2009. május 15., péntek

Az ötödik feleség...


"Thomas nem árult el engem, még a halállal szembenézve sem. Isten megbocsátja neki a hazugságot, tudom. A szerelemért tette, és ez biztos nem olyan nagy bűn Isten szemében, akiről azt mondják, maga a Szeretet."

Most már tudom, minden akkor kezdődött, amikor a nagyanyám házába mentem, Horshambe. Régen történt, de kétségtelenül az volt az első lépés az úton, mely idevezetett, ahol most vagyok. Semmit nem tehettem ellene. Gyermek voltam, és az ilyen döntéseket nem én hoztam. Ha másmilyen természetem lett volna, ha nem lettem volna annyira odaadóan készséges a szeretetre és a bizalomra, talán lett volna elég bölcsességem ahhoz, hogy elkerüljem a csapdákat: de olyanok vagyunk, amilyennek Isten teremtett minket, és ami számomra ellenállhatatlan csábítás volt, azt mások talán könnyedén félrelökték volna. Az utat kijelölték számunkra, és azon kell végigmennünk, és rajtunk áll, hogy a vége üdvözülés - vagy kárhozat.


Victoria Holt: Rózsa tövis nélkül

Már olvastam a Boleyn örökséget, de ez mégis sokkal jobban tetszett. Katalint, akit mindig túl naivnak és butának állítanak be, sajnáltam, amiért ilyen sorsra jutott azért, mert egy vele egy korú férfiba szeret bele. Holt könyve egy kedves és értelmes lányt mutat nekünk, aki a környezet hatására vált olyanná, amilyen. A könyv végére nagyon megkedveltem Howard Katalint, és egyre jobban megutáltam VIII. Henriket, akit, pedig, mindig nagyon érdekes személynek találtam, ám rá kell könnöm, ős is csak férfiból volt. Királyi hatalommal bíró férfiból.
A regény hiteles korrajz és életrajz. Katalin a Towerből emlékezik vissza, hol kezdődtek életében a bajok. Mit kellett volna meg nem történté tenni. A boldogság és a rémület pillanatival találkozhatunk. Ha visszamehetnék az időbe, rég óta azt válaszolom, hogy ide mennék. Kezdem meggondolni magamat... :D
Ami már régóta foglalkoztat, vajon miért pont a két unokatestvér végezte vérpadon (Boleyn Anna és Howard Katalin). A család miatt, vagy valami más ok miatt? Örök kérdés.
Amíg ezt megfejtem :P, addig jó olvasást kívánok a könyvhöz, és ajánlom az írónő egyéb könyveit is!!!!

Eredeti cím: The Rose Without a Torn

Kiadás éve: 2008

0 megjegyzés:

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések