2016. szeptember 16., péntek

Nick Cutter: Mélység

Van egy bizonyos mélység, ahol a lélek már nem tud összhangba kerülni a környezetével. Nem a sötétség miatt. Az ember addigra már megszokja – legalábbis annyira, amennyire meg lehet szokni. Nem is a mérhetetlen csend, vagy az üresség, vagy a melegséget, bizonyosságot adó bármilyen életforma hiánya miatt. Nem a nyomás az oka. Még csak nem is a tudat peremén örökké motoszkáló halálfélelem. A valószerűtlenség érzése az. Mintha az emberhez már nem tartozna hozzá a teste, mert lelépett a faja által rég kitaposott ösvényről. A dolgok álomszerűvé, lényegtelenné válnak. Vigaszt keres az ismerősben, próbál visszamenekülni azokhoz a dolgokhoz, amiket ért, de ezek már sokkal, de sokkal nehezebben megfoghatók. Az emlékek megfakulnak. Az emberekből töredékek maradnak, mert már feladod, hogy teljesen emlékezz rájuk.
Különös ​​járvány tizedeli a világot: a Kórtól az emberek elkezdenek felejteni. Előbb apró dolgokat, mint például hol hagyták a kulcsaikat, majd később egészen komolyakat, kezdve a vezetéstől a beszédig. Végül a testük elfelejt működni, és meghalnak. Gyógymód nincs – egészen egy szenzációs felfedezésig. Kutatók a Csendes-óceánban, a Mariana-árok mélyén találnak egy ambróziának elnevezett anyagot, ami az első vizsgálatok alapján nem csak a Kórt, de minden más betegséget is képes meggyógyítani.

Nick Cutter: Mélység

Stephen King könyvein felbuzdulva elég sok mindenre rárepülök, aminek a leírása akár idézőjelben is tartalmazza a horror szavacskát. Arról nem is beszélve, hogy az Agave kiadó kezéből került ki az eddig számomra teljesen ismeretlen Nick Cutter regénye - a modern horror és science fiction szimfóniája! Az oldalakat falva mintha egy jól megkomponált, balladai szépséggel megírt ódát olvastam volna. Tévedés ne essék, King egyaránt szépírói vénával van megáldva, de a Mélység-ben mindez egy magasabb szintre lép. 

A "költői képek", a hasonlatok, az érzelmek, a múltba tekintések, a félelmek, a vágyak megfogalmazása mesteri, és meg kell említenem itt a fordítót (Tillinger Zsófia), aki nélkül mindezt nem sikerült volna ilyen magaslatokban átérezni. Hiszen mit ér egy jó történet, ha silány a fordítás (nagyon erősen próbálok nem az Anita Blake későbbi köteteire koncentrálni...). Ezt a gyönyörűséget hangsúlyozandó a bejegyzést tele fogom tűzdelni szebbnél szebb finomságokkal:
A félelem magas hangon énekelt az ereiben – kínzó ária volt ez, amelytől a csontvelejéig kirázta a hideg.
A történet színhelye talán az egyik legfélelmetesebb hely - számomra legalábbis. Ötvöződik a sötétség, a mélység, a stressz és persze a klausztrofóbia és a felejtéstől, a Kórtól való rettegés. Lehet, hogy a saját félelmeim miatt éreztem még nyomasztóbbnak, de merem állítani, hogy a Ragyogás után ez okozta nekem a legtöbb szorongást, de ennek ellenére nem tudtam megállni. A másik érzelem, amit kevés könyv vált ki belőlem: a borzalom. Mert emberek, olyan dolgok történnek ott a mélyben a parányi kutatócsoport tagjaival, amiktől kirázott a hideg! Ha filmnézés közben találkozom ilyen jelenettel, nagyon egyszerűen eltakarom a szememet, amíg snitt, haladunk tovább. Ez igen nehézkes lett volna egy könyv esetében. Nem is beszélve az elrugaszkodott, teljesen őrjítő végkifejletről!!!


!!!SPOILER!!!

Ezmiezmár??? :O Elsőre az agyam képtelen volt a megoldás befogadására... Ősi lények, akiket száműztek a Földről, de mindig is visszavágytak... Rögtön a bukott angyalokra asszociáltam, mert az én agyam mindig mindent meg akar magyarázni, de nem. Ezek a valamik Nick Cutter saját agyának, morbid, beteg szülöttei. Ha Luke helyében lettem volna, rájuk vágtam volna az a képzeletbeli ajtót, és jól elküldtem volna őket melegebb égtájakra, vagy feláldozom magam, csak nehogy elszabaduljanak. A tetőponton, amikor kiderül, kik ők és mik a céljaik, nagyjából az összes mozaikdarab a helyére került a fejemben és gondolkozni kezdtem, vajon mi lesz a befejezés. De erre nem számítottam... Ugyanis az utolsó oldalakon Kingtől eltérően, Cutter még a remény halvány szikrájától is megfosztja olvasóit. És bár nem írja le az emberiség pusztulását, a kedves olvasó rögtön tudja. Ez ellőtte nálam a pöttyöst, emiatt nem tudtam elaludni, és ezért gondolkoztam még napokig egy kérdésen: MIÉRT?!!!

SPOILER VÉGE!!!

Nem ugyanaz a víz itt lent. A víz, ami kifolyik a mosdócsapból vagy bugyog a játszóterek szökőkútjain. Kádakat és medencéket tölt meg, na és persze az óceánt – azonban egy bizonyos mélységben a víz sorompóként választja el az embert mindattól, amire emlékszik, amiről azt hiszi, ismeri. Csapdába kerül benne, a játékszerévé válik. Az összpontosítás szétmállik. A gondolatok megváltoznak. A nyomás. A nyomás. A lélek nem tud vele mit kezdeni. Nem is kellene, hogy tudjon. Az embert nem erre alkották. Megvan az oka, hogy nem él itt lent semmi. Vagy legalábbis semminek sem szabadna.
Esküszöm, ez volt az utolsó idézet, bár még van néhány csodálatos a tarsolyomban, remélem, hogy ennyi elegendő volt ahhoz, hogy az ilyen téma iránt érdeklődők futva szerezzék be a kötetet, és hozzám hasonló rohamtempóban be is fejezzék.

10/10 - minden kétséget kizáróan!!! :)

-> Beszéljünk a helyszínről: a Mariana-árok, ami mélyebben van, mint az Everest csúcsa, szóval van ám itt mélység és sötétség...
2016. szeptember 1., csütörtök

Stephen King - AZ

Kísértetjárta, kísérteni, kísértettanya. Olyan hely, amelyet sűrűn látogatnak szellemek vagy kísértetek – mint például a mosogató alatti csöveket.
A csatornák mélyéről kapaszkodik fel… Ártatlan gyermekekre vadászik… Pontosan tudja, hogy mitől lesz úrrá rajtunk a jeges rémület, és mindig a nyomunkban van… Valami, az emberi értelmet meghaladó sötét erő övezi Krajcáros, a bohóc kedves figuráját, aki harminc évenként felébred álmából, hogy halálra rémissze a kis új angliai város, Derry lakóit. Hét gyereknek azonban sikerül legyőznie a gonoszt, de ő pontosan harminc év múlva visszatér, hogy bosszút álljon.

Stephen King: AZ I - II.

Sokáig váratott magára ez a bejegyzés, pedig már múlt héten kivégeztem a könyvet. De emészteni kellett. Mégis csak 1400 oldal! De egyszer sem unatkoztam, tegyük hozzá. King mester nagyon jól ért hozzá, hogyan alakítsa a cselekményt úgy, hogy pont mikor bebambulnál (néha előfordul még velem is olvasás közben), akkor csavar rajta egyet egy helyszín-/szereplő-/időváltással. Sokszor ugrálunk ama bizonyos 1958-as év és a 80-as évek között, amikor az események újra felütik a fejüket. Különösen kellemes érzés volt, hogy a múltról a szereplőkkel együtt libbentettük le a fátylat. 

Most érzem igazán, mire is gondolnak a kritikusok, amikor korai és mai King regényekről beszélnek. Olvasva párat a nemrég megjelentek közül (Mr Mercedes, A búra alatt) és a régebbiek közül (Ragyogás, Az) tényleg érezhető bizonyos árnyalatnyi különbség. Sokkal komorabbak, és sok esetben nyúlnak a múltba, illetve történnek olyan események hatására, amelyeknek negatív visszhangja van (George halála, Beverly és az apja viszonya, stb.). Természetesen tudom, hogy King minden regényében nagyon alaposan kidolgozza a pszichológiai hátteret, a karakterek egytől-egyig "köztünk élhetnének". Gyarlóak, ügyetlenek, néha önzőek. Szóval, mindennapi hősök ők, nem a mai YA tökéletes "csilli-villi" lánykái/fiúkái (tisztelet a kivételnek, nem akarok általánosítani - igenis vannak jó YA könyvek is!). 

Játékosaink: Nagy Bill (a banda vezére), Ben (a dagi mérnökpalánta), Richie (a nagydumás kiscsávó), Eddie (a hipochonder anya pici fia), Mike (a színes-rezes), Stan (a magának való kis-ornitológus) és Beverly (mindenki szerelme). A hét kis törpe, akik olyan tettet hajtanak végre Derry város gyerkőceiért, amiről senki sem tud, sőt ők maguk is megfeledkeznek róla, miután lassan elszivárognak a városból. Történetünk akkor veszi kezdetét, amikor mindegyikük, leszámítva Mike-ot, aki Derry-ben ragadt, sikeres, gazdag ember, viszont mindegyik életükből hiányzik valami, amire mindig is vágytak. Ekkor érkezik a váratlan telefon Mike-tól, aki emlékezteti őket gyermekként tett ígéretükre. Megfogadták, hogy ha a Krajcáros visszatér, visszatérnek Derry-be és ismét kísérletet tesznek elpusztítására. De talán ez mégsem olyan egyszerű, ahogy gondolták...

Beszéljünk egy kicsit Krajcárosról, a "bohócról". Az alakot mindenféle szempontból elemezhetjük: a gyermeki fantázia kivetülése, a félelmek megtestesítője, a bizalom kijátszója, az ősi éhség, a nagybetűs Gonosz. És még most sem mondhatunk el róla mindent, mivel nem tudunk róla sokkal többet. Ez a legcsavarosabb az egészben, hogy átküzdjük magunkat 1400 oldalon, remegünk az izgatottságtól, hogy végre megismerjük Az történetét is, de nagy része balladai homályba vész. Ami nem hagy rossz érzéseket maga után, csak apró hiánypászmákat, hogy na, azért érdekelt volna... 

A 11/22/63-ban csak ízelítőt kaptunk Derry lakóinak furcsaságáról, azonban itt megismerhetjük a városka múltját és azt a 20-27 évente visszatérő borzalmat, amit azért nem lehet mindig Krajcáros számlájára írni. Mert az ember nem foghatja mindig valaki másra a gonosz tettét (jajj, de hát kényszerítettek - ismerjük már jól a II. világháborúból), hanem vállalni kell érte a felelősséget. És mily meglepő, mikor Derry öregjei a régi emlékeikről beszélnek, amelyek nem mindig szépek és jók, bizony elmondják azt is, hogy valóban, megtettem, mind benne voltunk, pedig tudtuk, hogy rossz dolog. *Légpacsi* kedves Mr King! 

És ha már ismét a tehetségének hangoztatásánál tartunk: emlékeztek még Dick Halloranra, a kedves szakácsunkra a Panoráma Hotelből (gyengébbek kedvéért: A ragyogás), nos hát, ő is megfordult Derry-ben, amikor még fiatal volt. Látogatása nem feltétlenül nevezhető mesébe illőnek... Ennyit az átívelő szálakról. :) 

Mára ennyit, mert még rengeteget lehetne írni erről a regényről, de egyrészt spoiler nélkül nehéz részletekbe bocsátkozni, másrészt kedvcsinálónak szerintem ennyi is elegendő!

A United 41-es járata szakavatott síelőként szlalomozik a mennydörgés és a villámlás barátságtalan tömlői között. A gép hevesen hánykolódik, az utasok fel-felvisítanak, és idegesen tréfálkoznak a környező vaskos felhőtömbökön átcikázó villámok láttán. – Anyuka, a Jóisten most fotózza az angyalkákat? – kérdezi egy kisfiú, és zöldre sápadt mamája reszketegen felkacag.

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések