" Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés."
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Eddig összesen csak két könyvet olvastam Máraitól; a Vendégjáték Bolzanóban-t és a Béke Ithakában című regényét. Mindkettő érdekes témájú volt, mivel visszanyúlt a történelemnek egy olyan korszakára, amely homályba veszett, vagy csak nem érdekelte annyira az embereket, hogy írjanak róla. Mikor közölték, válasszunk, hogy az Egy polgár vallomásait vagy A gyertyák csonkig égneket olvassuk-e, mindenki az utóbbira szsavazott, mert az előbbiről úgy értesültünk, hogy hosszú és unalmas, ami nem túl előnyös egy tétel szempontjából. Így, mikor múlt héten szóltak, hogy el kellene olvasni, hozzá kezdtem.
Eleinte zavart, hogy nincsenek nevek, s nehéz volt követni a cselekményt térben és időben egyaránt. Majd minden szép lassan kitisztult, és egyre izgatottabban vártam a folytatást. Megismerkedtem és megszerettem Henriket, s a könyv legvégéig közömbös maradt Kornél. Egyszerűen nem tudtam, hova rakna az ő karakterét. Az mér rendben, hogy szegény és művészlélek, de mégsem értem, miért tette mindazt, amit tett. Persze itt most dobálózhatnánk azzal, hogy irígység meg büszkeség, stb., azonban ez nem magyaráz meg semmit.
A szerelmi háromszög tipikus problémáival és árulásával találkozunk. Megtalálhatjuk a sebzett férjet, a lelkiismeretfurdalással küszködő barátot, és a büszke asszonyt. A szereplők nagyon komplexek, és mindent megtudunk róluk, ami fontos a történet megértéséhez. Az igazságot tudni akaró Henrik és a néma Kornél öregkori találkozása bontakoztatja ki a történet értelmét. Henrik vádol, s az egész könyvet átszövő monológjai olyan filozófiai tartalmakkal bírnak, melyek megértéséhez az olvasónak koncentrálnia kell. Tehát ez a történet mégsem tűnik a végén olyan tipikusnak. Főleg Henrik beletörődése zavart egy kicsit.
(SPOILER: én nem bírtam volna ki, hogy nem kapok válaszokat. A végén szintén értelmetlennek tartom, hogy Krisztina naplóját, az egyedüli válszlehetőséget elégetik. Ez annyira zavart, hogy már-már elfelejtettem, mennyire is tetszett az egész történet. ÉN kíváncsi lettem volna a napló tartalmára! :D)
Így vagy úgy, kisseb nemtetszésekkel , nagyon tetszett a regény. Elgondolkodtató, szeretni való. Örökké a szívemhez nőtt, s bátran ajánlom mindenkinek, aki kincsre akar bukkanni, mert ahogy hallottam, a 90-es évek magyar társadalma nem fogadta kitörő örömmel. Engem meggyőzött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése