2015/02/08

Futu.re avagy a vég kezdete

Semmihez sem kezdünk az öröklétünkkel. (...) Írtak egyetlen nagy regényt az elmúlt száz évben? Forgattak nagyszerű filmet? Tettek nagy felfedezést? Egyre csak a régi dolgok jutnak az eszembe. Semmit nem tudtunk kezdeni az öröklétünkkel. A halál nógatott bennünket, Jacob. A halál arra késztetett, hogy siessünk. Hogy használjuk az életet. Korábban mindenütt ott láttuk a halált. Minden rá emlékeztetett. Ez a rend: kezdet és vég.
Egy olyan jövőben járunk, ahol századokkal korábban felfedezték a halhatatlanság szérumát. Amerikában csak a leggazdagabbak juthatnak hozzá, Oroszországban csak a politikai elit, Európában viszont alanyi jogon jár a halhatatlanság mindenkinek. Az iszonyatosan túlnépesedett Európában az emberek gigantikus tornyokban élnek, és a halhatatlanságért cserébe le kell mondaniuk arról, hogy gyerekük legyen. A törvény ellen titokban vétkezőket a rendszer elit kommandója keresi – melynek a regény főhőse is a tagja.

Dmitry Glukhovsky: Futu.re 

Kedvenc szereplő(k): Jan, Annelie, Devendra

Hagytam egy fél napot, hogy leülepedjenek bennem az események. Tegnap este ugyanis nagy "zabát" tartottam, és pár óra alatt befaltam a maradék 300 oldalt. Fúúú... Nekem ez az első Glukhovsky könyvem és rendesen beledöngölt a földbe. Megrágott, visszaköpött, majd újra rágott. Mindezt azért, hogy rájöjjek, hogy amit kezdetben utópisztikus regénynek gondoltam, egy hatalmas fordulat után teljes valójában antiutópisztikus regénnyé változott. Ritka kincs ez a modern science fiction irodalomban. Belevinni az emberiség aktuális problémáit, harcait, vívódásait úgy, hogy a végén gondolkozni kezdj rajta, megéri-e egyáltalán megvárni a mocskos jövőt, amit a tudomány ígér... Nem kell megijedni, nem vagyok pesszimista vagy depresszív személyiség; gyanús, hogy mindez még a visszhang. Mik is ezek az aktuális dolgok? Túlnépesedés, népvándorlás, keleti konfliktusok, Amerika mindenbe bele akarok szólni politikája, Oroszország elzárkózása, és még sorolhatnám. 
A szívem szakadt meg, amikor Jan bejárta a számomra kedves, csodálatos helyeket, s helyükön már csak kompozit és beton tengereket talál. Barcelona, Toszkána, Strasbourg, Berlin. És így múlik el a világ dicsősége... 

Jan 29 éves, amikor megismerjük. Halhatatlan, árva és internátusban nőtt fel. Hogy jobban megismerjük, gyakran visszaemlékezik a gyerekkori, ifjú éveire, mielőtt bekerült a rajba. A Halhatatlanok a Nagy Sándor-i falanxok mintájára létrehozott "magánhadsereg". Ennél jobban nem tudom leírni. Ők azok, akik elvégzik a piszkos munkát. Felkutatják a törvénytelenül gyermeket nemzőket, s a szülők közül egyet beoltanak öregedés-gyorsítóval. Mindezt teljes anonimitásban végzik, fehér Apolló maszkok mögé bújva. Férfiak testvérisége ez, akik mindent megosztanak egymással, s felesküdtek a nőtlenségre. Addig minden normálisan is zajlik, míg Jan különleges megbízást nem kap egy magas rangú szenátortól. A küldetés során megismerkedik valakivel, kinek hatására megrendül a rendszerbe vetett hite, és olyan kérdéseket kezd el feltenni, amikre senki nem akar választ adni.  
A cselekmény során Jan bebizonyítja, hogy hiába a halhatatlanság, az ember akkor is esendő marad. Sokszor elbizonytalanodik, meghátrál, dühös. Mindezt azért, hogy a végén dönthessen saját sorsáról. 
Igazi csemegével találja magát szembe az olvasó. Glukhovsky meglátásai, érzései őszinték, emberiek, ahogy a karakterei is. Az általa alkotott világ pedig lenyűgöző és egyben borzalmas is. Ahogy a tornyokban utaztatott, liftekben száguldottunk és csak néhányszor bukkantunk ki a felszínen, saját klausztrofóbiám is előjött. El sem tudom képzelni, milyen lehet ott élni, szintetikus ételeket fogyasztani, kompoziton lépdelni, ülni és örökké fiatalnak maradni. Az emberek 80%-a ízesített szöcskéket fogyaszt, planktont és hínárt eszik. Ugyanezek boldogságtablettákon élnek, míg a maradék 20% antidepresszánsokon. Emberek .... dobpergés... íme a csodálatos jövő... Még az életkedvem is elment, emellett örülök, ha ilyesmire kerülne sor, én már nem fogom megélni. Azért remélem, hogy Glukhovsky jövőképe nem valósul meg sosem.
Addig is, még egy gondolat a regényből:

Az ember, aki fel tudja törni saját testét, ki tudja iktatni a halálos ítéletet, melyet a DNS-ébe írt a szakállas természettudós. Aki át tudja programozni magát. Átalakítani valakinek a gyorsan romló játékszeréből olyan lénnyé, amely nem romlandó, amely örökifjú, s végre független. Tökéletes. Az ember nem alkotás többé, hanem alkotó lett.