2012. szeptember 17., hétfő

Monte Cristo kis szigete

Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend!
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Kedvenc szereplők: Edmond Dantés, Noirtier, Haydée, Albert

A történet:  Edmond Dantés a Pharao hajó legénységének egyik tagja, és a regény kezdetén 19 éves fiatalember, aki hazatért édesapjához és menyasszonyához, Mercédeshez. Szerencséjének köszönhetően Morrel úr őt kívánja kinevezni a kapitánynak, mivel elődje betegségben meghalt. Első látásra tehát egy "szerencse fiát" látunk, akinek boldogsága nem ismer határt. Házasodni készül, hajóskapitány lett és édesapja egészséges. Azonban így túl egyszerű lenne az élet. Edmondot a halálos ágyán megbízta a hajóskapitány, hogy juttasson el egy levelet Párizsba. Tartalmáról a fiú mit sem tud, így mikor rosszakarói feljelentik, mint bonapartista összeesküvőt, értetlenül néz szembe a vádakkal. Az ügyész úrnak csak a címzett nevét tudja megmondani, ami még nagyobb balszerencsét okoz neki. Mindenféle magyarázat nélkül If várába zárják. Innen kikerülve határozza el, hogy bosszút áll életének megrontóin. És innen indul meg élete nagy kalandja és persze a könyv cselekményének java része.

Amadeáék újraélesztették hamvaiból az OKK-t, melynek első olvasmánya ez a könyv. Mikor kiderült, hogy 1200 oldallal nézek szembe, kicsit megijedtem. Hogyan leszek képes egy hónap alatt elolvasni, miközben egyetemre járok és szociális életet akarok folytatni. Nem baj, gondoltam, egyszer élünk! És az első ijedelem ellenére, két hét alatt végeztem vele. Olvastatta magát, mint minden jó könyv. Dumas stílusát leginkább Jókaihoz tudnám hasonlítani, de azért van amiben merőben más. A cselekmény sokkal gazdagabb, gördülékenyebb. Nem szakítja meg sok leírás, csak pont annyi, amennyire szükség van egy-egy helyszín megismeréséhez. Sok szereplőt kellett egyszerre az emlékezetemben tartani. De ezt már megszoktam Tolsztojnál, így nem okozott gondot. Ami különösen elnyerte tetszésemet, hogy a több szálon futó cselekmény követhető és élvezhető volt. Minden szál a szívemhez nőtt valamilyen módon. Megkedveltem a gyengéd Maximilient, a törékeny Valentine-t és az erőteljes Noirtier urat. Különösen az utóbbi jelleme nőtt hozzám leginkább. Noirtier úr nem omlott össze betegsége miatt, hanem erős egyéniség maradt, küzdött unokájáért, támogatta és szerette. Nélküle másképp alakult volna Valentine sorsa, minden tekintetben. :)
A másik oldalon nagyon tetszett, ahogy Monte Cristo bosszút állt. Ahelyett, hogy rögtön megölte volna ellenségeit, játszott velük. Közelükbe férkőzött, elnyerte bizalmukat és ott sújtott le rájuk, ahol azoknak a legjobban fájt. Az apró titkok is érdekesek voltak, melyekre a gróf útja közben rájött, és felhasználta öncélra. No meg vicces volt, ahogy az emberek találgattak ki lehet a gróf. Van, aki Byron vámpírjának hitte, s volt aki szélhámosnak vagy régi nemesembernek.
Mindemellett megismerkedhettünk a korabeli Párizs társadalmi osztályaival, értelmiségével és a legújabb eszközeivel (telegráf, tőzsde,...). Dumas remekül forgatta tollát! A könyv lenyűgöző és alig várom, hogy nekilássak majd egy másik ismert regényének, a Három testőrnek, mert bár bűn, tudom, hogy eddig nem olvastam, de ami késik, az nem múlik!
És végül, de nem utolsó sorban, nagyon tetszett a gróf jellemváltozása. Nem válthatott csak bosszúálló angyallá, s Isten igazságszolgáltatójává anélkül, hogy rá is hatással volna a szeretet és a megbocsátás. Mert bár kegyetlenül elbánt rosszakaróival, mégsem tehette meg ezt úgy, ahogy elsőre eltervezte. Hiszen nem gondolhatta, hogy egyesek között szerelmek szövődnek, hogy bosszújának eszközét megkedveli vagy újraéled a szerelem lángja szívébe, melyről már azt hitte, örökre jéghideg marad.
Egy idézettel búcsúznék. Akinek van ideje és kedve, mindenképpen olvassa el életében, mert hatalmas élmény!!

És most, Morrel, lehull a lepel arról a titokról, amely az ön iránt tanúsított viselkedésemet érthetetlenné tette: nincs ezen a földön sem boldogság, sem boldogtalanság, a két fogalmat csak összehasonlítani lehet. Csak aki a legnagyobb fokú boldogtalanságot átérezte, az tudja átérezni a legnagyobb boldogságot is. Halálra szántnak kell lennie, Maximilien, hogy megtudja, milyen jó is élni! Éljenek hát, és legyenek boldogok, szívemnek drága gyermekei, és ne feledjék el soha, hogy mindaddig, amíg Isten kegyes lesz fellebbenteni a leplet az ember jövőjéről, addig minden emberi bölcsesség ezekben a szavakban rejlik: "Várni és remélni!"

0 megjegyzés:

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések