“I penetrated the outer cell membrane with a nanosyringe."
"You poked it with a stick?"
"No!" I said. "Well. Yes. But it was a scientific poke with a very scientific stick.”
Az első dolog, amire a könyv olvasása kapcsán ráeszméltem, hogy én tulajdonképpen szeretem a science fictiont :D Mert ez a könyv! Tudom, hogy most nagy hype meg minden, de megértem azokat, akik nagy rajongói lettek.
Világéletemben hadilábon álltam a fizikával, de amit Andy Weir tálcán kínált felém, bemászott a bőröm alá, és mindennek azonnal utána kellett olvasnom. Mini asztrofizikusnak éreztem magam (hozzáteszem, joggal), mivel rengeteg információval áraszt el minket. De hogy miért fogyasztható mindez? Mivel mélyen tisztelt szerzőnk nem egyszerre, hanem szép lassan csepegteti nekünk.
Az alapfelállás: Ryland Grace egyszer csak felébred a mesterséges kómából, és csak annyit tud, hogy mindent ért maga körül, tudja, hogy angolul beszél és az űrben van, de ezen kívül amnézia a köbön. Ez azért is jelent problémát, mivel saját nevére sem emlékszik, amely szükséges lenne az irányítószobába való belépéshez. Igazán szórakoztató pillanat volt, amikor azon gondolkozik, hogy feltehetőleg amerikai, mivel nem metrikus rendszerben gondolkozik. A történet így két szálon fut. A jelen mellett Rylanddel együtt emlékezünk vissza szép lassan mindenre. Az utazás célja (nyilvánvalóan), a Föld megmentése!
Bár molyon 4,5 csillagot adtam neki, egyből az eddigi év kedvence lett! Ki gondolta volna, hogy épp egy sci-fi válik ezzé, mikor ez az általam egyik legkevésbé olvasott kategória. Hogy mikről maradhattam le! :O Az utolsó mondat után szótlanul bámultam az olvasóm képernyőjét, és sírva mosolyogtam. Az utazás tökéletes befejezést kapott, ami bár eleinte zavart (ezért a fél csillag mínusz), azonban így kellett lennie.
Megjegyzem, elég nehéz úgy írni a könyvről, hogy ne áruljak el egy halom spoilert, emiatt nem bocsátkozom részletekbe, inkább próbálom az érzéseimet elmondani.
Dan Simmons Hyperion ciklusa után nem igazán találkoztam olyan sci-fivel, amely ennyire magával ragadott volna, s míg ott a háttérben munkálkodó mitológia volt, ami ülve tartott, addig Weirnél az egész mögött megbúvó tudomány babonázott meg. Egyből utána is néztem a különböző csillagrendszerek bolygóinak, és egy kicsit a mikrobiológiában is elmerültem. Szerintem ilyen a tökéletes tudományos fantasztikum! Arra inspirál, hogy te magad is válj egy kicsit tudóssá, és vegyél részt az események megfejtésében.
A kedvenc karakterem pedig egyértelműen Rocky!!! Ryland és Rocky dialógusai néhol hangos nevetésre ösztönöztek, máskor a könnyeimmel küszködtem.
“Work fast."
"Yeah." I point at the screen. "First I have to wait for my computer to wake up."
"Hurry."
"Okay, I'll wait faster."
"Sarcasm.”
Nem tudom, mi Andy Weir receptje, de hihetetlenül bevált! Még nálam is, aki a sci-fivel csak szökőévente barátkozik... Következőre pedig: irány a Mars! :)
Azért kíváncsi lennék, hogy a sci-fi rajongók számára milyen élmény volt ez a regény, tudott-e nekik is annyit adni, mint egy zöldfülűnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése