2012/09/25

Sötét éjszaka volt...

Sok modern ünnephez hasonlóan a samhain eredete is a pogány időkre nyúlik vissza. A sidhe-látók templomokat és apátságokat emeltek a szent helyeiken, a Vatikán pedig kereszténnyé nyilvánította az ősi, pogány ünnepeket, azzal a felkiáltással, hogy ha már nem tudjuk legyőzni őket, és nem akarunk csatlakozni hozzájuk, akkor nevezzük át ezeket a szokásokat, és tegyünk úgy, mintha kezdettől fogva a mi hagyományaink lennének.

Karen Marie Moning: A hajnalra várva 

Sajnálatos módon, nem nagyon volt időm az első két kötetről részletesebb visszajelzést írni, de most bepótolnám ezt a harmadikkal, és talán eddig a legfontosabb kötettel. Azért méltatnám ilyen nagy figyelemre, mivel igazából itt derül ki, mi is folyik a Sidhe birodalmában. Az előbbi kötetekben eddig mindig függőben maradt a Seelie és az Unseelie kérdés. Kik ők, honnan jöttek és mi akarna? A hajnalra várva, bár igen homályosan, választ kínál ezekre. Azért a homály, mert még hátra van két kötet és elképzeléseim szerint ott hull le a lepel minden titokról.

A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt: Mac rosszul lett a Sinshar Dubh közelében, s végre fény derül a kinézetére és mibenlétére. Ötletesnek találom a megoldást, amit Moning talált a könyv helyváltoztatásával kapcsolatban. De ezt nem lőném le! :) Szóvel Mac az utcán, sárosan és koszosan, ázottan, magatehetetlenül pillantgat fel, s szégyenére meg kell futamodnia, ismét.
Mac személyiségében hatalmas fejlődést figyeltem meg. A kezdeti locsi-fecsi és meggondolatlan lányból igazi túlélővé vált. Megtartja magának azokat az információkat, amiket ütőként játszhat ki Barrons és V'lane ellen. Egyikükben sem bízik meg teljesen. De miért is tenné? Barrons-ről még mindig nem tud semmit, és nem tudja, hova rakni annak hatalmas erejét és tudását, s ellenálló képességét az Árnyakkal szemben. V'lane pedig V'lane. Egy óriási szexuális kisugárzással rendelkező Seelie, aki mindenben segítségére próbál lenni Mac-nek. Mindkét oldalról kap egy-egy olyan "ajándékot", amivel azok bármikor, bárhol segítségére siethetnek. Mivel egyszerre a gyertya két végét tartja a lángba, meg is égeti magát. Barrons és V'lane néma konfliktusa is egyre jobban érdekli, hiszen érzi, olyasmiről lehet szó, ami messze a múltba nyúlik vissza. De senki sem mesél neki. Amitől természetesen a plafonon van, és onnan próbál információt szerezni, ahonnan csak tud. Így találkozik egyre többet Dani-vel, Jayne felügyelővel és Christiannal, akiktől megpróbál morzsákat összeszedegetni.

Ebből a kötetből sem hiányzik az izgalom és a feszültségkeltés, s már mondanom sem kell, de ismét úgy végződik, hogy az ember a haját markolássza... Még szerencse, hogy kezemben a folytatás és az ötödik kötet is megjelenik a héten. *-*
Érdekes, ahogy Moning az Apokalipszis négy lovasát elképzelte. De miért is ne? Tehát: csata csata hátán, vágy és szenvedés, menekülés és túlélés jellemzi a kötetet. Ja, és ne feledkezzünk meg a Nagyúrról sem, akiről szintén újdonságokat tudhatunk meg. A hajnalra várva úgymond, információtömkeleg (nem rossz értelemben) a sidhe-ről.

És ne feledjétek -> It's always darkest before the dawn (Mindig a hajnal előtt van a legsötétebb.)

Senki sem fest jól a legsötétebb óráiban, de ezek az órák tesznek minket azzá, akik vagyunk. Bátran szembenézünk a problémákkal, vagy megfutamodunk. Győzedelmeskedünk, megacéloznak bennünket a kiállt próbák, vagy örökre megtörünk.

2012/09/17

Monte Cristo kis szigete

Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend!
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Kedvenc szereplők: Edmond Dantés, Noirtier, Haydée, Albert

A történet:  Edmond Dantés a Pharao hajó legénységének egyik tagja, és a regény kezdetén 19 éves fiatalember, aki hazatért édesapjához és menyasszonyához, Mercédeshez. Szerencséjének köszönhetően Morrel úr őt kívánja kinevezni a kapitánynak, mivel elődje betegségben meghalt. Első látásra tehát egy "szerencse fiát" látunk, akinek boldogsága nem ismer határt. Házasodni készül, hajóskapitány lett és édesapja egészséges. Azonban így túl egyszerű lenne az élet. Edmondot a halálos ágyán megbízta a hajóskapitány, hogy juttasson el egy levelet Párizsba. Tartalmáról a fiú mit sem tud, így mikor rosszakarói feljelentik, mint bonapartista összeesküvőt, értetlenül néz szembe a vádakkal. Az ügyész úrnak csak a címzett nevét tudja megmondani, ami még nagyobb balszerencsét okoz neki. Mindenféle magyarázat nélkül If várába zárják. Innen kikerülve határozza el, hogy bosszút áll életének megrontóin. És innen indul meg élete nagy kalandja és persze a könyv cselekményének java része.

Amadeáék újraélesztették hamvaiból az OKK-t, melynek első olvasmánya ez a könyv. Mikor kiderült, hogy 1200 oldallal nézek szembe, kicsit megijedtem. Hogyan leszek képes egy hónap alatt elolvasni, miközben egyetemre járok és szociális életet akarok folytatni. Nem baj, gondoltam, egyszer élünk! És az első ijedelem ellenére, két hét alatt végeztem vele. Olvastatta magát, mint minden jó könyv. Dumas stílusát leginkább Jókaihoz tudnám hasonlítani, de azért van amiben merőben más. A cselekmény sokkal gazdagabb, gördülékenyebb. Nem szakítja meg sok leírás, csak pont annyi, amennyire szükség van egy-egy helyszín megismeréséhez. Sok szereplőt kellett egyszerre az emlékezetemben tartani. De ezt már megszoktam Tolsztojnál, így nem okozott gondot. Ami különösen elnyerte tetszésemet, hogy a több szálon futó cselekmény követhető és élvezhető volt. Minden szál a szívemhez nőtt valamilyen módon. Megkedveltem a gyengéd Maximilient, a törékeny Valentine-t és az erőteljes Noirtier urat. Különösen az utóbbi jelleme nőtt hozzám leginkább. Noirtier úr nem omlott össze betegsége miatt, hanem erős egyéniség maradt, küzdött unokájáért, támogatta és szerette. Nélküle másképp alakult volna Valentine sorsa, minden tekintetben. :)
A másik oldalon nagyon tetszett, ahogy Monte Cristo bosszút állt. Ahelyett, hogy rögtön megölte volna ellenségeit, játszott velük. Közelükbe férkőzött, elnyerte bizalmukat és ott sújtott le rájuk, ahol azoknak a legjobban fájt. Az apró titkok is érdekesek voltak, melyekre a gróf útja közben rájött, és felhasználta öncélra. No meg vicces volt, ahogy az emberek találgattak ki lehet a gróf. Van, aki Byron vámpírjának hitte, s volt aki szélhámosnak vagy régi nemesembernek.
Mindemellett megismerkedhettünk a korabeli Párizs társadalmi osztályaival, értelmiségével és a legújabb eszközeivel (telegráf, tőzsde,...). Dumas remekül forgatta tollát! A könyv lenyűgöző és alig várom, hogy nekilássak majd egy másik ismert regényének, a Három testőrnek, mert bár bűn, tudom, hogy eddig nem olvastam, de ami késik, az nem múlik!
És végül, de nem utolsó sorban, nagyon tetszett a gróf jellemváltozása. Nem válthatott csak bosszúálló angyallá, s Isten igazságszolgáltatójává anélkül, hogy rá is hatással volna a szeretet és a megbocsátás. Mert bár kegyetlenül elbánt rosszakaróival, mégsem tehette meg ezt úgy, ahogy elsőre eltervezte. Hiszen nem gondolhatta, hogy egyesek között szerelmek szövődnek, hogy bosszújának eszközét megkedveli vagy újraéled a szerelem lángja szívébe, melyről már azt hitte, örökre jéghideg marad.
Egy idézettel búcsúznék. Akinek van ideje és kedve, mindenképpen olvassa el életében, mert hatalmas élmény!!

És most, Morrel, lehull a lepel arról a titokról, amely az ön iránt tanúsított viselkedésemet érthetetlenné tette: nincs ezen a földön sem boldogság, sem boldogtalanság, a két fogalmat csak összehasonlítani lehet. Csak aki a legnagyobb fokú boldogtalanságot átérezte, az tudja átérezni a legnagyobb boldogságot is. Halálra szántnak kell lennie, Maximilien, hogy megtudja, milyen jó is élni! Éljenek hát, és legyenek boldogok, szívemnek drága gyermekei, és ne feledjék el soha, hogy mindaddig, amíg Isten kegyes lesz fellebbenteni a leplet az ember jövőjéről, addig minden emberi bölcsesség ezekben a szavakban rejlik: "Várni és remélni!"

2012/09/15

Jégviráglányok, hókirálynő, jégcsapország…


„ - Jobb lesz, megígérem. Sokkal jobb.
   - Miről beszélsz? – kérdezem.
   - Te nem vagy halott, de nem is vagy élő. Jégviráglány vagy, Lia-Lia, elakadtál a világok között. Kísértet vagy, amelyiknek ver a szíve. Hamarosan átléped a határt, és itt leszel velem.”

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Lia és Cassie élete fenekestől felfordult egy bizonyos szilveszter éjszaka, amikor megfogadták egymásnak, hogy ők lesznek a legsoványabb lányok az iskolában. Kettőjük útja azonban már a kezdetektől kettéágazik. Míg Lia megtartóztatja magát az ételtől, és amikor csak teheti nem eszik, addig Cassie fürdőzik az ételben. A legfinomabb falatokat eszi meg, és jó sokat is azokból, ám utána a lelkiismeret furdalás eluralkodik rajta és a szégyenérzet. Mindent kiad magából. Mai diagnózis: anorexia és bulimia.
Ez az a két betegség, amivel édesanyáink ijesztgetnek minket a sötétben és akkor, amikor nem eszünk arra hivatkozva, hogy elhízhatunk. Emlékszem, egyszer én is közel kerültem az önutálathoz és azon gondolkoztam, hogy minél kevesebb kalóriatartalmú ételeket egyek. Ez a betegség, köztudottan, nem a testünkben alakul ki, hanem az agyban. És mi az oka: a túlzott elvárás, amit a média és a világ támaszt a fiatal lányok elé. Vajon a férfiak között miért nem „hétköznapi” ez a betegség?
Az önértékelési zavarok következménye, hogy a fiatal lány agya, jobban mondva a szeme nem azt látja a tükörben viszont, ami valójában ott van. Ő még mindig zsírpárnákat fog látni, még akkor is, amikor súlya már 40 kg körül jár. És itt érkeztünk el a Jégviráglányokhoz. A cím nagyon szép és tényleg ráillik a helyzetre.
Lia 19 éves. A regény kezdeten súlya majdnem elérte az 50 kg-ot. Én ezt hívom ideális testsúlynak egy 164 cm magas lány számára. Lia azonban másképpen látja. A legfélelmetesebb az volt, hogy Lia fejébe képzeltem magam. Ahogy számolja az egyes ételek kalóriatartalmát. A trükköket, amikkel kijátszotta a szüleit egy-egy közös étkezésnél. Elképesztő, mire képes az agyunk. És ez nem minden. Legjobb barátnője, Cassie halála után Lia még mélyebbre zuhan. Látja Cassie szellemét, aki tanácsokat ad neki és nem túl kellemes hatással van főhősünkre. Már az érthetetlen számomra, hogyan bírta a hidegrázásokat és a hasfájást, valamint a folyamatos éhséget…
Szeretném, ha egy olyan világban élnénk, ahol nem támasztanak lehetetlen és beteges elvárásokat a fiatalok elé. Ahol nem hajszolják magukat a halálba azok a csinos lányok, akiknek a lábaik előtt heverhetne a világ, csak egy kis figyelem kéne. És szeretném, ha a szülők jobban odafigyelnének gyermekeikre. Lia esetében is nagyon fontos lett volna a szülői szeretet és a támogatás, odafigyelés.
Még nem olvastam a Hadd mondjam el című könyvet, de alig várom, hogy kezembe vehessem, mert azt mondják, legalább ilyen „jó”, ami helytelen jelző  -> értékes! Jó olvasást!

A szentivánéji álom


„A tudomány csarnokában sose találsz tündért. Hogy miért? Mert a tudomány nem akar mást, mint elméleteket bizonyítani, és megérteni a világmindenséget. A tudomány mindent takaros, logikus, könnyen magyarázható csomagokba pakol. A tündérek varázsosak, szeszélyesek, illogikusak, megmagyarázhatatlanok. A tudomány nem tudja bizonyítani a tündérek létét, következésképpen persze mi nem létezünk. Ez a fajta hitetlenség végzetes a tündérekre nézve.”

Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár - olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.
Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szemel elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.
Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.
De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni - hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni…

Julie Kagawa: The Iron King - A vaskirály

Szerintem amióta a Könyvmolyképző hirdeti, hogy megjelentetik, azóta mindenki érdeklődéssel várta érkezését. Idén, a könyvhéten került sor az első kötet megjelenésére. Hol is kezdjem…
Olvastam már hasonló világban és hasonló mondakörrel foglalkozó regényeket. Itt említenem meg Laurell K. 
Hamilton Merry Gentry sorozatát, melyben szintén a sidhe-k kapnak főszerepet. Azonban mindenkiben más elképzelés él róluk. Kinézetük és birodalmuk hasonló minden történetben, azonban Kagawa a Szentivánéji álomban megjelenő alakokat képzelte Sohaföldre. Megjelenik Oberon és Titánia, meg természetesen Puck is, aki minden lében két kanál. :) Más néven Robin pajtás, aki Megan Chase (főszereplőnk) védelmezője, gyerek korától fogva. Aki már otthonosan mozog a Merry Gentry világban, annak így írom le a két udvart: a Seeli udvar – a regényben a Nyár Udvar királya Oberon, aki Megan édesapja. Mint kiderül, Oberon ugyanolyan léha személyiség, mint Zeusz, aki minden nőt, aki megtetszik neki, megszerez. Így esett ez Megan édesanyjával is. Az Unseeli udvar – a Tél Udvar királynője Mab királynő. Tetszik ez az elképzelés. Oberonnak és Titániának nincsen gyermekük, míg Mab királynőnek három fia van. Közülük való Ash is, aki még fontos szerepet kap, de ne rohanjunk ennyire előre.
Megan egy luisiananai kisvárosban éldegél, egy farmon. Édesanyja újraházasodott. Luke, mostohaapja általában nem veszi észre Meg jelenlétét (később ezt megmagyarázzák) és ott van a pár közös gyermeke, a négyéves Ethan. Ethan nagyon szimpatikus karakter. Koraérett és előrehaladott gondolkodású. Amikor jelen van a könyv lapjain, egyszerűen nem egy négyéves ugrik be… Mindegy. Ethant elrabolják Megan tizenhatodik születésnapján. Ez készteti Megant arra az elhatározásra, hogy utána menjen Sohaföldre. És itt kezdődnek a kalandok. 
Találkozik Ash herceggel, aki megdobogtatja a szívét, de idegsége miatt Meg sose tudhatja, mit gondol. Fél is tőle, de vonzódik is hozzá. Igazi „rosszfiú” effektus, nemde? :) Nagyon megtetszett ez a karakter is. Inkább úgy mondom, minden nagyon tetszik a regényben. Titkok vannak, melyek fölött nem siklik el az írónő, hanem időben megmagyarázza. Ilyen egy jó könyv. Igaz, hogy főhősünk 16 éves, és már nem az én korosztályom, de akkor is magával ragadott a hullámzás és a lüktetés! Mert így írhatnám le a könyvet.
Már megszereztem a folytatásokat angolul és magamat ismerve a nyáron el is olvasom őket. :) A kíváncsiság nagy úr.
Egyébként a folytatás novemberben várható magyar nyelven. Olvassátok el, nem fog csalódást okozni!!
Jajj, majd elfelejtettem a számomra egyik legkedvesebb karaktert! Puckot :) Vidám, gondtalan, mégis helyén az esze és ölni is képes lenne Meganért! No meg ott az a furcsa néma konfliktus közte és Ash herceg között, ami majd magyarázatra kerül, de Megan emiatt folyamatosan pártoskodásra van kényszerítve. Punkt.
sidhe=ír és skót mitológiában a tündéreknek megfelelő lények

Kísértés Rt. avagy fogadás Lucifer és Isten között


” - Tehát… az ördög - ismételte meg elbizonytalanodva. - Mint ahogy azt már legalább háromszor kifejtettem, Miss Nightingale, igen, Lucifer vagyok, a Pokol démonura - dörzsölgette a halántékát fáradtan a vörös bőrkabátos férfi. - Legközelebb hozok egy táblát, és felírom rá hat nyelven a nevemet. - Tábla a Főnöknek - jegyzetelt a háttérben a szemüveges Kleio.”

Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög? Esetleg a másik oldalára fordul és alszik tovább, erősen győzködve magát, hogy csak képzelődött. Sajnálatos módon Serene Nightingale ennyivel nem intézheti el a Pokol pofátlan, narcisztikus és mellesleg igen jóképű Nagyurát. Lucifer ugyanis nem merő szórakozásból keresi fel éjnek évadján: Serene lelkéért verseny folyik közte és a mindenható Anyaúristen, Pandora között. Ha a Teremtő nyer, a világ fele megszabadul a gonosztól. Ha Lucifer, akkor a démonúr a száműzetése óta először térhet vissza legálisan a Mennybe.

Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.

Még a megjelenése előtt olvastam a könyvről Amadea blogján és nagyon megkapó volt a történet. Vallásosként még érdekesebb volt olvasni egy olyan könyvet, melyben az Isten női alakban jelenik meg és a teremtés történet olyan kacifántosan kellemesen mosolyogtató. :) Ami különösen tetszett, hogy a múzsák neveit viselték a démonlányok, akik önmagukban is érdekes szereplők voltak.
A történet: Serene napközben filozófia szakos hallgató, éjjel pedig hidegvérű bérgyilkosnő. Persze magyarázat is van rá, hiszen szülei hirtelen elvesztését nem tudta feldolgozni, így bátyja segítségével máshol vezeti le a “feszültséget”. Vincent, a báty is  hozott kellemes meglepetéseket; szerelem, szeretet, furfangosság terén. Mégis kedvenc szereplőim az ügyetlen, ámde annál lelkesebben segítőkész angyalok, közülük is Anachel és Nathanael. Bár a történet maga Serene lelke iránti versengésről szól, több fontosabb szál is van a regényben, melyek önmagukban is egy-egy kedves történet. Mindenki fejlődik valamilyen téren, kapcsolatrendszerek alakulnak és szakadnak meg. Van, aki megtér, van aki elkárhozik.
A történet közben mosolyogtam, nevettem, sőt egy pillanatban el is pityeredtem. De a magja mégis a vidámság. Tetszett és kész, enyém és nem adom senkinek! Külön köszönöm az írónőnek, hogy leírta a fejében kezdeményeződő történetet, mivel mi, olvasók nagy élvezetet lelhetünk így benne. És előkészületben Imre Viktória Anna másik könyve, melyet az Ulpius-ház fog kiadni, valamikor júniusban. Tűkön ülve várom, mert bizonyos vagyok benne, hogy hasonlóan kellemes olvasmány lesz, mint a Kísértés Rt., ha nem jobb.
Hasonlóan szép és vidám pillanatokat kívánok azoknak, akik majd még a közeljövőben olvassák. :) 

Csip-csirip?


“Mikor a nap feljött a földre, és Lót Coárba ért, kénköves és tüzes esőt bocsátott az Úr az égből Szodomára és Gomorára, és elsüllyeszté azokat a városokat, azt az egész vidéket, a városok minden lakóját és a föld növényeit is. Így megy ez. Amint az köztudott, ama két város lakói gonosz emberek voltak. A világnak jobb nélkülük. És Lót feleségének, persze, megmondták, hogy ne tekintsen hátra, oda, ahol azok az emberek éltek, ahol az otthonaik voltak. De ő mégis hátratekintett, és én szeretem őt azért, mert az olyan emberi volt. Így hát Lót felesége sóbálvánnyá vált. Így megy ez.”

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Most kihagyom a bolti könyvismeretetőt. Szeretném inkább a saját szavaimmal megfogalmazni a történet lényegét.
Hogyan találkoztam a könyvvel? Régen olvastam A titánok szirénjei című alkotást Vonneguttól, ami nagyon a szívemhez nőtt. Igazából nem is tudom megmondani, miért. Nehezen érthető meg a könyveinek valódi mondanivalója. Ahhoz, hogy megértsük, át kell látni a tudományos fantasztikum burkán.
A regénynek egyfajta keretet ad a lírai én írói válsága. A történet előtti és a történet befejezése utáni állapotában ismerjük meg a lírai ént, a regény folyamán máskor nem találkozunk vele. Főszereplőnk: Billy Pilgrim (figyelmetekbe ajánlom a pilgrim szó fordítását = zarándok), aki jelen van Drezdában a bombázáskor, és mint később kiderül, egyszerre élete minden színpadán jelen van. Hiszen találkozik a tralfamadoriakkal, akik nagyon messzire élnek tőlünk és egy szemük van, a tenyerükön, valamint nem simerik a múltat és a jelent. Egyszerre élnek meg mindent. Ha meghal valaki, akkor nem tűnik el, hanem jelen volt és jelen lesz mindörökké. Érdekes filozófia, igaz? :)
A regénynek tehát nem lineáris a cselekménye. Ide-oda ugrálunk Billy életében. Egyszer gyerekként látjuk, aztán megint a háborúban van, vagy 20 évvel később, amikor repülőgép szerencsétlenség éri. Mindenki erre fogja őrültségét. Ugyanis Billy azt vallja, hogy lánya esküvőjének napján elrabolták őt a tralfamadoriak, és otthon kiállították egy állatkertben, ám ezt senki sem veszi észre, mivel az idegeneknél másképpen telik az idő. Miután Billyt beavatják, ő is másképpen kezdi látni a világot.
Huh, hát még lenne mit írni a cselekményről, de dióhéjban ennyit. Nagyon megfogott, könnyű olvasni, emellett olvastatja magát. Az elején azért írtam ki a bibliai idézetet, mert engem kicsit emlékeztet a második világháborús légi bombázásokra. A drezdaira és a hirosimaira egyaránt. Az amerikaiak hasonlóan gondolkoztak, mint Szodomával és Gomorával kapcsolatban. Bűnös város. Vagy igazából rávetítették egy kisebb politikai csoport vétkeit egy egész nemzetre. Mert kik is haltak meg a bombázáskor? A “nagy” emberek? Ááááá, nem! A szerencsétlen nép, akik mit sem tehettek a hatalmasok ellen.
Emiatt szimpatikus számomra az együgyű Billy, akit az élet sodort oda, ahol van és megpróbál továbbsodródni. Nem akar ártani senkinek, csak őszinte. Nem ragaszkodik a maga igazához, csak elmondja és utána csendben marad. Mégis, mindig bajba kerül ezzel a hallgatással. Hol elmebetegnek, lázadónak vagy nemtörődömnek nézik. Ezért bántja őt katonatársa, ezért fogja rá halálát, pedig valójában Billy nem tehet semmiről, sőt, neki köszönhetné az életét. És így sodródunk mi is egyre beljebb, és beljebb, egyre mélyebbre a történetben.
Zseniális! Olvassátok! Terjesszétek! Gondolkozzatok rajta!

Mrs. Dalloway és az órák…


“Sally Parker igazi egyéniség volt, gondolta Clarissa, igazi művész. Mindig volt valami apró ötlete, valami kis érdekesség: és a ruhái mégsem voltak soha különcformák. Fel lehetett venni akármelyiket Hatfieldbe vagy a Buckingham-palotába. És Clarissa viselte is a ruhákat – Hatfieldben, a Buckingham-palotában.”

Egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni. A főtéma ő, Mrs. Dalloway – az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. 

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Még gimnazistaként vettem meg a könyvet, az Órák című film hatására. Akkor csak néhány oldalog jutottam, mert túlságosan száraz volt a szöveg. És valljuk be: én voltam túlságosan éretlen megértéséhez. Ugyanis a Mrs. Dalloway nem egy könnyű nyári olvasmány, hanem lélektani regény a javából. Ha egy fél pillanatra is elkalandozol, azt veszed észre, lemeradtál a fél gondolatsorról. Csak pár oldal párbeszéd található a regényben, a többi tömör leírás, vagyis mondjuk úgy: gondolkozás. Ez szövi át az egész regényt. Ami még zavaró volt, hogy nincsenek fejezetek. Így nehéz volt megtalálni a megfelelő helyet, ahol abbahagyhatom egy rövid időre. De sikerült, “átrágtam” magam rajta, de az eredmény nem feltétlenül lett 100%-osan pozitív…
Van egy Mrs. Dalloway-ünk, aki fiatalkorában nehéz döntést hozott: férjhez ment Richard Dalloway-hez, bár életének nagy szerelme Peter Walsh volt. Kapcsolatuk nem sokat változott, még mindig bizalmas barátok maradtak az évek során, amíg Peter elment Indiába néhány évre. Clarissa Dalloway eközben estélyeket adott, nevelte lányát, sétálgatott és megfigyelt. Férje szemszögéből is figyelhetjük az eseményeket.
A regény másik fontos szála, mely a történetünk végén elgondolkoztatja Clarissa-t, Septimus Warren Smith-ről szól. Egy veteránról, aki harcolt az első világháborúban, s most feleségével él együtt. Septimus nagyon beteg, poszttraumatikus stressz uralkodik el rajta a háborúban átélt szenvedések miatt. Mégis, ami miatt el akarja dobni magától az életet, hogy nem érez semmit. Se boldogságot, se ízeket, semmit…
Sok szálon fut a történet, csak úgy kapkodtam a fejemet néha. Amikor szereplőváltás volt, lehetett volna egy fejezetbontás, hogy jobban követhessem, mikor ki gondolkozik. Csak ez a valami hiányzott. Azt nem is modnom, mennyire ideges voltam, amikor letettem a könyvet. Bosszantott, hogy gyakorlatilag semmi sem történt az alatt az egy nap alatt, amíg a regény játszódik. Utána mégis elgondolkoztam. Talán csak a mi felgyorsult világunk hatására érztem unalmasnak és vontatottnak a történetet. Mélyen átgondolva, sok jó gondolat volt benne és lényegében a lélektani regények sajátossága, hogy a cselekmény háttérbe szorul a lélek problémái mellett. Mégis, az Órák című film után nagyobb hatást vártam, de akkorát mégsem csalódtam. 

"Vibráló reszketegség"


“Valami jegesség volt, valami süllyedő, émelyedő érzése a szívnek, valami könyörtelen zordsága a gondolatnak, amit a fantázia semmiféle ösztökélése nem tudott szárnyalásra sarkantyúzni.”
Egdar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Poetól eddig csak a Hollót olvastam, több fordításban is. Ez az első találkozásom a novelláival és egyszerűen… zseniális! Fantasztikus képi világot tud megteremteni pár szóval, kifejezéssel. Este későn olvastam el a művet és polcra helyezése után magam is furcsa hangokat véltem hallni… Természetesen csak a ház éjszakai zaja volt. Megreccsent egy deszka, kattant a villanykörte… Mégis furcsán egybekötöttem az Usher-házban történt eseményekkel.
Főhősünkről nem tudunk meg bővebb információt, csak annyit, hogy Usher régi barátja és felkérte őt egy vizitálásra. Usher személyiségének és megjelenésének leírása félelmet keltő. Sápadt arc, beesett szemek… Hősünk mégsem tántorodik meg, marad. Azonban ő is tapasztalja a furcsa zajokat, jelenségeket. Eközben bizalmas viszonyt alakít ki Usherrel. Együtt olvasnak, megvitatják a világ kérdéseit. Mégis… Egy nem várt esemény megváltoztatja a ház légkörét, egy fajta paranoid őrület kezd kibontakozni. Az események tetőpontjára
érve, megismerjük a titkot, melybe Usher beleőrült.
Érdekes és új élmény volt Poe novellája. Elgondolkoztatott. Mindenkinek van valami őrülete, perverziója, mely végigkíséri életét, belemélyeszti karmait a mindennapokba és nem hagy nyugodni… Mégsem mondjuk el senkinek, nehogy rosszat gondoljanak.  Poe jelzői és képei túlvilági hatást keltenek. Már-már azt mondanám, sokkal nagyobb élményt nyújt egy Poe mű elolvasása, valamint több adrenalint is termelünk olvasása során, mint egy jól megszerkesztett horror nézése közben. Csak ajánlani tudom mindenkinek!! 

Túl az Óperencián...


Völgyeföldén zavaros, vad idők járnak. A fiatal Nash király kapaszkodik a trónjába, miközben a lázadó főurak északon és délen is sereget toboroznak, hogy letaszítsák róla. Az erdő és hegyek tele vannak kémekkel, nyüzsögnek a tolvajok és mindenféle törvényen kívüliek. Itt él Zsarát, aki vad, ellenállhatatlan megjelenésével, a lángnyelvek minden árnyalatában pompázó színű hajával az ember-szörnyek utolsó élő képviselője. Egyszerre gyűlölt és imádott személy ő, akinek különleges képessége, hogy befolyásolni tudja a környezetében lévők elméjét. De Zsarát nem akar visszaélni e hatalmával, nem akarja ártatlan emberek titkait ellopni. Különösen, hogy neki magának is oly sok féltett titka van. Csakhogy feltűnik Brigan herceg, aki azért jött, hogy Zsarátot a Királyi Városba vigye. Az udvarnak ugyanis szüksége van Zsarát segítségére, hogy leleplezze a király ellen szőtt összeesküvést.

Kristin Cashore: Fire - Zsarát

Már nagyon vártam a Garabonc folytatását. Annyira sikeresen elmélyedtem a világában, hogy csalódottan vettem tudomásul, a második kötet megjelenését folyamatosan tologatták. De nem baj, mert elérkezett az idő, most, amikor végre a kezembe vehettem. Nem akartam elsietni a dolgot, de annyira magával ragadtak az események, hogy két nap után már meg is kellett válnom a történettől… És mi maradt utána? A szokásos űr… Ez van, amikor annyira szeretnél ott lenni, velük lenni, részese lenni, hogy utána kénytelen vagy belátni, ez mind csak “mese habbal”. És akkor jön az űr, a szorongás, a furcsa érzések, a “nem találom a helyemet” és a többi. 
A történet: Zsarát különleges lány. Haja a tűz árnyalataiban játszik, külsejével mindenkit megbabonáz, elméjével uralkodhat az embereken. Tulajdonságait édesapjától örökülte, bár szíve szerint mindent eldobna magától, hogy normális lehessen. Öröksége miatt kénytelen kendővel takarni haját, mert amint kilép az ajtón, mindenki megbámulja, a “szörny”állatokat pedig vonzza magához. Van néhány régi barátja, akik ellent tudnak állni nekik, mivel elméjüket erősen védik. Ők azok, akikre Zsarát mindenben számíthat. Azonban arra nem gondolt, hogy a király segítséggel fordul hozzá, és magához hívatja. Ekkor kezdődnek a lány kalandjai. Ktágul számára a világ, új embereket ismer meg, s a gyerekkori szerelmet is felváltja egy másik, mélyebb érzés, amit eleinte észre sem vesz. 
Nagyon szívemhez nőtt Zsarát karaktere. Talán még jobban, mint az első könyv nőalakja. Talpraesett, zenekedvelő, imádja Kicsit, a lovát (gigantikus piros pont!). Olyan mély érzések rejlenek benne, amiktől sokan túlcsordulnának, s olyan titkokat őriz, melyektől mások, talán mondhatjuk, megbolondulnának. Lényeg a lényegben: fantasztikus világba kalauzol el minket Cashore úrnő! Egy olyan színes forgatagba találjuk magunkat, ami minden szívet meghódítana. Igaz nem tetszett, de életszerű volt az a bizonyos apró negatívum Zsarát életében (aki olvasta, az úgyis rájön ennyiből, aki nem, az meg olvassa el!). Brigan herceg is nagyon szimpatikus volt. Bátorsága, elméssége kikerekítette a történetet. Nem maradtak elvarratlan szálak sem, ami még egy plusz pont! 
Amit meg érdemes tudni! A regény nem a Garabonc folytatása, inkáb annak előzménye. Választ kaphatunk az ott megjelenő egyik karakter történetére, viselkedésére. Örültem, hogy elolvashattam. 

A szépség minden fegyvernél pusztítóbb...


A regényben a parasztszülőktől származó Georges Du Roy, a gyarmatosító hadsereg volt őrmestere bámulatos karrierjének, s ezzel párosuló erkölcsi gátlástalanságának történetét olvashatjuk. A harmadik francia hadsereg első évtizedének polgári társadalma korrupciójával, kíméletlen gyarmatosításával, gazdasági manővereivel maga segíti hatalomra, támogatja “dicső” pályafutását. Tennivalója világos: aki nem akar elsüllyedni, nyomorult senki marad, vitesse magát az árral.

Guy de Maupassant: A szépfiú

Első ismerkedésem Maupassant-tal… És sikeresnek nevezném. Kedvelt íróim közé tartozik Balzac, s ez a könyv stílusra nagyon hasonló az ő munkáihoz. Fő okom, amiért elhatároztam, elolvasom ezt a regényt: nemsokára érkezik a hazánkban forgatott Bel Ami című film a mozikba. A klasszikus  irodalmat feldolgozó filmek megnézése előtt szeretem elolvasni az adott művet, hogy jobban odafigyelhessek a filmvásznon kibontakozó eseményekre és azok részleteire.
Maupassant ügyesen mozgatja a szálakat művében. Főszereplőnk Georges Duroy, aki leszerelt katonaként tér meg Párizsba és megpróbál elhelyezkedni. Munkát a vasútállomáson kap, ami nem túl kifizetődő: minden garast meg kell becsülnie, nehogy éhen halljon. Sétálgatás közben összefut régi társával, Forestier-rel, aki felajánlja neki segítségét. Munkát ad neki a Franci Élet nevű újságnál. Duroy szép lassan megismerkedik a társadalo felsőbb rétegeivel. Forestier feleségével, a ravasz és körmönfont Madeleine-nel; a szépséges, pajkos Marelle nével, valamint a főszerkesztő feleségével, Walters nével. Szép lassan, de biztosan indul el a férfi útja felfelé. Míg a regény végén csúcsosodik ki az egész, de ezt inkább nem mondanám el, mindenki olvassa el, ha kíváncsi Duroy agyafúrt, csábító jellemére és arra, hogyan képes valaki a semmiből majdhogynem mindent “varázsolni”.
Személy szerint nagyon tetszett a regény. Öröm volt végre valami olyasmit olvasni, ami visszarángat a reális világba, a mai fantasy dömping közepette. :) Ami persze nem rossz, mivel én is szeretek elvarázsolódni, néha túlságosan is… Csak ajánlani tudom mindenkinek!  

Újra itthon!! :)

Üdvözöllek dicső lovag!

Bár nagyon szépséges a "tumblr" blogszerkesztője, van egy nagy hibája: nem lehet az oldalsávot szerkesztgetni és nem lehet kommentelni az egyes bejegyzéseket! Így sok morfondírozás után úgy döntöttem, visszatérek a jól megszokott helyemhez és ami még inkább erre a döntésre sarkallt, hogy megváltozott a szerkesztői felülete, s ezáltal sokkal könnyebben kezelhetővé vált számomra. A sablonon még dolgozgatok, hiszen most fogom megtanulni, hogy s mint zajlik egy ilyen munka, és remélem, hogy ebben nagy segítségem lesz Nima! :)

Várok mindenkit szeretettel!!!


Athala 

u.i.: az új hitvallásom :P