2016. december 23., péntek

Cassandra Palmer Vol. 1-5

- Tehát azt mondod, hogy életben kell tartanod azokat, akik meg akarnak ölni téged?
- Igen, ezt mondom.
- Ez szívás.
- Ó, ez lesz az önéletrajzi könyvem címe, ha elég sokáig élek ahhoz, hogy megírhassam. /A hajnal átka/
Karen Chance: Cassandra Palmer sorozat 1-5.

Tisztában vagyok vele, hogy egyesével illene írni a kötetekről, de annyira megérintett engem is a sötétség, hogy egymás után faltam őket. Visszakerestem az első kötet utáni kritikámat, és jajj, hát nem voltam épp a toppon, ez látszik abból is, hogy nem folytattam. Durván hat évvel ezelőtt még nem álltam készen Chance világára, no de most! Igazából attól is féltem, hogy az Anita Blake csalódás után, ez is elromlik majd, de eddig még jól állunk (egyébként AB esetében is jól álltunk a 10. kötetig :/ )!
Beszéljünk kicsit a sorozat világának összetettségéről, amellyel eddig talán egy hasonlónál sem találkoztam. Vegyültek már vámpírok vérállatokkal, mágusok démonokkal, tündék az istenekkel, mitológia a modern világgal, de hogy ezek egymás melletti létezése működhet! És mégis. Az cselekmény pörög, már-már centrifuga erősséggel, a karakterek szerethetőek, emberiek (egyszerűen imádom Cassie ügyetlenkedéseit). A romantika és az akció kellő mennyiségben tálalva, szép körítéssel kísérve. Na, de lássuk kötetekre bontva (aki valamelyiket nem olvasta, csak óvatosan, néha óhatatlanul is belekerül egy-egy spoiler).

Megérint a sötétség: Megismerjük az alapfelállást - ki kinek a kije, mi cél hajtja, milyen szerepet fog vállalni a későbbiekben. Egyedül ez a kötet jelentett számomra némi kihívást, mivel már egyszer szenvedve ért véget a kapcsolatunk, féltem, hogy újra így lesz. Cseppet soknak éreztem a felém hömpölygő információt, többször visszalapoztam, akkor ez hogy is volt az imént. Nem mintha gyenge elméjű lennék, vagy ilyesmi, csak egyszerűen sok volt, na. Cassie nagyon szerethető karakter, van önkritikája, néha túl sok :) Ügyetlenke, csetlő-botló, de talán ez így normális. Senki sem születik harci tudással és pontos célzóképességgel.
Nem a főbejáraton távoztam, a mosdó hátsó ablakát választottam. A tévében mindig olyan könnyűnek tűnik az ilyen mutatvány. Nekem sikerült lehorzsolnom a combomat, elszakadt a harisnyám, és az ajkamat is elharaptam, nehogy hangosan elkáromkodjam magam.
És akkor ott van a két fickó, akik közül még magam sem tudnék választani, ha pisztolyt fognak a fejemhez, akkor sem... Mircea a megtestesült elegancia, erő és szépség. Pritkin hideg, fegyelmezett és csapzott alakja az övé mellett eleinte még háttérbe szorul, sőt, az első kötetben még csak nem is kedveltem, de erről psszt... ;) De azok a zöld szemek...

Árnyak vonzásában: Pörögnek tovább az események, Cassie immár tulajdonosa a Pythia hatalmának, viszont még szembe kell szállnia a bujkáló örökössel. Eközben rengeteget ugrálunk az időben és a térben. Ami meglepett, az Tomas szerepe volt. Nem számítottam rá, főleg, hogy a soron következő részekben teljesen eltűnik, egy szó sem esik róla. Ezzel volt csak aprócska gondom, egyébként minden más hozta az első kötetből ismert színvonalat és szórakozást.
Eddig méltatlanul elfeledkeztem szólni Billyről, a mi kis kedvenc szellemünkről, aki valahogy mindig megérzi, mikor nem odaillő a megjelenése és megszólalása.

Átölel az éjszaka: Ezt olvasva az előző kötet kissé átvezetőnek tűnik, mivel itt ismét több információt kapunk a "világokról", megismerjük Pritkin múltját és titkát. Cassie időt és energiát nem kímélve próbálja megmenteni Mircea-t a geis pusztító erejétől (az egész sorozatban ez a geis-szál zavart a legjobban, de valószínűleg az ardeur-höz való hasonlatossága miatt).
– Ő? Szóval akkor Merlin tényleg létezett?
– Nem, biztos azért hívják Codex Merlininek, mert egy Ralph nevű pasas írta – fortyant fel Saleh türelmetlenül.
A hajnal átka: A második kedvencem a sorban! Jobban megismerkedünk Agnes-szel, a korábbi Pythiával és a Körök szerepével. Nagyobb hangsúlyt kap a görög mitológia, ami különösen kedves nekem. Folyamatosan jutnak eszembe a különböző kiegészítő információk, amiket már az előző kötetben megtudtunk, és a világ komplexitását erősíti, de ha mindent elkezdenék felsorolni, sose jutnék a végére :D Újra belelapozva, mégiscsak első helyre tenném, holtversenyben a Holdvadásszal. Ez nevettetett meg a legjobban, spoiler ide vagy oda, a testcsere viszi a pálmát! :-)
Nem volt időm válaszolni, mert a bolt ajtaja kivágódott, és egy őrjöngő hadmágus vágtatott be rajta. Pritkin meglátott, és a szeme résnyire szűkült. – Te leborotváltad a lábamat?!
Ezen máig jót rötyögök...

Holdvadász: Alig vártam, hogy ehhez, a frissen olvasotthoz érhessek. Norse saga, görög istenek, sárkányok, tündék, Cassie szüleinek megismerése *-* Marco sziporkázik (új kiskedvencem), Pritkin és Mircea kellő mennyiségben és Marsden :D Hát ő, ha nem lenne, ki kellene találni, vagy várjunk, hogy van ez most?
Hirtelen felrémlett előttem egy kép. Egy plakát a hadmágusok központjának hirdetőfalán: UDVARLÓ KERESTETIK. VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉKOT FIZETÜNK.
Még a graiák is megjelentek, hogy összekuszálják szegény Casanova kaszinóját. Egyedül Billy szorult kicsit háttérbe, de ilyen nyüzsgés közepette, bevallom derekasan, hogy fel sem tűnt. A vége... Az eredmény: két-három lerágott köröm, sötét karikák a szemem alatt és hevesen dobogó szív, amely a  még-még-még ütemet verik. Angolul már bekészítve, csak az Erőre várok, ami kelleni fog az idegen nyelvhez.
– Csak nyugi – paskolta meg a vállamat. – Nem vagy az esetem.
– Hát ki a te eseted?
– Bárki, aki kevesebbszer kerül zűrbe – felelte, miközben egy újabb üvegdarabot ejtett bele a szilánkgyűjtőnek kinevezett hamutálba. – Be kell látnom, hogy tévedtem. Nem való nekem a vad élet. Az erőnlétem nem olyan jó, mint a mesteré.
– Hozzám nem kell nagy erőnlét.
– Drágám, hozzád egy tank ereje sem elég.
Jáááj, hát hogyan is foglaljam össze. Fúúú, hát nem a legjobb bejegyzésem, mert gyorsan hoztam össze, és az első pár kötet picit egybefolyik emlékeimben és nehéz elkülönítve írni róluk. Az urban fantasy, fantasy rajongóknak kötelező!!! Ha választani kéne, hogy Anitát vagy Cassiet ajánljam, egyértelmű a válasz, nem? :)


0 megjegyzés:

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések