2011. július 28., csütörtök

Halálos utazás

Ismét elérkezett az idő, hogy vendég kritikust üdvözöljünk sorainkban. :) Véleményét ajánlom figyelmetekbe!

Severianus barátunk – a történet főhőse – nem hétköznapi ember. A Gene Wolfe által megálmodott történelmen túli világban él, de eredetéről mit sem tud. Gyermekként fogadta be céhe mestere, akinek szakmája az emberek kínzása, de csakis parancsra. A közösség fel is nevelte a gyermeket és mi, olvasók már felnőttként találkozunk vele, hogy végigjárjuk életének fontosabb szakaszait.

Ez nem is lesz nehéz, mert a mindössze 315 oldal hosszú regényen végigfut a történet. Nem igazán van eleje és vége sem. Azt a bevezetőből megtudjuk, hogy egy öt könyvből álló sorozatról van szó, tehát nem is várjuk el minden esetben a lezárást, de ilyennel még azt hiszem nem találkoztunk.

A főhős magáról beszél, gyanítjuk, hogy már megélte mindazt, amit mi még csak most olvasunk el. Tehát gyakorlatilag Severianusnak két megnyilvánulása van, az egyik a kalandor a másik pedig maga a mesélő, utóbbiról nagyon kevés dolgot tudunk meg. Más állandó karakter nincs a történetben. Egy-egy kalandban vesznek csak részt, vagy mellette kötnek ki, de nincs senki, aki végigkövetné a szálakat a kezdettől a könyv végéig.

Az egész mű egy nagy rejtélyre épül. A Vodalus nevezetű számunkra ismeretlen alak a könyv első lapjain tűnik fel személyesen és utána csak mende-mondák alapján derülnek ki róla dolgok. Kicsit hasonlít Rowling cselekményfonására, főleg, hogy a könyv végére elérve még mindig csak keveset tudunk az ürgéről. Egyértelműen folytatni kell, nem lehet önállóan olvasni, viszont nem erőszakolja ránk. Azt írja: „Itt tehát megtorpanok. Ha nem szeretnél velem tartani, olvasóm, nem hibáztatlak érte. Az út nem könnyű.”. Van lehetőségünk kiszállni a buliból. Kicsit emlékeztet a részletfizetéshez. Ha nem tetszik a történet, nem kell elolvasnod az egészet.

Apropó, olvasás! A bevezetőben a szerkesztő, Kleinheincz Csilla azt írja, hogy ez a sorozat méltó tagja a spekulatív irodalomnak. Wolfe regényei ötvözik a történelmi, a sci-fi és a fantasy elemeket, „antik műveltségre támaszkodó zarándoklatregény-folyam”. Nyelvezete nem a megszokott könnyen érthető pörgős, sőt sok olyan szót használ, amelyről fogalmunk sincs, hogy mi az és mit jelent. Ezt az író maga magyarázza meg a végén „A fordításról” részben, hiszen a könyv „amely eredetileg egy máig nem létező nyelven született”, angol fordításon esett át, de nem minden szó, mégpedig azért, hogy ősinek, érthetetlennek tűnjön. Ez sikerült is.

Említettem már, hogy a könyv több műfaj határán helyezkedik el, mondhatni multikulturális. Az előszó azonban egy dolgot nem említ: a filozófiai szálat. Mivel a főszereplő magáról beszél, nem csak a tetteit írja le nekünk, hanem a gondolatait is, és ebben, mint oly sok fiatal fejében, aki önmagát és a helyét keresi a világban, sok filozófikus gondolat születik meg. Mégis oly furcsa fantasy regényben az olvasó mindennapjaiból kiragadott gondolatokat olvasni. Pezsdítő.


A könyv A kínvallató árnya néven jelent meg a Delta Vision Kiadónál 2006-ban.


A véleményt írta: Kőrös Ákos
2011. május 3., kedd

Úrilányok ma és tegnap

Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére - és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból.

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Tavaly nyáron Erdélyben volt szerencsém találkozni a mű szerzőjével. A 2010-es Tusványos, szabad egyetemen tartott előadást a Magyar Örökségvédelemmel kapcsolatban. Mint fiatal régész tanonc, érdeklődve figyeltem minden egyes szóra, hátha meríthetek belőle valami jót. Nagyon lekötött, ahogyan az újonnan visszavásárolt kastélyokról beszélt. Ott ült előttem egy intelligens, gyönyörű, tehetséges nő, aki mégis elbújt Erdélyben, csakhogy vissza térhessen a gyökereihez. Összeszorult szívvel hallgattam, mivel magam is onnan származom. Édesanyám teljes joggal nevezi otthonának, ám én sosem éreztem annak. Mégis... Elgondolkoztam rajta, miért nem kötődök jobban a "hazámhoz". Miután elolvastam az Úrilányok Erdélyben-t, nem voltak kétségeim. Haza akartam menni, azonnal, de várnom kell nyárig, mivel itt a nyakamon a vizsgaidőszak. Igaz, h minden évben legalább kétszer hazajárunk, de most kevésnek érzem. Na, de most a könyvről! :)
A félreértések elkerülése végett: a könyv, bár nem életrajzként nevezi meg az írónő, mégis az. A neveken és a helyszíneken változtatott valamicskét, de alapvetően az ő szerelmének története. Erdély iránt és a férfi iránt, aki miatt feladta a sikeres, budapesti életet.
Anna sikeres minden téren, egy francia vőlegénnyel büszkélkedhet, valamint kiterjedt baráti hálózattal. Mégis, rokonai között érzi igazán önmagának magát. Aztán megismeri távoli unokatestvérét, Gábort, aki olyan érzelmeket vált ki belőle, amikre nem is gondolt. Eleinte kétségekkel állt hozzá az erdélyi életmódhoz, szokásokhoz. De megtalálta a helyét, beilleszkedett, s maga is részt vett a kastély felújításában.
Ami nekem nagyon tetszett, az a sok erdélyi anekdota, apró történet, amik kiszínezték a történetet. :) Kedvencem a medvés eset! Elmondhatom, hogy a könnyed, kedves történet mindenki számára azt nyújtja, amin régóta gondolkozik. A visszatérést a gyökerekhez. Mert Erdély van, lesz és mindig is volt, bármi történjék is a nagyvilágban. Köszönet Ugron Zsolnának, hogy felhívta erre a figyelmet. És alig várom, hogy látogatást tehessek Zabolára, a családi kastélyba.
2011. április 19., kedd

A makrancos Úrnő

Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Po herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.
Nem számít arra, hogy Po a barátja lesz.
Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül...

Kristin Cashore: Graceling - A garabonc

Egy nagyon kedves barátnőm ajánlására került a kezembe ez a könyv. Reménykedtem benne, hogy Vörös pöttyös léte nem fog bezavarni. Itt arra gondolok, hogy nem egy Twilight utánzat. És nem is volt az! A legkevésbé sem. A garabonc egy fantasy, ha nagyon szeretnénk besorolni valahová.
A színhely egy képzelt középkorias hangulatot idéző táj. Minden stimmel, hogy azt higgyük, hétköznapi táj, hétköznapi emberek. Katsa és a hozzá hasonlók mégis kilógnak a sorból. Különleges adottságaik vannak. Hősnőnk egy óvatlan mozdulattal megölhet bárkit, mivel olyan erők lakoznak benne, mint 50 harcos férfiban (ez saját hasonlat, nem a regényből való :)). Cashore in medias res-t irigyló módon belecsap a lecsóba. Ez első színben végigizgulhatjuk Katsával a küldetést, amin jár. Majd szép lassan kibontakozik elöttünk a világ, melyben a történet játszódik. A könyv elején többször tanulmányoztam a térképet, hogy nyomon követhessem Katsa útját. :)
Pongor herceg sármja és stílusa rögtön levett a lábamról. Katsa jelleme is beleillet a cselekménybe. Még Keserkék hercegnő karaktere érintett meg nagyon. A kislány, aki mindenáron harcolni akar, hogy megvédhesse magát és szeretteit. Egy szó mint száz, fantasztikus élmény volt. Köszönöm Kristin Cashore-nak és természetesen a fordítónak, aki élethűen vissza tudta adni a cselekményt.
Elvileg a közeljövőben lefordítják a folytatást és nemsokára megjelenik angolul a harmadik rész is. A következő kötet az előzményeket eleveníti fel, míg a folytatás a Graceling folytatása lesz, s Keserkék lesz a főszereplő, 16 évesen. Izgalmas lesz. :D
Csak remélni tudom, hogy mindenkinek hasonlóan boldog perceket okozott a könyvnek olvasása, mint nekem. Befejezésül még annyit: a regény befejezése fenomenális. Nem a megszokott happy end, de ez NEM spoiler, ugyanis ez nem jelent semmit. Akit érdekel, hajrá, irány a Bookline! :P

Könyfesztiválos beszerzés - 2011 :)

Kicsit megkésve bár, de jelentem még élek és olvasok! Ja, és a hétvégén voltam a Budapesti Könyvfesztiválon. Íme a frissen vásárolt egyedek:


A legutolsót az író dedikálta is nekem ^^, úgyhogy nagyon boldog vagyok!!! A Hóhér dalát pedig 10,000 Ft helyett 999 Ft-ért vettem! :D Az első hármat pedig nem lehetett ott hagyni!!
2011. március 14., hétfő

Vizet az elefántnak

"Aztán nevetek. Olyan vicces és pompás ez. Érzem, hogy nevetőgörcs kerülget. Kit érdekel, hogy kilencvenhárom éves vagyok? kit érdekel, hogy a testem elaggott, roskatag, kész katasztrófa? Ha ezek elfogadnak engem és velem együtt minden bűntudatomat, ugyan miért ne szöknék meg egy cirkusszal?"

Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.


Sara Gruen: Vizet az elefántnak

A cirkuszt szeretjük vagy utáljuk, gondoltam Sara Gruen könyve előtt. Létezik aranyközépút! Mert elzárkódásom csak a mai világ cirkuszára terjed ki. A Vizet az elefántnak-ot olvasva elkápráztatott a világa. Magam is szívesen tagjává váltam volna egy társulatnak, bár ínséges idők jártak a világválság miatt. Mégis a vonaton utazó cirkusz gondolata is lázba hozott, hisz ez annyira más a megszokottól. Az éjszakai égbolt elsuhanó árnya, a zakatoló sínek... Mind egy másik világba kalauzoltak a regény által. Érezni véltem a vonat füstjét és az állatok csípős szagát is. Elvarázsolt.
Jacob kilencvenhárom évesen tekint vissza arra az időszakra, amikor a Benzini testvérek cirkuszához került, mint állatorvos, igaz az államvizsgája hiányzott. De ebben az időszakban ez senkit nem érintett, örültek annak, hogy volt munkaerő. Jacob huszonéves, tapasztalatlan fiúként ugrik fel végső elkeseredésében a vonatra, mely a cirkuszt szállítja. Nem is sejti, hogy ez óriási változást hoz majd életében. Megismerkedik Marlena-val, a csodálatos műlovarnővel, Kinko-val, a törpével és Al bácsival, a cirkusz vaskezű igazgatójával. Feltűnik a képben Rosie, a kedves elefánt, aki központi szerepet kap Jacob életében. Megtanítja a megbocsátásra és a szeretetre, valamint a bizalomra.
Oly sok érzelmet hordoz magában a regény, és ettől válik élethűvé. Féltékenység, szeretet, bosszú, önzetlenség, gyűlölet... Ki ne érezte volna már az egyiket, ha nem az összeset közülük. És emiatt áll közel a szívemhez ez a könyv! Mert olyasmikre tanított, amiket más könyvekben nem tudtam ilyen tisztán meglátni. Talán nem értetek velem egyet, de a cirkusz világa ma teljesen mást jelent mint a 20-30-as években. A gazdasági világválság és a szesztilalom Amerikában alapjában megváltoztatta felépítésüket. Nagyon sok cirkusz csődbe ment, és aki lábon maradt, az is csak nagy nehézségek árán tudta ezt megtenni.

Még utószóként hadd mondjam el, hogy áprilisban kezdik el vetíteni a regényből adoptált filmet. Főszerepekben: Reese Whiterspoon, Christoph Waltz, Robert Pattinson. Az előzetest érdemes megnézni, szerintem jónak ígérkezik. :)
A plakát!!! :D
2011. február 21., hétfő

Az én kék kastélyom...

"Valancynak két otthona van: az egyik a Szilfa utcában a csúf, vörös téglás kis kockaházban, a másik Spanyolországban a Kék Kastély. Valancy azóta élt lélekben a Kék Kastélyban, amióta csak az eszét tudta. Ha lehunyta szemét, tisztán látta maga előtt a fenyőfákkal sűrűn borított hegycsúcson, tornyocskáival és kis lobogóival, halványan kéklő szépségbe burkolódzva, a gyönyörű, ismeretlen föld alkonyi egére rajzolódva."

A huszonkilenc éves Valancy még sosem volt szerelmes, és mintha a boldogság is elkerülte volna. Hatalmaskodó anyja és tolakodó nagynénje árnyékában egy vigasza van csupán: John Foster „tiltott" könyvei, és a Kék Kastélyról szőtt ábrándjai. Ekkor érkezik meg dr. Trent levele, és Valancy végre megfeledkezik az óvatosságról. Életében először azt teszi és mondja, amit akar. És hamarosan felfedez egy bámulatosan új, szerelemmel és kalanddal teli világot, ami legmerészebb álmait is felülmúlja.

Lucy Maud Montgomery: A kék kastély

Legjobb barátnőm ajánlotta a könyvet ezt a gyöngyszemet, lévén a kedvenc könyve. Kissé szkeptikusan álltam eleinte hozzá. Elolvastam a fülszöveget és megszívtam a fogamat. Gyerekkönyv és lányregény is egyben... Úgy éreztem, már kinőttem ebből a korszakból, sőt, igazából sosem voltam benne. Kimaradt életemből L. M. Montgomery Váratlan utázása, Anne-sorozata és még a Kisasszonyokat is csak tavaly sikerült elolvasnom. Szüleim sosem vettek nekem ilyen könyvet, amikor pedig már elég nagy voltam, nem gondolkoztam ilyen olvasmányokon. Lényeg: féltem tőle. Tartottam attól, hogy azt kell majd mondanom a barátnőmnek, nem tetszett. Nem kellett volna. :)
Valancy korban és jellemben is távol áll tőlem. 29 éves, bezárkózott lány, akit anyja és nagynénje irányít. Nem mer kiállni igazáért, és inkább tűr. John Foster természetbúvár könyvei tartják benne a lelket, de édesanyja ezt sem nézi nagyon jó szemmel. Mégis, egy váratlan esemény teljesen kimozdítja őt addigi világából. Valancy sarkára áll, kilép az otthon takarásából. Szerelmes lesz, új barátokat szerez és megismeri a világ szép, ám egyben árnyoldalait is. De mindenki tudja, hogy csak akkor válik belőlünk "igazi" ember, ha jót és rosszat is kaptunk már. Hiszen az ember a hibáiból tanul, és a csapások után képes erőt venni magán. Valancy élete is új fordulatokat vesz, kissé talán meséseket is. A könyv végkifejlete bántott csak kicsit. Túl "tündérmesés"-re sikeredett.
De nagyon megkedveltem Vaancy jellemét. A Redfern féle Lila Pirulák pedig nagyon megnevettettek, olyanok lehettek mint ma a Béres-csepp vagy a homeopátiás készítmények. A területvédő macsek is szimpatikus volt. Fotelmániás. :D
Ennyit Valancyról, a többit rátok bízom!
2011. február 5., szombat

Sírhant művek

Kivételesen, blogomon történetében először, más kritikáját is megjelentetném. :) Köszönet érte Lhachtalion-nak!



Neil Gaiman: A temető könyve

--> -->
Neil Gaiman számomra egy igen kedves író, aki mindig meg tud nevettetni, mesékkel és csodákkal kápráztat el, de mindennek töltete, tanulsága is van.
Egyik reggel felkeltem és az ereimben éreztem, hogy Gaimant akarok olvasni. Elmentem egy könyvesboltba hát, és eleget tettem vágyaimnak: beszereztem A temető könyvét.
Már a polcok előtt megfogott az a tény, hogy a könyvben rajzok vannak. Nem azért, mert a nagybetűs képes könyveket jobban preferálom, mint a hétszáz oldalas vaskos köteteket, hanem, mert ezek a képek egyedülállóak. Sehol sem találkoztam még ilyenekkel. Hasonlatosak a képregényekhez, néhol mind a két oldalt tintával borítják be és tökéletesen illenek a történethez.
Maga a sztori nem túl bonyolult. Van egy csecsemő, aki az ágyában pihen gondtalanul és a szüleit egy éjjel meggyilkolják (idáig ismerős). Ezek után a temetőbe menekül (ez már kevésbé ismerős), majd több-kevesebb sikerrel felnő ott (ez már egyenesen fura). A temetőn kívül persze vár a gonosz, a mit sem sejtő tinédzser pedig tudásszomját akarja oltani, amire a sírkert már nem elég nagy, és itt jönnek a gubancok.
A könyv felvonultat megannyi érdekességet, lényeket, „varázslatokat”, tulajdonságokat, és megdöbbentő módon mindet a leghétköznapibb előadásban tálalja. Természetes, hogy ilyenek léteznek.
Romantikus szál ugyanakkor nincs, vagy csak nagyon elvétve található meg, pedig a Csillagpor óta tudjuk, hogy az író ebben is kiválót tud alkotni.
Összegezve a könyv mind formailag, mind szórakoztatás szempontjából kitűnő választás azoknak, akik szeretik a mesét.

-->
Lhachtalion Anbragol

Eredeti cím: The Graveyard Book

Kiadás éve: 2008



-->

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések