg, mivel az Ulpius puha kötésű könyvei egy idő után darabokra esnek, és sajnos ez nem túlzás, hanem kézzel fogható tény...
Azt hittem, hogy nagyobb idő intervallumot ölel fel a történet, és csak a végén fedeztem fel, hogy csak 13 évet. Martín első könyvétől a valószínűsíthető utolsóig követjük az eseményeket. A helyszín természetesen Barcelona és az első világháború és a polgárháború közti idők. Martín, miután befutott író lesz, kap egy felkérést, hogy írjon egy olyan könyvet, ami egy új vallást teremt. És ezzel kiderül, hogy az egész könyv a hit, illetve a túlvilág felé orientálódik. Ez már Martín első könyvéből, a Kárhozottak városából is érezhető. A megbízó azonban egy titokzatos férfi, akiről az írás során sok minden kiderül, ami csak még több bonyodalmat szül.

Tetszett, ahogy némely történés a homályban maradt (Martín titokzatos éjszakai látogatása egy nőnél), és az, ahogyan a történet a végére kikerekedett és nem vesztette el az ízét. Mégis sajnáltam, hogy máris vége... Be is szereztem a "Szél árnyékát", mivel, szégyen szemre, még nem olvastam.
Látszik, hogy Zafónból sikerkönyv író lesz, és alig várom a további írásait, melyek megédesítik majd az életet. A könyv műfaja: krimi. Mégsem ponyva. A könyvek és az olvasás szeretete meglágyította a szívemet, legalább annyira, mint a Tizenharmadik történet. Ami számomra zavaró volt, hogy nem jöttem rá, ki is volt Andreas Corelli valójában. Rossz vagy jó? Élő vagy halott?
A kedvenc karaktereim: Martín és Isabella. Annyira kedvesen marakodtak. A két "gorilla", Marcos és Castillo karakterének leírása is nagyon mulatságos volt. Lényeg: Zafón minden karaktere teljes és hibátlan (no nem mindenki a jó oldalon áll, hanem megalkotásban az). A stílusa megragadó. És, elkezdve A szél árnyékát, nagyon tetszik, hogy a két könyv között van egy kapcsolódási pont. Nem csak a város, hanem a szereplők és a könyvek fontossága szempontjából.
2009. június 10., szerda

Roxfort után Evernight




 " - Volt néhány percük kipróbálni az iPodot. Mik az első kérdéseik? - Milyen lelkek keltik életre ezt a dobozt? - Erről beszéltünk már - tenyerelt Yee tanár úr Ranulf asztalára, és lassan, tagolva folytatta: - Az ezen az órán tanult készülékek egyikét sem lelkek keltik életre. Sőt, nem léteznek olyan gépek, melyeket lelkek keltenének életre. Világos lett végre? - És mi van annak a fémnek a szellemével, amiből a doboz készült?Yee tanár úr legyőzötten roskadt le. - Van itt valaki a középkorból, aki segíteni tudna Ranulfnak ebben a témában?"

Bianca szökni akar. Bianca új diák az Evernight Akadémián, egy háborzongató, gótikus bentlakásos iskolában, ahol az osztálytársak valahogy mind túlságosan tökéletesek: okosak, elegánsak, jófomán olyanok, mint a ragadozók. Bianca tisztában van vele, hogy nem illik közéjük. Ekkor találkozik Jareddel, aki szintén kilóg a sorból, s aki szemmel láthatólag mindent megtesz azért, hogy ne legyen olyan, mint a többi evernightos. Kettejük között tagadhatatlanul van valamiféle vonzalom. Bianca minden veszélyt vállalna, hogy a fiúval lehessen, de sötét, régesrégi titkok elszakítják őket egymástól. Bianca ekkor megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak hitt.

Claudia Gray: Evernight - örökéj

Ez szintén egy könyvhetes beszerzés, melyet a húgom fedezett fel. Ehhez is tartózkodóan fogtam hozzá, mivel féltem, hogy csalódás fog érni. Pedig már megtanulhattam volna, hogy Könymolyos könyvnél ez nem történhet meg (eddig legalábbis).
Adott egy bentlakásos suli, no nem a Roxfort, hanem az Evernight, ahova tökéletes, de sznob fiatalok járnak. Bianca, mivel szülei itt fognak tanítani, kénytelen ebbe a suliba járni, bár retteg az ódon kastélytól és a nem idetartozókat lenéző diákoktól. Már első nap megismerkedik álmai férfijával, Lucasszal, aki szintén utálja az Evernightot. Raquel, Bianca ösztöndíjjal bejutott barátnője, egyre több furcsaságra hívja fel a lány figyelmét, s az Evernight egyre nyomasztóbb és veszélyesebb lesz. Vajon mi a titka? (Gondoltam leszek olyan jó fej, és nem lövöm le.)
Az elején egy tök normális sztorinak indul, ám a közepén olyan meglepetés ért, amitől, éjfél lévén, kinyiltak a csipáim, és nem bírtam letenni, amíg végig nem olvastam. Ebben is megfigyelhető a Romeó-és-Júlia szál, mint a Twilightban. Nem értem, a mai írók csak a shakespeari szerelmet tartják mérvadónak?! Persze, hogy romantikus meg szép, de nem minden szerelem ilyen. Miztán így kikritizáltam magam, most jöhetnek a pozitívumok. Nagyon tetszett, hogy olvastatja magát, meg az, hogy mindenhol marad valami a homályban. A könyv végére érve nagyon sok kérdésem maradt, amire esetleg majd a következő kötetben kapok választ. Szeretem, hogy nem érzem úgy, hogy ennyi, és OK. Hanem várom a folytatást. Úton útfélen idelyukadok, de muszáj mindig összehasonlítanom a Twilighttal, mivel mindenki ezt teszi, és ordít belőle, hogy annak a mintájára készült. Más. Nagyon más. Az elején egy Prológus, mely, akárcsak a Twilightban, előrevetít. DE, és hangsúlyos ez a de, a többi mind meglepődés és hab a tortán. Szeretném megköszönni Gray-nek, hogy megteremtette az Evernightot, ahová ugyanolyan szívesen járnék, mint annak idején a Roxfortba.
És ismét csak annyit mondhatok, hogy az eredeti borító jobban tetszik... (bár azért a magyar sem rossz, de minek kellett megváltoztatni).
2009. június 4., csütörtök

Krono-szinklasztikus infundibulum


Akit foglalkoztat, hogy mi az emberi lét értelme és célja, akit érdekel, hogy miért épült és mi célt szolgált a kínai Nagy Fal, Stonehenge és a Kreml, aki tudni szeretné, hogyan lehet üdvözülnie annak a milliárdosnak, aki puszta kézzel megfojtja legjobb barátját, és megerőszakolja majdani szerelmét, akinek fia kék madárrá képzi át magát, mert a boldogságot csak így tudja birtokba venni, az tartson Vonneguttal, a groteszk mese nagyszerű mágusával. Vonnegut remekművének szereplői a tér és idő titkos korlátain áttörve érik el a lelki béke katartikus boldogságát, de a mulatságos, felemelő és elképesztő történet olvasója is részese lehet a vonneguti üdvözülés torokszorító élményének.
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei

A Könyvklub előtt még sosem találkoztam Vonnegut könyveivel. Lehet, hogy szerencsém volt, mert korábban nem biztos, hogy megértettem volna a lényeget. Most is csak a végére sikerült, bár nem vagyok biztos benne, hogy jól gondolkozom... De először is a sztoriról:
Rumfoord mindent tudó, már-már isteni karaktere mindig meg tudott nevettetni. Főleg akkor, amikor jóslásokba bocsátkozott (pl.: Malachi eljövendő életéről). A könyv hátulját olvasva nem gondoltam, hogy sci-fi könyvet kapok, de kellemesen csalódtam. Még soha nem olvastam sci-fit, pedig mindenki ajánlotta. Nem volt hozzá bátorságom... Hogy mennyire nem az én világom (de ezt most nem kell negatívan érteni), de ettől még nagyon tetszett és nagyon új volt. A kezdés kicsit vontatott volt, főleg amikor leírta a krono-szinklasztikus infundibulum-ot. Na ott kicsit megijedtem, hogy ez most akkor végig ilyen lesz? Az sem segített s
okat, hogy a HÉV-en olvastam, zajban és tömegben. Mert ehhez csönd és nyugalom kell, valamint idő, hogy egyszerre végig lehessen olvasni, különben az ember kiesik a ritmusból.
Visszakanyarodva a sztorihoz: Rumfoord és kutyusa csak néhanapján érkeznek a Földre, ahol mindig nagy tömeg várja, és egyszer csak meghív valakit. Itt a bonyodalom, amely elvezet a regény v
égéhez, és a könyv értelméhez. A létfilozófiához. Beatrice és Malachi kapcsolata ellentmondásos, s felismerhető benne a mai emberek nemtörődömsége. Mégis mindig van egy második esély az újra kezdéshez. Az újrakezdéshez a Titánon, a Szaturnusz egyik holdján :P.
A másik két különleges figura, akik teljesen kilógtak az emberek sorából: Salo és Chrono. A robot és a "kék madár", mely egy romantikus német költő ideális életmódjá
t idézi fel. Valamint mindenki ismeri a "boldogság kék madara" kifejezést. Na Vonnegut ilyesmiket kutyult össze, és ebből született meg ez a mű, melynél groteszkebbet, abszúrdabbat, de jobbat sem olvastam még. Le a kalappal Vonnegut mester előtt. Csak azt sajnálom, hogy 2007-ben elhunyt, és így már nem találkozhatok vele (nem mintha sok esély lett volna rá, da amíg az ember él, remél...).
Azt hiszem ezzel a kis kritikával minden érzésemet megosztottam, és felkészültnek érzem magam a következő Vonnegut könyvre, bár nem rögtön, mert az már csömört okozhatna... (nem azért, mert rossz, hanem mert más).

2009. május 23., szombat

Kafka és Nakata...


"Egyikünk sem lehet szabad. Egy nagy örvényben vagyunk. Néha az idő külső peremére kerülünk. Valahol belénk csapott egy villám. Egy mennydörgés és villanás nélküli villám."
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Szinte mindennap kerülgettem őt a boltokban, mielőtt végső döntésre jutottam. Nem sokkal a könyvfesztivál előtt alakult meg a Könyvklub, s érdekelni kezdett ez a különleges mű. Sokat gondolkoztam rajta, vajon milyen lesz. Tetszik majd, vagy sem? Végül is, gondoltam, ha már annyian érdeklődnek iránta, megveszem. A megvásárlásra a könyvfesztiválon került sor. Sokáig szemeztem vele és Murakami más könyveivel, végül a kiadó eladónője ajánlotta. Idézem: "Ez a legjobb, amit tőle olvastam!" Na jó, gondoltam, akkor meg kell venni, és elolvasni. Jelentkeztem a Könyvklubba, és hozzákezdtem. Az elején érdekesen indult, s kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam Murakami kicsit szürreális, de mégis annyira emberi stílusához. Őszintén: eddig ez a legérdekesebb könyv, amit valaha olvastam. Minden fontosat megtalálhatok benne: filozófiát (Rousseautól Hegelig), kalandot, emberfelettiséget, vallást, valamint az emberek mindennapos problémáit (szerelem, viszály, önellentmondás,...). Ami kifejezetten tetszett, az a két egymással párhuzamosan vonuló történet. Nakata és Tamura története, melynek egyik része első szám első személyben, a másik pedig harmadik személyben beszéltetik el. Érzelmek és stílusok kavalkádja a könyv, de mindenből csak a megfelelő mennyiség.
Kezdtem irigyelni Kafkát bátorságáért és azért a néhány napért, amelyet a külvilágtól elzártan, a hegyekben töltött. Végre egy szereplő, gondoltam, akivel, légyen bár férfi, azonosulni tudok. Leginkább a könyvimádatával. Magam is rendszeres "könyvfaló" vagyok, így szívesen töltenék néhány hónapot, vagy legalább hetet azzal, hogy csak ülök és olvasok. Egyéb iránt szívesen meghallgattam volna Szaeki a dalát! Nakata történeténél az tetszett, ahogy Murakami bevezette. A jelentések és a levelek előre sejttették, ki lesz az a személy, akivel megismerkedünk. A "nehézfejű" öregedő férfi vált legkedvesebb szereplőmmé.
A számomra legújabb élmény, hogy egy két szálon futó regényt úgy olvastam el, hogy nem csak az egyik szál történései érdekeltek, hanem mindkettő. Amikor végére értem a páros fejezeteknek, alig vártam, hogy megint hozzájuk érjek, azonban ez történt a páratlanokkal is. Egyszerűen nem akartam elválni Murakami világától, annyira megtetszett. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy a szereplők nem japánosan jelentek meg képzeletemben, hanem európaiként, ami valószínűleg korlátozott fantáziám hibája (:.Egy szóval: fantasztikus. Még egy könyvvel bővült a legkedveltebb könyveim listája. Azt hiszem, hozzálátok, s beszerzem az összes Murakami könyvet :P!!!

Kötelező, mégsem megeröltető...


" Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés."

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Eddig összesen csak két könyvet olvastam Máraitól; a Vendégjáték Bolzanóban-t és a Béke Ithakában című regényét. Mindkettő érdekes témájú volt, mivel visszanyúlt a történelemnek egy olyan korszakára, amely homályba veszett, vagy csak nem érdekelte annyira az embereket, hogy írjanak róla. Mikor közölték, válasszunk, hogy az Egy polgár vallomásait vagy A gyertyák csonkig égneket olvassuk-e, mindenki az utóbbira szsavazott, mert az előbbiről úgy értesültünk, hogy hosszú és unalmas, ami nem túl előnyös egy tétel szempontjából. Így, mikor múlt héten szóltak, hogy el kellene olvasni, hozzá kezdtem.
Eleinte zavart, hogy nincsenek nevek, s nehéz volt követni a cselekményt térben és időben egyaránt. Majd minden szép lassan kitisztult, és egyre izgatottabban vártam a folytatást. Megismerkedtem és megszerettem Henriket, s a könyv legvégéig közömbös maradt Kornél. Egyszerűen nem tudtam, hova rakna az ő karakterét. Az mér rendben, hogy szegény és művészlélek, de mégsem értem, miért tette mindazt, amit tett. Persze itt most dobálózhatnánk azzal, hogy irígység meg büszkeség, stb., azonban ez nem magyaráz meg semmit.
A szerelmi háromszög tipikus problémáival és árulásával találkozunk. Megtalálhatjuk a sebzett férjet, a lelkiismeretfurdalással küszködő barátot, és a büszke asszonyt. A szereplők nagyon komplexek, és mindent megtudunk róluk, ami fontos a történet megértéséhez. Az igazságot tudni akaró Henrik és a néma Kornél öregkori találkozása bontakoztatja ki a történet értelmét. Henrik vádol, s az egész könyvet átszövő monológjai olyan filozófiai tartalmakkal bírnak, melyek megértéséhez az olvasónak koncentrálnia kell. Tehát ez a történet mégsem tűnik a végén olyan tipikusnak. Főleg Henrik beletörődése zavart egy kicsit.
(SPOILER: én nem bírtam volna ki, hogy nem kapok válaszokat. A végén szintén értelmetlennek tartom, hogy Krisztina naplóját, az egyedüli válszlehetőséget elégetik. Ez annyira zavart, hogy már-már elfelejtettem, mennyire is tetszett az egész történet. ÉN kíváncsi lettem volna a napló tartalmára! :D)
Így vagy úgy, kisseb nemtetszésekkel , nagyon tetszett a regény. Elgondolkodtató, szeretni való. Örökké a szívemhez nőtt, s bátran ajánlom mindenkinek, aki kincsre akar bukkanni, mert ahogy hallottam, a 90-es évek magyar társadalma nem fogadta kitörő örömmel. Engem meggyőzött.
2009. május 15., péntek

Az ötödik feleség...


"Thomas nem árult el engem, még a halállal szembenézve sem. Isten megbocsátja neki a hazugságot, tudom. A szerelemért tette, és ez biztos nem olyan nagy bűn Isten szemében, akiről azt mondják, maga a Szeretet."

Most már tudom, minden akkor kezdődött, amikor a nagyanyám házába mentem, Horshambe. Régen történt, de kétségtelenül az volt az első lépés az úton, mely idevezetett, ahol most vagyok. Semmit nem tehettem ellene. Gyermek voltam, és az ilyen döntéseket nem én hoztam. Ha másmilyen természetem lett volna, ha nem lettem volna annyira odaadóan készséges a szeretetre és a bizalomra, talán lett volna elég bölcsességem ahhoz, hogy elkerüljem a csapdákat: de olyanok vagyunk, amilyennek Isten teremtett minket, és ami számomra ellenállhatatlan csábítás volt, azt mások talán könnyedén félrelökték volna. Az utat kijelölték számunkra, és azon kell végigmennünk, és rajtunk áll, hogy a vége üdvözülés - vagy kárhozat.


Victoria Holt: Rózsa tövis nélkül

Már olvastam a Boleyn örökséget, de ez mégis sokkal jobban tetszett. Katalint, akit mindig túl naivnak és butának állítanak be, sajnáltam, amiért ilyen sorsra jutott azért, mert egy vele egy korú férfiba szeret bele. Holt könyve egy kedves és értelmes lányt mutat nekünk, aki a környezet hatására vált olyanná, amilyen. A könyv végére nagyon megkedveltem Howard Katalint, és egyre jobban megutáltam VIII. Henriket, akit, pedig, mindig nagyon érdekes személynek találtam, ám rá kell könnöm, ős is csak férfiból volt. Királyi hatalommal bíró férfiból.
A regény hiteles korrajz és életrajz. Katalin a Towerből emlékezik vissza, hol kezdődtek életében a bajok. Mit kellett volna meg nem történté tenni. A boldogság és a rémület pillanatival találkozhatunk. Ha visszamehetnék az időbe, rég óta azt válaszolom, hogy ide mennék. Kezdem meggondolni magamat... :D
Ami már régóta foglalkoztat, vajon miért pont a két unokatestvér végezte vérpadon (Boleyn Anna és Howard Katalin). A család miatt, vagy valami más ok miatt? Örök kérdés.
Amíg ezt megfejtem :P, addig jó olvasást kívánok a könyvhöz, és ajánlom az írónő egyéb könyveit is!!!!

Eredeti cím: The Rose Without a Torn

Kiadás éve: 2008

Egy világ, ahol az irodalom dukál...


"Letettem pár bankót a pultra, és kisiettem az ajtón, épp mikor a hírolvasónő komoran bejelentette, hogy egy fiatal szürrealista gyilkosság áldozata lett: megkéselte a francia impresszionizmus egy radikális irányzatához köthető banda."
Isten hozta a Nyájas Olvasót egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. század végi Angliában, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással. Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Bronté nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t...

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset


Amadea ajánlására olvastam el ezt a könyvet, amit egyébként nem valószínű, hogy kézbe vettem volna. Igazából itt is a szerencse játszott közre, mivel kivételesen bent volt a könyvtárban. Nem várt meglepetést okozott a könyv. Az elején kicsit akadoztam, mivel nem tudtam, hova helyezzem ezt a teljesen "új" világot. De rövid időn belül belerázódik az ember, és azután már letehetetlen. Az író stílusa lehengerlő! S egy olyan nő kerül főszereplőnek, aki méltón áll be a nagy hősnők sorába (Elizabeth Bennet, Jane Eyre, Catherine Earnshaw, és még sorolhatnám). Végre nem egy elfuserált Anita Blaket kapunk, aki lassan már azt sem tudja, melyik férfit válassza (ami valljuk be, kicsit szürreális...). De térjünk vissza a műhöz. Fforde nagyszerű és tökéletes világot teremtett, melyben az irodalom áll a középpontban. Minden ember óriási Shakespeare rajongó, s betéve tud legalább egy idézetet az említett szerző egy művéből. Őszintén, ennél szebb világot, még a hátulütők (~150 éve tartó krími háború) ellenére is, elképzelni sem tudok. :D

Egyébként már nem kell sokat várni, és megjelenik a folytatás.




Lovagok, sárkányok, háború...


Negyven év telt el a pusztító káoszháború óta, azóta, hogy az istenek elhagyták Krynnt. Kegyetlen, hatalmas erejű sárkányok ragadták magukhoz a hatalmat Ansalon felett, felosztották maguk közt a kontinenst, és sarcot szedtek a leigázott területek népeitől. A múlt hősei már megérdemelt végső álmukat alusszák. Új hősök veszik át helyüket, hogy folytassák a gonosz elleni küzdelmet. Változás előtt áll a világ, még nem tudni, jó vagy rossz irányban...


Weis/Hichman: Dragonlance krónikák (lásd fent)

Az ezt megelőző köteteket még nem raktam fel, mivel már nagyon régóta olvastam őket. Mikor a könyv hátulján elolvastam, hogy a régi szereplőkkel csak alig-alig találkozunk majd, kicsit visszarettentem, azonban valami azt súgta, az újabb sorozatnak is a polcomon a helye. Nem okozott csalódást, s ismét elrepülhettem (sárkányháton) Ansalonra, és végigizgulhattam új hőseink kalandjait. A cselekmény igen sok szálon fut, pillanatnyilag fel sem tudnám sorolni mennyin... Ez mégsem zavarja meg az embert az olvasásban. Az események csak pörögnek és kaland kalandot követ. Persze olvasáskor kötelező csak a könyvre összpontosítani, mivel nagy figyelmet igényel. Igaz, hogy nem übereli az első regény folyamot (Őszi alkony sárkányai, Téli éj sárkányai, Tavaszi hajnal sárkányai, na meg a ráadás: Nyári tűz sárkányai), de megállja a helyét a Dragonlance krónikák hatalmas tengerében :D. És tényleg ajánlom mindenkinek, hogy rögtön egymás után olvassa el a könyveket, mert én nem így tettem, és kicsit kapkodnom kellett, mert nem volt tiszta, mi történt ez és ez előtt.
Kedvenc szereplő: (még mindig) Tasslehoff Fúróláb és Silvanoshei (aki annyira naiv...)
Ja, és még valami: Az őszi alkony sárkányaiból készült egy animációs film, de a krónikák kedvelőinek azt ajánlom, hogy messzire kerüljék el, mert egy nagyon rossz animációval megkreált gyerek mesét kapunk. Én sírtam a röhögéstől az unokatesómmal, mikor megnéztük, mert annyira szürreális... (az emberek nem véreznek, mikor meghalnak, stb.).
(2. kötet)
(3. kötet)

Fiatalság, bolondság?


Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig szépek voltak, és előttük állt az élet. Ki vagy mi az oka? A szülői szigor? Predesztináció? Korszellem?

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

A könyvesboltban megláttam és megragadott a történet újszerűsége. Rögtön kíváncsi lettem, mi lehet az oka, hogy öt lány csak úgy eldobja magától az életet. Az árát sokalltam, így megpróbálkoztam a jó öreg könyvtárral. És éppen benntaláltam, pedig új könyveknél ez ritkaságszámba megy.
Szóval, örömtől ittasan sietek haza és temetkezem el a szerzeményemben. Meglepett, hogy egy kívülálló szemszögéből követjük az eseményeket, ráadásul egy tizenéves fiú tapasztalatait meséli el a narrátor, aki már életének alkonyán jár. A kezdésen is meglepődtem, de utána semmi kivetnivalót nem találtam benne. Érdekes volt olvasni, hogy ez az öt lány testvér hogyan fejlődik és végül hogyan hanyatlik. A könyv végén értettem meg mindent. A kiváltó okokat, melyek a csapásokhoz vezettek. Egy szó, mint száz, ez a könyv is felkerül majd a megveendők listájára, bár éretlen fiataloknak nem feltétlenül ajánlanám.

Kedvenc idézet:
"- Hát te mit keresel itt, angyalkám? Hisz még annyi idős se vagy, hogy tudd, milyen nehéz az élet!
Cecilia erre szóban mondta el meg nem írt búcsúlevelének egy mondatát, bár a búcsúlevelének nem volt sok értelme, mivelhogy életben maradt.
- Doktor úr, nyilvánvaló, hogy maga még sose volt tizenhárom éves lány."



Eredeti cím: The Virgin Suicides
Kiadás éve: 2008

A kísértetek örökzöldek


Ódon, elhagyatott ház áll az Ördöghasadék - a mély és meredek falú szurdok - mentén, mely a mocsaras fennsíktól egészen a kikötőfaluig, Hollow Bayig húzódik.
A ház neve Crickley Hall: hatalmas és nyomasztó, valami módon baljóslatú. Azt beszél róla, kísértetek lakják. Úgy hiszik, borzalmas titkot őriz...



James Herbert: Sötét titkok háza

Először ódzkodtam a könyv elolvasásától, mert még soha nem találkoztam igazán ijesztő könyvvel. Az eleje kicsit vontatottan indult, de mikor az első éjszaka beköszöntött Crickley Hallban azt hittem felemészt az ijedtség. Az író nagyon tudja, mikor kell félelmet kelteni, és legfőképp, hogyan. Emelem kalapom, mert bár én nem vagyok olyan ijedős fajta, mégis kicsinált kissé ez a könyv. Mikor olvasás közben csöngött a telefonom, felvisítottam, mert annyira együtt léteztem a könyvvel. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret félni, vagy szkeptikusan gondol a másik világra. A könyv után garantáltan nem fog néhány napig aludni! Már a borító is sokat ígér, s egyetlen gondom csak az volt, hogy kicsit drága... De aki könyvtári tag, annak ingyen van, tehát élvezzétek ki, és akinek van egy kis spórolt pénze, az vegye meg, mert megéri!!! Van benne médium, szellem, telepátia, no meg minden, ami egy kísértetsztorihoz kell. Kellemes borzongást! :P

Eredeti cím: The Secret Crickley Hall

Kiadás éve: 2007

Közkedvelt téma


VIII. Henrik halála után a trónra a kilencéves VI. Edwárdot ültetik, Parr Katalin pedig hamarosan újból férjhez megy az ambiciózus Thomas Seymourhoz. A tizenéves Erzsébetet zavarba hozzák Thomas kendőzetlen csábítási kísérletei, ugyanakkor izgatják is a fantáziáját...

Robin Maxwell: A szűz (Előjáték a trónhoz)


Ez volt az első könyvem az írónőtől. Kronológiailag ez az első kötet, mely az erzsébetkori Angliáról szól, bár nem ez jelent meg először. Megismerkedünk a fiatal Erzsébettel, aki csak nagy nehézségek árán tud ellenállni Thomas Seymour csábításának. Nekem óriási élmény volt végigkísérni a fiatal lány kétségeit, s egyre szorosabbra fűződő barátságát Robert Dudley-val. Azzal a Dudley-val, aki későbbi uralkodása során Leicester grófjává lép elő, s aki feltételezések szerint szeretője volt az ifjú királynőnek. Eleinte meg kellett szokni, hogy jó nagyot ugrunk vissza az időben, de a végére már nem is lehet észrevenni, mennyire "ott vagyunk" a szereplőkkel. És végre betekintést nyerhetnek az "Erzsébet fanok"ennek a csodálatos nőnek a gyermekkorába!




Eredeti cím: Virgin: Prelude to the Throne
Kiadás éve: 2001

Üdvözlet


Üdv az oldalon! Röviden annyit, hogy könyvek ismertetése, valamint az én kritikám kerül fel az oldalra. Ha találkozom valami eget rengetően jó filmmel (ami manapság elég ritka), mindenképpen megosztom veletek. Sok külföldi könyvet is olvasok, szóval azokról is írok majd. Addig is: Jó olvasást!

U.i.: A festészetben pedig első számú preraffaelita rajongó vagyok :P!!!

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések