2014. január 6., hétfő

Az Őrült Hold

Nioba szemkápráztatóan gyönyörű város. A nap szünet nélkül cirógatja meleg sugaraival, mert itt soha nem esik az eső - legalábbis nappal biztosan nem. Házai az ég felé törnek, oszlopokkal, tornyokkal és szobrokkal ékesen. Az utcák forgalmasak, de hívogatóak. Igaz, a legtöbb ember tanácstalanul bolyong az épületek között, és térképet nem lehet kapni egyetlen boltban sem, ám ezek csak apró kellemetlenségek...
Imre Viktória Anna: Az Őrült Hold alatt

Pontosan egy évet, 8 hónapot és 18 napot vártam erre a könyvre. Eleinte csak forgattam, nem mertem belekezdeni. Féltem, hogy nem fog annyira tetszeni, mint a Kísértés Rt., hiszen nálam az volt A könyv. Egyre többször pillantottam rá, míg végül 5 nap után felnyitottam...
Mint a hurrikán - söpört végig rajtam a borzongás minden oldal után. Egy új világ, új érzés. És bár nem nevettem rajta annyit, mint az előbbin, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy ez a regény sokkal kiforrottabb, egyénibb volt. Ugyanolyan lelke van, mint az Evokációs körök részletes atlaszának, csak éppen nem hangosan beszél hozzám, hanem a fejemben.

De kezdjük a történettel: Mia Robinson egy cseppet sem hétköznapi 17 éves lány, hiszen városa, Nioba folyamatos "terror" alatt van. Minden éjjel elárasztja egy fekete hullám, mely nyomán káosz marad. Minden nap megváltozik a város alaprajza, épületei és lakói. Így mikor a jóképű, ám cseppet hóbortos tudós, Gregory Lancaster felajánl neki egy asszisztensi állást, rögtön kap az alkalmon, hiszen így mindent megtudhat szülővárosáról. Ettől kezdve pedig együtt lovagolják meg Nioba hullámait...

Ha ez ilyen egyszerű lenne. :) De jönnek a konfliktusok: kalandra vágyó unokaöcsi, démoni professzorok, ijesztő sütögető temetkezési vállalkozó, bolond család, szexi könyvtárosnő, és a többi, és a többi...
A karakterek kedvesek és könnyen az ember lánya szívéhez nőnek. Nem beszélve a fantasztikus világról, amelyet Viki fantáziája megalkotott. Mindenről részletes információt kapunk, ami közelebb hozza a történetet és végre nem azon kell agyalni, hogy akkor ez hogy is van, meg miért így van. Mindenre választ kapunk!
Ami a legpozitívabb a regényben, hogy semmihez sem hasonlítható. Mert valljuk be, mostanában túl sok az egy kaptafára íródó könyv (pl.: sok Szürke ötven árnyalata utánzat, sok Éhezők viadala mintájára megírt, sok vámpíros, blablabla könyv van), ezért üdítő, ha kezembe kerül egy olyan tünemény, ami egyedi. És ráadásul még magyar szerző koponyájából pattant ki! Ilyenkor olyan büszkeség tölt el!

A Niobai Egyetem Bölcsészettudományi Kar Okkultizmus Intézetének Könyvtára semmilyen felelősséget nem vállal az alulírott személyt a könyvtár épületében érő bárminemű baleset, indokolatlan áldás, csonkítás, mentális vagy fizikai tortúra, emléktörlés, kivégzés, hirtelen halál vagy megtébolyodás esetén. Az alulírott személy értéktárgyaiért, lelkéért, elmeállapotáért és szüzességéért szintén nem vállalunk felelősséget. Amennyiben a könyvtár egy dolgozója vagy állományának egyik darabja lopási kísérleten éri az alulírott személyt, az érintett tanszék vezetője elé idézzük, és gyorsított eljárással megfosztjuk a lelkétől vagy az örök üdvösségétől.
 Ezek után senki ne mondja, hogy a BTK egy unalmas hely! :P (Jómagam is oda tartozom.)

Visszatérve, már a fenti idézet is tükrözi, hogy egy önálló világról van szó, melyről aprólékos információkat kaphatunk a regény olvasása közben. Remélem, hogy visszatérünk majd Beryllbe vagy Niobába, hogy jobban megismerhessük a három hold uralta világot és a Lancaster família történetét. Mert én még látok benne fantáziát!

Összegzésül: Nagyon jól felépített, ötletes világ tárul az olvasó elé, ami beszippant, jól felráz, azután teljesen megváltozva visszaejt a való világba. Csak győzzél utána magadhoz térni és visszakapcsolódni a hétköznapokba. A karakterek is kellően kiforrottak, legyen szó Miáról, Lanceről vagy a mellékszereplőkről. Utolsóként egy tanáccsal szolgálnék: aki teheti, utazzon el Niobába, mert garantált a megtébolyodás és a felhőtlen szórakozás! :D

- Régen olyan jó fiú voltál - sóhajtotta keserűen. - Együtt szedtük fel a nőket; tőlem kértél pénzt, ha új kocsi kellett, mert az előzőt összetörted; én tussoltam el, amikor gondatlanságból megölted az egyik miniszter lányát... aranyidők voltak. /by Lancaster kormányzó/
P.S.: a rajzok is fantasztikusak! Próbálok néhányat itt is megosztani, a többit megtaláljátok Vikinél!
2014. január 1., szerda

Remény a reménytelenségben

És sose hagyjon el benneteket a remény!
Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Azt hiszem, ez az a regény, amit nem kell külön ismertetővel ellátnom, mivel a legtöbben már látták a filmet és/vagy olvasták a könyvet. Magam is először a két filmet láttam, majd a végkifejlet iránti kíváncsiságomból kifolyólag nekiestem a trilógiának. És nem bántam meg!
Katniss Everdeen, a lány, aki lángra lobbant, sok mindenkinek meghódította a szívét. Önzetlensége, áldozatkészsége, kedvessége és harciassága egy olyan újfajta női karaktert teremtett mind a young adult és a poszt-apokaliptikus sci-fi irodalomban, amellyel eddig még nem találkoztunk.
A regényekről megpróbálok spoilermentesen értekezni, viszont a kötet alapszituációját ismertetni fogom.

A kiindulópont: Amerika néhány évtized/évszázaddal később. Az emberiség nagy része kipusztult, most már Panemnek nevezik az "országot". A Kapitólium a luxus és az irányítás központja. Rajta kívül helyezkedik el a 12 (valaha 13) körzet, amik a Kapitólium számára termelnek. Már az első filmben megtaláltam az összefüggéseket a Római Birodalom politikájával, struktúrájával. Ezt először a nevek erősítették meg, majd a harmadik kötetben említett Panem et circenses ("kenyeret és cirkuszt") erősítette meg ezen teóriámat. A körzetek a provinciák, a Kapitólium pedig a római köztársaság/császárság. Az elnök figurája pedig nagyon emlékeztet engem Sulla diktátor alakjára.
Tehát maga az alapszituáció nem is olyan ismeretlen, ha jobban belegondolunk, valóságos volt valaha. Bár a mai felvilágosult kultúra fenntartásokkal áll hozzá az erőszakhoz, bele kellene gondolnunk, hogy a valaha élt hétköznap embere számára kikapcsolódást, szórakozást jelentettek a gladiátorjátékok, nyilvános kivégzések, emberáldozatok. És nem is kell annyira messzire menni, hiszen a középkorban is léteztek még a nyilvános kivégzések, sőt, a mai Amerikában is nyugodtan beülhetnek bizonyos érintettek egy halálraítélt kivégzésére! És itt nem visszamaradott országokról beszélünk, hanem egy nagyhatalomról.
Panemben is hasonló a helyzet. Egy 74 évvel azelőtti lázadást megtorlásaként a hatalmasok úgy döntöttek, hogy a fellázadt körzeteket megbüntetik. Minden évben, emlékeztetve őket engedetlenségükre, megrendezik az Éhezők viadalát, melyen egy-egy 12-18 év közötti fiút és lányt sorsolnak ki a körzetekből, akik megküzdenek a viadalon. Csak egy nyertes lehet, akire utána jólét és pénz vár.
Katniss nem sorsolás útján kerül a játékba, hanem kishúga helyett, önként jelentkezik. Így kerül össze Peetaval, akivel meg kell tanulnia összejátszani a túlélés végett.

– Úgy érted nem fogsz megölni senkit? – kérdezem bátortalanul. – Nem, amikor eljön az idő, biztosan én is gyilkolni fogok, mint mindenki más. Nem adom fel küzdelem nélkül. Csak azon töprengek, bárcsak lenne valami módja, hogy…megmutassam a Kapitóliumnak: nem vagyok a tulajdonuk. Hogy több vagyok, mint a Viadal egyik kelléke – magyarázza Peeta.

Katniss és Peeta kapcsolata hullámvölgyek halmaza. Hiszen Katniss sosem foglalkozott a szerelem gondolatával, mivel gyerekkorától kezdve gondoskodnia kellett a családjáról. Egyetlen fiúval állt csak kapcsolatban, Gale-lel, akivel együtt jártak vadászni. Így érthető is, hogy a 16 éves lány miért jön zavarba, amikor Peeta szerelméről van szó. Ez néha már-már kicsit zavaróvá vált, kicsit hisztinek éreztem, de nem tudom, hasonló helyzetben én hogyan cselekednék...
Ami igazán megragadott, az Katniss és Cinna kapcsolata volt. Valahogy nagyon sikerült Collinsnak eltalálni ezt a karaktert, aki a bizalom oszlopa volt Katniss számára. Szerintem nélküle kisebb lett volna a túlélés esélye.
Milyen lehet egy olyan világban élni, ahol egy gombnyomásra az ember asztalán van az étel? Mivel tölteném az időt, amit most élelemgyűjtésre fordítok, ha ilyen könnyen tudnánk élelmet szerezni? Vajon mivel töltik napjaikat a kapitóliumi emberek, azonkívül, hogy feldíszítik a testüket, és izgatottan várják, hogy befusson az újabb kiválasztottszállítmány, és a gyerekek legyilkolják egymást az ő szórakoztatásukért? Ahogy felnézek, Cinna a szemembe bámul. – Milyen hitványnak láthattok ti bennünket – mondja.
Ugyanígy Haymitch is nagy szerepet játszott, hiszen bármennyire is taszító személyisége volt kezdetben, azért az utolsó kötet végére kiderül, miért is olyan, amilyen.
– … Katniss, amikor az arénában leszel… – kezdi. Aztán elhallgat. A homlokát ráncolja, úgyhogy tudom, máris sikerült csalódást okoznom neki. – Mit csináljak? – kérdezem védekezően. – Ne feledd, ki az ellenséged – fejezi be a mondatot Haymitch.
Finnick volt az, akit még nagyon megszerettem. Kicsit úgy éreztem, Katniss férfi változata, bármennyire is más a történetük. Hasonló traumákon mennek keresztül, viszont hasonlóan kitartóak és megfontoltak.
De még így is jobban jársz, ha nem adod fel. Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel.
Ha már ezeknek a karaktereknek szenteltem néhány pillanatot, muszáj Gale-t is megemlítenem, aki a "szerelmi háromszög" egyik csúcsa. És ő az, aki a harmadik kötet első felében életben tartotta Katnisst.
Megpróbálom elképzelni azt a világot, amelyben sem Gale, sem Peeta hangját nem hallhatom. A kezük nem mozdul többé. A szemük nem pislog. A holttestük mellett állok, egy utolsó pillantást vetek rájuk, majd kimegyek a szobából, ahol kiterítve fekszenek. De amikor kinyitom az ajtót, és kilépek a világba, csak a rettenetes üresség vár. A jövő csak valami szürke semmit tartogat számomra.
És itt már be is mutattam azt az érzelmi kavalkádot, ami az utolsó kötetben Katniss lelkében kavarog.
A sok idézettel és írással szerettem volna megmutatni, mennyit jelentett nekem a könyv. Mert ritkán találkozik az ember olyan young adult regénnyel, aminek több mondanivalója van, mint a felszín. Az éhezők viadala trilógiában olyan mélységek rejlenek, melyek tabu témákat feszegetnek. Mert, mint már fent említettem, nem is nagyon különbözünk a Kapitólium embereitől. És bennem is felmerült a végén a kérdés, vajon mi történne hasonló helyzetben a világunkkal? Tényleg képesek lennénk ilyen kegyetlenségekre az életben maradásért és a hatalom megtartásáért? De vajon lennének-e olyanok, akik szembe mernek szállni a hatalommal? És ami tényleg odatette nálam arra a képzeletbeli "i"-re a pontot, azok az áldozatok voltak, amiket a lázadás megkövetelt. Mert hiába sírtam és értetlenkedtem az áldozatokon, később, jobban belegondolva rájöttem, hogy áldozatok nélkül nincs siker. Ezért nem egy limonádé regénnyel állunk szembe, hanem egy komoly történettel, amelyben áldozatokat hoznak, lemondanak és küzdenek.

Utószóként pedig az az idézet, amitől már nem bírtam visszafojtani a könnyeimet... (Aki olvasta a trilógiát, érteni fogja, többiek számára SPOILER).
A túléléshez nem a Gale-ben lobogó t űzre, a lelkében izzó haragra és gyű löletre van szükségem. Abból ugyanis bennem is van elég. Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörny ű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem. Ezért aztán, amikor suttogva azt mondja: „Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?”, azt felelem: Igaz.

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések