2009. augusztus 17., hétfő

Nők és életük


Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők


Harmadik könyvem Ulickajától, és ismét elvarázsolt a stílusa. Szenvedélyes, nyílt, modern és szókimondó. Mindenben látja az igazságot, amit megoszt velünk, földi halandókkal.
A könyv hat történetből áll össze, és mindegyiknek szereplője Zsenya, akinek a nők kitárulkoznak. Mellette úgy érzik, el kell mondaniuk történetüket, mely legtöbbször hazugság, mellyel önmagukat ámítják, illetve szánalmat akarnak kicsikarni a másikból. Amelyik leginkább tetszett, az a svájci történet volt. Annyira aktuális és fontos témát boncolgatott. A prostitúcia a mai napig gondot okoz minden országban, így a miénkben is. Kiskoromban szüleim azt mondták: "rosszlányok", de sosem tudtam, miért érdemlik ki ezt a jelzőt. Amikor pedig megtudtam, sajnálatot éreztem irántuk, undor helyett. Így történt ez Ulickaja történeténél is. A sok orosz lány, akik Svájcban próbáltak rálelni a szerencsére, szánalmat ébresztett bennem. De most nem ez a lényeg. Szóval mindegyik történet kicsit megrázó a maga nemében. Apró, illetve nagy hazugságok játszák a főszerepet, s az utolsó történet középpontjában csak Zsenya áll. És ez az a pont, ahol értelmet nyer mindegyik történet. Itt egyesülnek a szálak, és mi megismerhetjük Zsenyát is.
Megrázó történetek, de mindegyik aprócskát tágított a világszemléletemen. A végén úgy tettem le a könyvet, hogy hiányt éreztem, de ennek semmi köze nem volt a könyhöz. A hiány érzés bennem volt, méllyen, kiszakíthatatlanul. Sosem éreztem magam feministának, sőt, néha inkább az ellentéte volt jellemző rám, de a könyv után előtört belőlem is egy kicsit. Miért a nők? Miért mindig mi szenvedjünk jobban? Miért vagyunk mi elnyomva? És bárki mondja, hogy ez sületlenség, ma már egyenjogúság van, hazugság. Talán a gödör felszínén minden rendben, de ha az aljára tekintünk észrevesszük, hogy az élet nem is fenékig tejfel. Ott van a prostitúcia, a házasságon belüli erőszak, a gyermekmolesztálás, és még sorolhatnám azokat, amik leginkább a nőket alázzák. Hú, de ahogy elnézem, kicsit elszaladt a velem a ló. :D Itt abba is hagyom a kitörésemet.
Szóval érdekes könyv, érdemes elolvasni, és utána leülni tíz percre gondolkodni. Higyjétek el, megéri!

A szél árnyéka


Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Kedvenc szereplő: Fermín :D


A
Sempere és fiai könyvesbolt már történelem Zafón könyveiben. Kaphat mellékszerepet (Angyali játszma) vagy főszerepet. Daniel Sempere, könyvünk főhőse, annak a Semperének az unokája, aki sokat segített Martín-nak Zafón másik regényében. Igazából ez a kötet jelenet meg később, de én örülök, hogy az Angyali játszmát olvastam előbb, mivel időben előbb játszódik.
Tehát: Daniel kiválaszt magának egy könyvet, melyet egy bizonyos Julian Carax írt, akiről semmit nem siker találnia. Gyerkfejjel még nem kezdi el a kutatást, arra majd csak később kerül sor, mikor egy sötét alak megkeresi, és mérhtetlen sok pénzt kínál a könyvért cserébe. Daniel erre elrejti a könyvet és megpróbálja kiverni fejéből Carax-ot. Azonban sikertelenül, mert folyamatosan belebotlik. Sötét, véres éjszakán ismerkedik össze Fermínnel, aki később legnagyobb segítője lesz. Együtt próbálják megfejteni Carax titkát. Daniel, fittyet hányva a fenyegetésekre és a veszélyre, kutatásba kezd és olyan titkokra derül fény, melyeket jobb lett volna hagyni, hogy örökre feledésbe merüljenek.
Ha dönteni kéne, én azt mondanám, hogy a Szél árnyéka egy fokkal jobb, mint az Angyali játszma, de nem igazán szeretnék különbséget tenni köztük. Mindkét könyv a szívemhez nőtt, és sosem felejtem el azt az odaadást, amellyel Zafón a könyvekről ír. És legújabb uticélom, hogy végre megismerhessem azokat a helyeket, amelyeket Zafón leír: Barcelona.
Nemrég tartottam egy előadást a spanyol polgárháborúról, és újra érdekelni kezdett a téma, mivel Zafón erről is megosztja, bár burkoltan, nézeteit. Iszonyodva olvastam, hogy emberek képesek ilyet tenni saját népükkel. Eddig minden tanárom azt hangoztatta, hogy a spanyolok szerencsések, mert hozzájuk nem ért el a II. Világháború, valamint, hogy Franco jobb volt Hitlernél. Ezek után támadt néminemű kétségem efelől. Franco ugyanolyan szadista állat volt, csak volt annyi esze, hogy nem szállt be a háborúba, bár azért szép számmal áldoztatta fel a férfiakat, mikor kiküldte őket Hitler megsegítésére... Mindegy, hagyjuk a szomorú múltat.
Remélem, mielőbb olvashatunk tőle új könyveket!
Ami még említésre méltó: az Elfeledett Könvyek Temetője - ötlet. A könyvek olvasása után sokáig forgolódtam az ágyban. Szerettem volna, sőt, akartom, hogy létezzen egy ilyen hely, ahol millióegy könyv van elrejtve, s én szabadon garázdálkodhatok közöttük. De ez szerintem nem csak az én álmom... :D
2009. augusztus 11., kedd

Újabb Blake-regény


- Sok királyt láttam, herceget, arcuk sápadt, szemünk irigy, s szóltak: La Belle Dame sans Merci bűvölt el így! Dolph csak nézett, mint a vakablak, Requiemre, aztán rám.- Szerintem nem kedvel téged - jegyezte meg Dolph.- Szerintem meg nem hinném, hogy ez lenne a gondja. - Sőt - csoszogott el az ágyamtól Edward. - Az zavarja, hogy nem kap saját fogkefét Anitánál.

Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.

Laurell K. Hamilton: A Harlekin (15. Anita Blake)

Nem szándékoztam megvenni magyarul, mivel angolul már itt lapul a polcon, híven tükrözve türelmetlenségemet. De muszáj volt, mert olyan szép a borítója és ha már megvan az egész sorozat magyarul, akkor ennek is meg KELL lennie. Nagy szerencsém volt, hogy a Szépséghibás Booklineban megtaláltam 2000 Ft-ért. Egyébként kész rablás. ("Jelentőségteljesen megcsóválja a fejét").
Sokban különbözik a Haláltánctól ez a regény. Már nem minden a szexről szól. Itt is fontos az a szál, hogy Anita mit csinál majd a temérdek pasijával, de nem ez a lényeg. Mert itt már van cselekmény, emberek!!!! Csoda történt!!! Hamilton rájött, hogy nem azon múlik a sikere, mennyi pornót sűrít a regényeibe, és ím, sikerült lecsökkentenie háromra, ismétlem HÁROMRA. Tehát, akkor: a Harlekin megérkezik a városba és elkezdi idegesíteni Anitát, no meg vele együtt az egész vámpír koloníát és vérállat falkákat. Visszatér Requiem, aki annyira megkedveltem. Szerintem stílusos, bár nem értem, mit eszik Anitán... ("vállat von", de olyan franciásan, mint Jean-Claude :P ). Újra visszaköszön Rafael, a patkánykirály, Donovan, a hattyúkirály és Haven, alias Sütiszörny :D. Jó kis kavalkád alakul, majd mindenki tesz valamit a bödönbe. Kés, villa, Browning, Firestar, kardok, varázslat, vámpírbűbáj, stb. Sok az akció és összecsapás, kórházi jelenet, és Anita végre rájön, kik is a legfontosabbak számára. Richard még mindig olyan idegesítő (szerintem), mint eddig, s Nathaniel ugyanolyan édi. A Harlekin jön, pusztít, majd fény derül egy nagy titokra. Ká Anyu, más néven Marée Noire visszatér néhány antréra (tudja a fene, hogy írják...) ás megint bekavar a boldog békeidőkbe.
Röviden ennyi. Tetszett a könyv, s nem tudtam letenni. Örültem, hogy végre közelíteni kezdünk a kezdetekhez, amikor Anita még Anita volt, s a történet középpontjában nem a szex állt. Már olvastam a következőt ( Blood Noir) is, és megnyugtathatlak titeket, hogy abban is normális a cselekmény és csak néha (asszem 1-2) vegyül bele a szex, ami valljuk be, megfelel a norma határainak.
Végre van pofám felrakni egy kritikát az új Blake-könyvekről, mivel ez nem negatív. :D Csak így tovább Hamilton, s akkor talán újra fantasztikusan élvezhetők lesznek a könyveid! :D

u.i.: Most mondjátok meg, hát nem gyönyörű a borítója????

A báli szezon regénye


Egyesek azért kockáztatnak, mert azt hiszik, ki tudják játszani a sorsot
Mások azért, mert a szerencse fiai
És megint mások egyszerűen csak imádják a veszélyt...

Robert Petre, Ingatestone hetedik lordja elcsábítja a gyönyörű és talpraesett Arabella Fermort. Arabella tudja, hogy egy ilyen viszony egy életre tönkreteheti, hiszen ördögien csábos szerelmese jakobita összeesküvő, akit ha lelepleznek, vérpadon végzi. A pár titkos viszonyát egy kívülálló lesi meg, egy önjelölt költő, aki nem más, mint Alexander Pope. Hírnévre és vagyonra áhítozva érkezik Londonba. Ha kudarcot vall, nyomorba jut, de ha Arabella és Lord Petre titkos viszonyáról híres költeményt ír, sikeres és gazdag lehet. London, 1711 - mocsok és pompa, álarcosbálok és politikai intrikák, kártyacsaták és orgyilkosságok és a kor leghíresebb géniuszainak botrányos világa.

Sophie Gee: Botrányos viszonyok

Ahhoz képest mennyire beharangozták, úgy vártam, hogy tényleg "botrányos" könyv lesz, de csalódnom kellett. Nem mintha nem tetszett volna, de nem ezt vártam. A könyv igazából egy Austen-féle regény megspékelve néhány pikáns jelenettel és persze sok-sok bűnnel és egy marék intrikával. Legérdekesebbnek az Alexander Pope szálat találtam. Tetszett, ahogyan a költő szemén keresztül látjuk a dolgokat.
A sztori: Alexander Pope fellátogat Londonba, mivel szeretne közel maradni a Blount-kisasszonyokhoz. A városban megismerkedik Arabellával, aki nemsokára felkelti a legígéretesebb agglegény, Lord Robert Petre figyelmét. Szerelem, szenvelgés, bájolgás és persze a kifejlet. Lord Petre-t nem kell bemutatni, hiszen minden nő életébe megfordul egy hozzá hasonló férfi. Erős, jóképű, humoros, szenvedélyes és még sorolhatnám. Pope ennek mind ellentéte: púpos, sovány, beteges alkat, mégis felismerjük a regény folyamán, mennyire nem számít a külső. Lehet valaki úgy is boldog, hogy szegény, csúnya, stb.
Pope-on keresztül megismerhetjük Jonathan Swiftet, Charles Jervast (a kor leghíresebb festője) és John Gay-t (Koldusopera írója).
Kellemes olvasmány, és szórakoztató is. Zavarni csak tényleg az zavart, hogy mást vártám, de ez, valljuk be, az én hibám. :)
Tetszettek a leírások, a parki piknikezések és a bálok. Szívesen magamra öltenék egy olyan ruhát, amiben az akkori nők tündökölte. Csipke, brokát, bársony, selyem, damaszt, ... Mondjuk a parókák nem hiányoznak, de egye fene, még azt is elviselném, ha részt vehetnék egy korabeli bálon.
Végeredmény: a könyv nem tér el címétől és alcímétől. Botrányos viszonyokat tár elénk, s a "báli szezon regénye". Jó szórakozást és táncra fel!!

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések