2009/06/17

Second - hand - Club


Legalább annyira felvillanyozott a Second-hand-Club ötlete, mint a Könyvklubé. Így elérkezett az én időm is, hogy feltegyek egy listát a könyvekről, amiket szívesen cserére bocsátanék. Van köztük néhány angol is, ha valaki nyelvet akar tanulni. :P Egyébként mindegyik könyv kiváló állapotban van. :D

Voila:


Laurell K. Hamilton: The Harlequin; Blue Moon

Passuth László: Fekete bársonyban (régi)

Honoré de Balzac: Elveszett illúziók - Kalandor (két kötetes, régi)

Kertész Imre: Sorstalanság

Swift: Gulliver utazásai (régi) ELKELT!

Hesse: Demian ELKELT!

Egyenlőre ennyit tudtam most mondani, de majd még n
ézelődöm.


Más SHC tagok listája:

janeeyreelete

Christina

Mademoiselle

Nima

Joeymano

alternati

Amadea

Nani Zitus

Lobo

Csenga

Picurka

Fairybug

2009/06/13

Angyali játék


"Ez a hely: titok. Szentély. Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük. Valahányszor egy könyv gazdát cserél, vagy csak átfutja valaki, növekszik és erősödik a lelke. Ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyekre senki sem emlékezik, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek..."

A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Nem számítottam arra, hogy néhány éven belül megtalálom a könyvtárban, de a "sors" mást tervezett. Amint megpillantottam, felkaptam és magamhoz szorítottam, nehogy valaki elvegye tőlem. Olyan sok jót hallottam róla és a sztori, meg a borító is tetszett. Mégsem vettem meg, mivel az Ulpius puha kötésű könyvei egy idő után darabokra esnek, és sajnos ez nem túlzás, hanem kézzel fogható tény...
Azt hittem, hogy nagyobb idő intervallumot ölel fel a történet, és csak a végén fedeztem fel, hogy csak 13 évet. Martín első könyvétől a valószínűsíthető utolsóig követjük az eseményeket. A helyszín természetesen Barcelona és az első világháború és a polgárháború közti idők. Martín, miután befutott író lesz, kap egy felkérést, hogy írjon egy olyan könyvet, ami egy új vallást teremt. És ezzel kiderül, hogy az egész könyv a hit, illetve a túlvilág felé orientálódik. Ez már Martín első könyvéből, a Kárhozottak városából is érezhető. A megbízó azonban egy titokzatos férfi, akiről az írás során sok minden kiderül, ami csak még több bonyodalmat szül.

Tetszett, ahogy némely történés a homályban maradt (Martín titokzatos éjszakai látogatása egy nőnél), és az, ahogyan a történet a végére kikerekedett és nem vesztette el az ízét. Mégis sajnáltam, hogy máris vége... Be is szereztem a "Szél árnyékát", mivel, szégyen szemre, még nem olvastam.
Látszik, hogy Zafónból sikerkönyv író lesz, és alig várom a további írásait, melyek megédesítik majd az életet. A könyv műfaja: krimi. Mégsem ponyva. A könyvek és az olvasás szeretete meglágyította a szívemet, legalább annyira, mint a Tizenharmadik történet. Ami számomra zavaró volt, hogy nem jöttem rá, ki is volt Andreas Corelli valójában. Rossz vagy jó? Élő vagy halott?
A kedvenc karaktereim: Martín és Isabella. Annyira kedvesen marakodtak. A két "gorilla", Marcos és Castillo karakterének leírása is nagyon mulatságos volt. Lényeg: Zafón minden karaktere teljes és hibátlan (no nem mindenki a jó oldalon áll, hanem megalkotásban az). A stílusa megragadó. És, elkezdve A szél árnyékát, nagyon tetszik, hogy a két könyv között van egy kapcsolódási pont. Nem csak a város, hanem a szereplők és a könyvek fontossága szempontjából.

2009/06/10

Roxfort után Evernight




 " - Volt néhány percük kipróbálni az iPodot. Mik az első kérdéseik? - Milyen lelkek keltik életre ezt a dobozt? - Erről beszéltünk már - tenyerelt Yee tanár úr Ranulf asztalára, és lassan, tagolva folytatta: - Az ezen az órán tanult készülékek egyikét sem lelkek keltik életre. Sőt, nem léteznek olyan gépek, melyeket lelkek keltenének életre. Világos lett végre? - És mi van annak a fémnek a szellemével, amiből a doboz készült?Yee tanár úr legyőzötten roskadt le. - Van itt valaki a középkorból, aki segíteni tudna Ranulfnak ebben a témában?"

Bianca szökni akar. Bianca új diák az Evernight Akadémián, egy háborzongató, gótikus bentlakásos iskolában, ahol az osztálytársak valahogy mind túlságosan tökéletesek: okosak, elegánsak, jófomán olyanok, mint a ragadozók. Bianca tisztában van vele, hogy nem illik közéjük. Ekkor találkozik Jareddel, aki szintén kilóg a sorból, s aki szemmel láthatólag mindent megtesz azért, hogy ne legyen olyan, mint a többi evernightos. Kettejük között tagadhatatlanul van valamiféle vonzalom. Bianca minden veszélyt vállalna, hogy a fiúval lehessen, de sötét, régesrégi titkok elszakítják őket egymástól. Bianca ekkor megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak hitt.

Claudia Gray: Evernight - örökéj

Ez szintén egy könyvhetes beszerzés, melyet a húgom fedezett fel. Ehhez is tartózkodóan fogtam hozzá, mivel féltem, hogy csalódás fog érni. Pedig már megtanulhattam volna, hogy Könymolyos könyvnél ez nem történhet meg (eddig legalábbis).
Adott egy bentlakásos suli, no nem a Roxfort, hanem az Evernight, ahova tökéletes, de sznob fiatalok járnak. Bianca, mivel szülei itt fognak tanítani, kénytelen ebbe a suliba járni, bár retteg az ódon kastélytól és a nem idetartozókat lenéző diákoktól. Már első nap megismerkedik álmai férfijával, Lucasszal, aki szintén utálja az Evernightot. Raquel, Bianca ösztöndíjjal bejutott barátnője, egyre több furcsaságra hívja fel a lány figyelmét, s az Evernight egyre nyomasztóbb és veszélyesebb lesz. Vajon mi a titka? (Gondoltam leszek olyan jó fej, és nem lövöm le.)
Az elején egy tök normális sztorinak indul, ám a közepén olyan meglepetés ért, amitől, éjfél lévén, kinyiltak a csipáim, és nem bírtam letenni, amíg végig nem olvastam. Ebben is megfigyelhető a Romeó-és-Júlia szál, mint a Twilightban. Nem értem, a mai írók csak a shakespeari szerelmet tartják mérvadónak?! Persze, hogy romantikus meg szép, de nem minden szerelem ilyen. Miztán így kikritizáltam magam, most jöhetnek a pozitívumok. Nagyon tetszett, hogy olvastatja magát, meg az, hogy mindenhol marad valami a homályban. A könyv végére érve nagyon sok kérdésem maradt, amire esetleg majd a következő kötetben kapok választ. Szeretem, hogy nem érzem úgy, hogy ennyi, és OK. Hanem várom a folytatást. Úton útfélen idelyukadok, de muszáj mindig összehasonlítanom a Twilighttal, mivel mindenki ezt teszi, és ordít belőle, hogy annak a mintájára készült. Más. Nagyon más. Az elején egy Prológus, mely, akárcsak a Twilightban, előrevetít. DE, és hangsúlyos ez a de, a többi mind meglepődés és hab a tortán. Szeretném megköszönni Gray-nek, hogy megteremtette az Evernightot, ahová ugyanolyan szívesen járnék, mint annak idején a Roxfortba.
És ismét csak annyit mondhatok, hogy az eredeti borító jobban tetszik... (bár azért a magyar sem rossz, de minek kellett megváltoztatni).

2009/06/04

Krono-szinklasztikus infundibulum


Akit foglalkoztat, hogy mi az emberi lét értelme és célja, akit érdekel, hogy miért épült és mi célt szolgált a kínai Nagy Fal, Stonehenge és a Kreml, aki tudni szeretné, hogyan lehet üdvözülnie annak a milliárdosnak, aki puszta kézzel megfojtja legjobb barátját, és megerőszakolja majdani szerelmét, akinek fia kék madárrá képzi át magát, mert a boldogságot csak így tudja birtokba venni, az tartson Vonneguttal, a groteszk mese nagyszerű mágusával. Vonnegut remekművének szereplői a tér és idő titkos korlátain áttörve érik el a lelki béke katartikus boldogságát, de a mulatságos, felemelő és elképesztő történet olvasója is részese lehet a vonneguti üdvözülés torokszorító élményének.
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei

A Könyvklub előtt még sosem találkoztam Vonnegut könyveivel. Lehet, hogy szerencsém volt, mert korábban nem biztos, hogy megértettem volna a lényeget. Most is csak a végére sikerült, bár nem vagyok biztos benne, hogy jól gondolkozom... De először is a sztoriról:
Rumfoord mindent tudó, már-már isteni karaktere mindig meg tudott nevettetni. Főleg akkor, amikor jóslásokba bocsátkozott (pl.: Malachi eljövendő életéről). A könyv hátulját olvasva nem gondoltam, hogy sci-fi könyvet kapok, de kellemesen csalódtam. Még soha nem olvastam sci-fit, pedig mindenki ajánlotta. Nem volt hozzá bátorságom... Hogy mennyire nem az én világom (de ezt most nem kell negatívan érteni), de ettől még nagyon tetszett és nagyon új volt. A kezdés kicsit vontatott volt, főleg amikor leírta a krono-szinklasztikus infundibulum-ot. Na ott kicsit megijedtem, hogy ez most akkor végig ilyen lesz? Az sem segített s
okat, hogy a HÉV-en olvastam, zajban és tömegben. Mert ehhez csönd és nyugalom kell, valamint idő, hogy egyszerre végig lehessen olvasni, különben az ember kiesik a ritmusból.
Visszakanyarodva a sztorihoz: Rumfoord és kutyusa csak néhanapján érkeznek a Földre, ahol mindig nagy tömeg várja, és egyszer csak meghív valakit. Itt a bonyodalom, amely elvezet a regény v
égéhez, és a könyv értelméhez. A létfilozófiához. Beatrice és Malachi kapcsolata ellentmondásos, s felismerhető benne a mai emberek nemtörődömsége. Mégis mindig van egy második esély az újra kezdéshez. Az újrakezdéshez a Titánon, a Szaturnusz egyik holdján :P.
A másik két különleges figura, akik teljesen kilógtak az emberek sorából: Salo és Chrono. A robot és a "kék madár", mely egy romantikus német költő ideális életmódjá
t idézi fel. Valamint mindenki ismeri a "boldogság kék madara" kifejezést. Na Vonnegut ilyesmiket kutyult össze, és ebből született meg ez a mű, melynél groteszkebbet, abszúrdabbat, de jobbat sem olvastam még. Le a kalappal Vonnegut mester előtt. Csak azt sajnálom, hogy 2007-ben elhunyt, és így már nem találkozhatok vele (nem mintha sok esély lett volna rá, da amíg az ember él, remél...).
Azt hiszem ezzel a kis kritikával minden érzésemet megosztottam, és felkészültnek érzem magam a következő Vonnegut könyvre, bár nem rögtön, mert az már csömört okozhatna... (nem azért, mert rossz, hanem mert más).