2014/11/25

John Keats: Hyperion - másként

Új címet adtam a versemnek. Hyperioni énekek. A vers nem a bolygóról szólt, hanem a magukat titánoknak kikiáltó emberiség elmúlásáról. Annak a fajnak az agyatlan gőgjéről, amely nem átallotta merő gondatlanságból meggyilkolni a szülőbolygóját, s ezt a veszélyes arroganciáját aztán még ki is vitte a csillagok közé, hogy végül egy olyan isten haragja sújtson le rá, akit részben az emberiség nemzett.

Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata. Hét ember, hét teljesen eltérő életút. S ami közös bennük: a Hyperion.A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be. A Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó, legendás Időkripták, és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike.

Dan Simmons: Hyperion

Kedvenc történet(ek): Rachel, Paul Duré, a Költő

Húha!

Röviden ennyit, bővebben pedig alább áradozok majd. Lássuk ->
Az első pár oldalon még negatív érzéseim voltak, mert hülyének éreztem magam, amiért nem értem a 29. századot. Aztán ez az érzés teljesen átalakult a megszállottság és öröm érzésébe. Hát mégsem vagyok reménytelen eset. Élvezem a sci-fi könyveket! Ehhez hozzátenném, hogy tavaly volt egy gyenge próbálkozásom, amikor elolvastam az Alapítvány első kötetét és nem tudtam folytatni... Szerintem rossz pillanatban kapott el vagy csak szimplán éretlen voltam hozzá. Édesapám el is szomorodott, mert ő nagy rajongó, és az ő ajánlására kezdtem neki. Azután megnéztem az Interstellart, és csodák-csodája, befogadott a világ és én is befogadtam őt. Eleinte nagyon szkeptikusan kezeltem a science fiction irodalmat, mert egyszerűen nem hittem neki/benne. Most rájöttem, hogy ezen művek élvezete és csodálata nem hit kérdése, hanem a döntésé. Márpedig én nagyon elszánt vagyok! Így vettem elő a már évek óta kinézett Hyperiont, hogy márpedig én akkor is erős leszek. Őszintén, nem kellett az erőt használnom, mert sodródtam benne és vele, eggyé váltam a szereplőkkel. Jártam a Lususon, a Maui Covenanton, a Tau Ceti Centerben és persze a Hyperionon is. Együtt úsztam a delfinekkel, repültem sárkányszőnyegen, ugráltam távnyelőről távnyelőre...
A történetről röviden annyit kell tudni, ami a fülszövegben is szerepel. A könyv hátulján még olvasható, hogy a szerkezete a Canterbury mesékhez hasonló, és valóban, ebből a szemszögből tényleg rokonok. Hét zarándok, hét története, különböző stílusban megírva. Mégis mindegyik kapcsolódik valamilyen módon a titokzatos Hyperion bolygóhoz, amivel érthetetlen módon senki sem foglalkozik. Annyi rejtély lengi körül, hogy már-már csoda számba megy, miért ennyire érdektelen vele a Háló. Persze, a történetek végére valamelyest sejthetjük a lényeget, de mégis kellően titokzatos marad, hogy rögtön rohanjunk a következő kötetért. Én legalábbis így tettem.
A legnagyobb respect Dan Simmons-nak, amiért ennyire kifinomultan meg tudta írni a különböző történeteket, hogy annak az embernek a jellemét tükrözze, aki meséli. Hiszen van egy költőnk, egy papunk, egy nyomozónk, egy katonánk, egy konzulunk, egy tudósunk és egy templomosunk. Természetesen különböző egyéniségjegyekkel. A második dicséret a világ felépítéséért. Ami eleinte zavaró volt, az teljes mértékben értelmet nyert a közepére. Külön regényciklust írhatott volna a Háló létrejöttéről, a különböző "szakkifejezésekről" és az egyes bolygókról.
A harmadik, de nem harmadrendű érdeme a szövegben, illetve a világban elrejtett utalások. Nem is pontos megfogalmazás ez... Inkább annyit mondok, hogy egy hatalmas tudású és széles érdeklődésű íróval van dolgunk, aki imád olyan neveket adni dolgoknak, amik utalnak valami általunk is ismert eseményre vagy híres emberre. Nem is beszélve a megalkotott vallások mibenlétére. Fúúúú...
Ahogy látható, picit elragadott magával az egész Hyperion világa. Már mellettem a folytatás, csak arra vár, hogy felcsapjam és felfaljam. Többet nem merek mondani semmiről, hiszen mindennek jelentősége van a sztori kikerekedése szempontjából. Még annyit, hogy a végén elmaradhatatlan a meglepődés és a várakozás érzése. Remélem, a folytatás is legalább ilyen élményt hoz, ha nem még jobbat. Sci-fi rajongóknak kötelező, irodalom kedvelőknek pedig erősen ajánlott!!

A Shrike a Fűtengernél


Végül egy idézet a Shrike-ról, aki mindennek a középpontjában áll. Átível időn és téren, s egy olyan könyörtelen istenség, akihez foghatót egy mitológia sem alkotott még!

A homály egy drogos legszörnyűbb rémálmának fejévé állt össze: részben acél, részben króm, részben csont arc, a fogak mint egy exkavátorral keresztezett robotfarkaséi, a szemek vérrel telt gyémántokon átégő rubinszínű lézerek, a homlokot egy harminc centiméteres, görbe tüske üti át a higanykoponyából szárba szökve, s a nyakat is hasonló tüskék övezik.

2014/11/16

Keserkék avagy hogyan legyünk jó uralkodók


Így működik az emlékezet (…) Az elfelejtett dolgok az engedélyünk nélkül tűnnek el, majd anélkül bukkannak fel újra. – Néha pedig hiányosan és torzan kerülnek elő.
Egy olyan világban, ahol az emberek kis része valamilyen ‒ garabonciának nevezett ‒ rendkívüli képességgel születik, Lekk királynak az volt a garabonciája, hogy mindenki elhitte a hazugságait. Amikor a tízéves Keserkék királynő lett, azt hitte, hogy apja megölésével véget ért annak erőszakos, eszelős uralma. Tévedett.

Kristin Cashore: Bitterblue - Keserkék

Kedvenc szereplő(k): Háva, Giddon, Pongor

Biztosan emlékeztek még, mennyire új és frissítő volt a Garabonc, mely végre megszakította az akkoriban folyamatosan özönlő paranormális irodalomdömpinget. Ha nem is, én jól emlékszem. Felüdülés volt olvasni. Egy olyan világba kalauzolt el, amiben bármi megtörténhet. A Keserkék befejezése után szomorúan vettem tudomásul, hogy véget ért a ciklus, mivel Hét királyság trilógiáról van szó. A Zsarát múltba tekintés volt, és a Keserkék pedig a jövőbe tekintés. És valóban, a királynő politikája is erre törekszik Lekk uralma után.
A cselekmény nem rögtön a Garabonc befejezésénél folytatódik, hanem 5 évet ugrunk előre, amikor a királynő 18 éves, elege lesz a papírmunkából és a folyamatos bezártságtól. Négy tanácsadója nem engedi kilépni az országába, s egy éjszaka hopp kipattan ifjú főhősünk agyából, hogy Mátyás királykodik egyet - álruhát ölt és kioson a palotából. Nem árulok el sok újdonságot azzal, hogy a tanácsadói által lefestett idealizált kép hamis. Pusztulás, nyomorúság és bűn uralkodik a városban (ha még csak ott). Első útja során megismerkedik Tibóval és Zafával, akik fontos szerepet fognak betölteni a kalandozásokban.
Nagyon örültem, hogy Cashore továbbra is fontos szerepet szánt Pongornak, akit nagyon megkedveltem az első kötetben. Katsa és a többiek is megjelentek, a szívemhez legközelebb mégis Giddon került. Érett gondolkodása és hűsége sokat javít Keserkéken, akinek minél több jó tanácsra van szüksége a zavaros időszakban.
Az egyik fő szál, ahogy a királynő próbál utat találni a politika és a cselszövések hálójában, s a másik a múlt visszafejtése. Bármennyire is fájdalmas, Keserkék keresi a válaszokat apja viselkedésére, illetve az elméjében tátongó ködfoltokra. Sajnos, ehhez nem sok segítséget kap, így kénytelen saját kezébe venni a dolgokat. És ez a rész a tökéletes krimi szál. Nem is feltétlen krimi, inkább rejtély. Van itt kódfejtés, titkosírás, rejtekhelyek, eltusolt gyilkosságok, erőszak, őrület, minden, ami szem-szájnak ingere (na jó, ez így morbid...). A szerelmi szál is pont elégséges. Nem prűd, érett, érthető.
Ki merem mondani, hogy a Keserkék Cashore legkiforrottabb munkája. Kellő mennyiség van benne mindenből. Igaz, nem annyira akció dús, mint az előzőek, itt több mindent megérthetünk a "világról". Bár Keserkék néha idegesítően sokat kombinál, de nőként én nem tudom, hogy állnám meg a helyem királynőként, valószínűleg én is sokat nyavalyognék. :))

A Hét királyság :)


Összegezve: mindenképpen az előző kettő olvasása után érdemes nekikezdeni, s érdemes rá időt szánni. Én nagyon gyorsan felfaltam, de ha lassabban haladok, biztosan több mindent sikerült volna alaposabban átgondolnom és kiagyalnom.

2014/11/10

Dublin Street avagy egy újabb Szürke?

Azt hittem, a szikra, amit egy vonzó idegen érintése vált ki az emberből, csak mítosz, amit a romantikus regényírók és a hollywoodi filmrendezők találtak ki. De nem.

Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.

Samantha Young: Dublin Street

Hát, hm, hol is kezdjem... Amikor nagy nehezen nekiveselkedtem a Szürkének, mert azért mégis el kéne olvasni, ha ennyire "felkapott" lett, nem vártam sok mindent és nem is kaptam. Sablonos történet, amit "feldobott" a szado-mazo cucc, amihez egyáltalán nem kívánok hozzászólni. Átlagos lány, tipikus gazdag hapsi, aki már nem tud mit kezdeni magával.
Na most, a Dublin Street próbál komoly témát boncolgatni, ami nem lenne probléma, viszont "megmérgezi" a fűszeres részekkel. És igen, ide jutottam. Öregszem. Emlékszem, amikor még újdonságnak hatottak az erotikus jelenetek egy-egy urban fantasy-ban. Ma viszont enélkül nem is lehet "jó" könyvet írni... Amit nagyon sajnálok, mert sok esetben értékes könyvről van szó, de ezért nem tudom komolyan venni. Engem jobban érdekelt volna Joss lelki sérüléseinek orvoslása, a pszichológus véleményei, tanácsai, az ahogyan megvalósítja őket. Emellett ment megint a hiszti, a se veled se nélküled, a dráma.
Alapvetően jól megírt könyvvel állunk szembe, azonban a fentebbi okok miatt meggondolandó. Kicsit feldobta az egészet Edinburgh leírása, a kocsmában zajló jelenetek, a csipkelődések. Tetszett Jossnak a pénzhez való hozzáállása is, mert jómagam (bár nem rendelkezem ekkora vagyonnal) is hasonlóan képzelném el.
Braden furcsa volt nekem. Fenntartással kezeltem az egész regényen át, mert a filozófiája idegen tőlem. A másik gondom, hogy mivel Joss sérült, csináljunk a pasiból is lelki sérültet, mert két sérült biztos fantasztikus kapcsolatot tud majd létrehozni. Hát ez egy nagy baromság - szerintem. Egy kapcsolat alapköve a bizalom és ha két bizalmában sérült egyén összekerül, akkor a jó kapcsolatért nagyon sokat kell dolgoznia mindkét félnek. Ez Joss részéről meg is volt. Sokat gondolkozott, vacilált, tervezett, viszont Bradennél ez nem érződött ennyire. Érdekesebb történet kerekedhetett volna, ha mindketten keresztül mennek a lelki fejlődésen, és a megoldást együtt találják meg.
Ellie pedig egy tünemény. Jobban együtt éreztem vele, bár az ő történetében is történtek érdekes, eltúlzott fordulatok... Adam hülye és pont.
A szóban forgó utca :)

Hát tömören ez a véleményem, ami így visszaolvasva nem tűnik túl fényesnek, de ezt leszámítva - ha valaki ilyen stílusú könyvre vágyik - a maga tematikájában egy jó könyv (a Szürkénél mindenképpen). Szóval, aki ezeket szereti vagy kikapcsolódna, nyugodtan vegye kezébe. Gyorsan olvasható, szórakoztató.