Krono-szinklasztikus infundibulum

Akit foglalkoztat, hogy mi az emberi lét értelme és célja, akit érdekel, hogy miért épült és mi célt szolgált a kínai Nagy Fal, Stonehenge és a Kreml, aki tudni szeretné, hogyan lehet üdvözülnie annak a milliárdosnak, aki puszta kézzel megfojtja legjobb barátját, és megerőszakolja majdani szerelmét, akinek fia kék madárrá képzi át magát, mert a boldogságot csak így tudja birtokba venni, az tartson Vonneguttal, a groteszk mese nagyszerű mágusával. Vonnegut remekművének szereplői a tér és idő titkos korlátain áttörve érik el a lelki béke katartikus boldogságát, de a mulatságos, felemelő és elképesztő történet olvasója is részese lehet a vonneguti üdvözülés torokszorító élményének.
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei

A Könyvklub előtt még sosem találkoztam Vonnegut könyveivel. Lehet, hogy szerencsém volt, mert korábban nem biztos, hogy megértettem volna a lényeget. Most is csak a végére sikerült, bár nem vagyok biztos benne, hogy jól gondolkozom... De először is a sztoriról:
Rumfoord mindent tudó, már-már isteni karaktere mindig meg tudott nevettetni. Főleg akkor, amikor jóslásokba bocsátkozott (pl.: Malachi eljövendő életéről). A könyv hátulját olvasva nem gondoltam, hogy sci-fi könyvet kapok, de kellemesen csalódtam. Még soha nem olvastam sci-fit, pedig mindenki ajánlotta. Nem volt hozzá bátorságom... Hogy mennyire nem az én világom (de ezt most nem kell negatívan érteni), de ettől még nagyon tetszett és nagyon új volt. A kezdés kicsit vontatott volt, főleg amikor leírta a krono-szinklasztikus infundibulum-ot. Na ott kicsit megijedtem, hogy ez most akkor végig ilyen lesz? Az sem segített sokat, hogy a HÉV-en olvastam, zajban és tömegben. Mert ehhez csönd és nyugalom kell, valamint idő, hogy egyszerre végig lehessen olvasni, különben az ember kiesik a ritmusból.
Visszakanyarodva a sztorihoz: Rumfoord és kutyusa csak néhanapján érkeznek a Földre, ahol mindig nagy tömeg várja, és egyszer csak meghív valakit. Itt a bonyodalom, amely elvezet a regény végéhez, és a könyv értelméhez. A létfilozófiához. Beatrice és Malachi kapcsolata ellentmondásos, s felismerhető benne a mai emberek nemtörődömsége. Mégis mindig van egy második esély az újra kezdéshez. Az újrakezdéshez a Titánon, a Szaturnusz egyik holdján :P.
A másik két különleges figura, akik teljesen kilógtak az emberek sorából: Salo és Chrono. A robot és a "kék madár", mely egy romantikus német költő ideális életmódját idézi fel. Valamint mindenki ismeri a "boldogság kék madara" kifejezést. Na Vonnegut ilyesmiket kutyult össze, és ebből született meg ez a mű, melynél groteszkebbet, abszúrdabbat, de jobbat sem olvastam még. Le a kalappal Vonnegut mester előtt. Csak azt sajnálom, hogy 2007-ben elhunyt, és így már nem találkozhatok vele (nem mintha sok esély lett volna rá, da amíg az ember él, remél...).
Azt hiszem ezzel a kis kritikával minden érzésemet megosztottam, és felkészültnek érzem magam a következő Vonnegut könyvre, bár nem rögtön, mert az már csömört okozhatna... (nem azért, mert rossz, hanem mert más).