2012. október 14., vasárnap

Lucifer nőalakja?

Számomra úgy tűnik, hogy az árulók legalább hoztak egy döntést. De a gyávák? Ők csak ott ültek a körmüket rágva, de nem tesznek semmit, mert félnek bármit is cselekedni. Ez sokkal rosszabb.

Lauren Kate: Fallen - kitaszítva

Cselekmény: A fülszöveg elsőre nagyon emlékeztetett a Twilight történetére, ezért elsőre nem is sikerült nekigyürkőzni. Aztán minden nap rásiklott a pillantásom és annyira gyönyörű a borítója, hogy egyszerűen fájt a szívem olvasatlanul hagyni. Így hát fejest ugrottam az ismeretlenbe. És kellemes csalódtam. Annyi gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy ez egy angyalos történet. Szóval, van egy lány, Luce, aki bentlakásos iskolába kényszerül. Vagyis inkább javítóintézet szerűségbe, ahol "vicces" alakok laknak. Azért mondom így, mert nem tudtam eldönteni, hogy most komolyan odaillenek-e azok az alakok, akik szintén javítandók. Elsőként Cam-mel fut össze. Ő a helyes, csábító, ámde igencsak "rosszfiú" az intézményben. Luce vonzódni kezd hozzá és meg is kedveli, míg meg nem pillantja a rejtélyes Daniel Grigorit. És ettől a pillanattól szabadul el a "pokol". Kutat a fiú múltja után, próbál minél közelebb férkőzni hozzá, de az mindig elutasítja, ami egyre furcsább Luce számára, főleg mert Cam annál jobban közeledik hozzá és már ő sem tudja eldönteni, feladja-e a Daniel iránt érzett "valamit" Camért cserébe.

Most őszintén: másnak nem tűnt fel a Luce=Lucifer párhuzam, csak nekem? Így viszont annyira egyértelmű a történet vonala. Ami nem baj, mert ez is csak a regény közepén lett nyilvánvaló, egy vallás órán. Arriane a bolondos, néha kicsit idegesítő figura a történetben, aki szárnyai alá veszi Luce-t és informálja a suli iratlan szabályairól. Azonban nem ő nyeri el a legjobb barátnő címet, hanem Pam, a kissé kívülálló, ducibb lány. Ő nem tartozik közéjük már azért sem, mert nem valami elkövetett bűn miatt került az iskolába, hanem apukája a gondnok és így ingyen járhat ide. Luce bűnéről azért nem beszélek részletesebben, mert fontos a történet szempontjából és nem szeretném előre lelőni, aki meg olvasta, úgyis tudja. :)

Valótlannak találtam, hogy minden diák csak heti negyed óra telefonálási lehetőséget kap, s Luce ezt nem a szüleivel beszéli le, hanem kinti barátnőjével. Lehet, hogy csak számomra idegen, de azért megkötöttebb lehetne ez a dolog, ha már apuci és anyuci fizeti az iskolát. De ez csak egy apróság.
A kutatás tetszett nagyon: ami igazából összehozta Pamet és Lucet, az Daniel. A titokzatos, elutasító fiú (ebben Edwardra ismerhetünk, de ezt leszámítva semmi sem Twilight sablonos), aki megdobogtatja a lány szívét, de egyben félelmet is kelt benne.

Itt még megemlíteném a környék leírását. Maga az épület és a szálláshely semleges érzelmeket keltett bennem. Annál jobban tetszett a régi templom, amit átépítettek uszodává és sportteremmé. Micsoda "perverzió", mivel a belső tér dekorációját meghagyták. Mégis, csodálatot is kelt az emberben. Ötletes, mit ne mondjak. Én magam is szívesen lubickolnék egy magas belterű, csarnoképítményben, ami csodálatos freskókkal díszített.
A másik ilyen megragadó hely, a temető. Egyébként miért nincs rendesen lekerítve? A diákok még sosem próbáltak megszökni rajta keresztül? (Jó, ez csak szarrágás, de akkor is, egy mondat lett volna a leírása.)
Temető. Szebbnél szebb szobrok díszítik és morbid módon a diákok itt töltik le a büntetéseiket. A sírkövek és szobrok tisztításával. Elsétálgatnék ott, s megbámulnám s régi, polgárháborús köveket. Biztosan különleges légkör veszi körül.

Végeredményben a könyv pozitív élményt hagyott bennem. Vannak benne kisebb logikai buktatók, de a cselekmény minőségét nem rontják. Nemsokára érkezik a harmadik kötet, de nekem előbb még a második! :) Remélem, hogy nem veszített a varázsából a történet.

u.i.: akit érdekel, ezen a címen megtekintheti a borító tervezőjének egyéb alkotásait!!! (Fernanda Brussi)
2012. október 3., szerda

Falak nélkül, remény nélkül?

Vannak pillanatok az életben, amikor úgy érzem, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, és pontosan azt teszem, amit tennem kell. Odafigyelek ezekre a pillanatokra. Ezek az én kozmikus mérföldköveim, amelyek tudatják velem, hogy jó úton járok. Most, hogy már idősebb vagyok, visszanézek, és látom, hol fordultam be rossz helyen, és tudom, milyen árat fizettem ezekért a figyelmetlenségekért. Ezért aztán megpróbálok még jobban odafigyelni a jelenre.
 Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Nem sokkal a harmadik rész elolvasása után, már kezembe is vehettem a negyediket, és igazából szerencsésnek tartom magam, mert az utolsó kötetre sem kellett egy-két napnál többet várnom, míg mások jó néhány hónapot vártak rá. Néhány nap alatt be is végeztem a könyvecskét (már becézgetem, annyira a szívemhez nőtt).
Először is: ez a kötet merőben másra sikeredett, mint az előzőek. Nem rossz más, csak más. Vegyük például rögtön a felütést. Ugye, még emlékszünk, hogyan ért véget a harmadik rész? UH-k (Unseelie Hercegek) megjelentek, a lándzsa kicsúszott Mac kezéből és teljesen maga alá gyűrték a hercegek (és ezt vedd a szó tényleges értelmében). Nagy bánatunkra Mac-ből Pri-ya lett... Persze, annyit elárulhatok, hogy erre is megoldás találtatik, mivel ha mégsem oldódott volna meg a probléma, akkor véget ért volna a cselekmény. Ami kicsit megzavarta a kényelmes, belemerülő olvasásomat, az Dani saját, azt hiszem, két fejezete. Merőben idegennek találtam, sőt eleinte irritált is, hogy eltérünk Mac sztorijától, miközben az A lényeg. Szóval kicsit fölöslegesnek éreztem (emlékeztetett arra, amikor a Breaking Dawnban Jacob vette át a történetfűzést).

Mondanivalója volt, az tény, mert elég sok minden történt a többiekkel, miközben Mac öntudatlan volt. Nekem akkor sem tetszett és punkt. Lényeg, ami a lényeg, hogy egy teljesen "új" Mac-et kapunk vissza. Fekete Mac, így hívja magát, bár ez a változás már várható volt az első kötetben megismert énje után. Kedvencem, ahogy Barrons nevezi: "Szivárványlány" -> annyira illik Mac-re. Főleg az első három kötetben. Mindent mesés rózsaszínben, lila szemüvegen át lát. Naivitása intenzíven kiérződik elbeszéléséből. Főleg amikor V'lane vagy Barrons személyéről elmélkedik. És ezt a rózsaszín ködöt egy szempillantásra átvágja, szétfújja, elkergeti az UH-k csapása. És gondoljunk csak bele: ki bírna elviselni olyan mértékű élvezetet, vágyat, fájdalmat, kétségbeesést és rajongást.

Másodszor: érezhető, mennyit fejlődött az írónő az első kötethez képest. Sokkal több leírást olvashatunk, a logikai felépítés is jobban érezhető, valamint az E/1 sem zavar már annyira. Megszokottá vált, és Moning sokkal jobban bánik a szavakkal (bár ez lehet annak is az oka, hogy a kiadóval együtt fordítót is váltottunk).
És persze ne feledkezzünk meg másik főhősünkről sem. Barrons a kötet elején igen jelentős szerepet kap Mac gyógyulásában, azonban valami okból kifolyólag háttérbe szorul a folytatásban. Mintha elvesztené jelentőségét az új Mac mellett... Csípős megjegyzései azonban még mindig színnel töltik meg a fehér lapokat. Egy másik szereplő, Dani veszi át a központibb szerepet. nagyon sok mindenben nyújt segítséget Mac-nek és több kérdésre is választ kapunk vele kapcsolatban.
Ami tényleg kiemelten tetszett, az a tündérvilág. Ebbe nem mennék bele részletesebben, mert akkor elárulnám a lényeget. :)

Zárásul csak annyit tennék még hozzá, hogy már belekezdtem az utolsó kötetbe és egyre jobb lesz!! Úgyhogy mindenkinek kellemes szórakozást és gazdag álmokat kívánok hozzá!

Mindegy, hány ember vesz körül minket, mindegy, mennyi barátunk és családtagunk szeret bennünket, és mindegy, hányan szeretnek viszont, a születésünk és a halálunk pillanatában egyedül vagyunk. Senki sem jön velünk, és senki sem megy velünk. Ez egyszemélyes utazás.

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések