„ - Jobb lesz, megígérem. Sokkal jobb.
- Miről beszélsz? – kérdezem.
- Te nem vagy halott, de nem is vagy élő. Jégviráglány vagy, Lia-Lia, elakadtál a világok között. Kísértet vagy, amelyiknek ver a szíve. Hamarosan átléped a határt, és itt leszel velem.”
- Miről beszélsz? – kérdezem.
- Te nem vagy halott, de nem is vagy élő. Jégviráglány vagy, Lia-Lia, elakadtál a világok között. Kísértet vagy, amelyiknek ver a szíve. Hamarosan átléped a határt, és itt leszel velem.”
Laurie Halse
Anderson: Jégviráglányok
Lia és Cassie élete
fenekestől felfordult egy bizonyos szilveszter éjszaka, amikor megfogadták
egymásnak, hogy ők lesznek a legsoványabb lányok az iskolában. Kettőjük útja
azonban már a kezdetektől kettéágazik. Míg Lia megtartóztatja magát az ételtől,
és amikor csak teheti nem eszik, addig Cassie fürdőzik az ételben. A
legfinomabb falatokat eszi meg, és jó sokat is azokból, ám utána a lelkiismeret
furdalás eluralkodik rajta és a szégyenérzet. Mindent kiad magából. Mai
diagnózis: anorexia és bulimia.
Ez az a két betegség, amivel édesanyáink ijesztgetnek minket a sötétben és akkor, amikor nem eszünk arra hivatkozva, hogy elhízhatunk. Emlékszem, egyszer én is közel kerültem az önutálathoz és azon gondolkoztam, hogy minél kevesebb kalóriatartalmú ételeket egyek. Ez a betegség, köztudottan, nem a testünkben alakul ki, hanem az agyban. És mi az oka: a túlzott elvárás, amit a média és a világ támaszt a fiatal lányok elé. Vajon a férfiak között miért nem „hétköznapi” ez a betegség?
Az önértékelési zavarok következménye, hogy a fiatal lány agya, jobban mondva a szeme nem azt látja a tükörben viszont, ami valójában ott van. Ő még mindig zsírpárnákat fog látni, még akkor is, amikor súlya már 40 kg körül jár. És itt érkeztünk el a Jégviráglányokhoz. A cím nagyon szép és tényleg ráillik a helyzetre.
Lia 19 éves. A regény kezdeten súlya majdnem elérte az 50 kg-ot. Én ezt hívom ideális testsúlynak egy 164 cm magas lány számára. Lia azonban másképpen látja. A legfélelmetesebb az volt, hogy Lia fejébe képzeltem magam. Ahogy számolja az egyes ételek kalóriatartalmát. A trükköket, amikkel kijátszotta a szüleit egy-egy közös étkezésnél. Elképesztő, mire képes az agyunk. És ez nem minden. Legjobb barátnője, Cassie halála után Lia még mélyebbre zuhan. Látja Cassie szellemét, aki tanácsokat ad neki és nem túl kellemes hatással van főhősünkre. Már az érthetetlen számomra, hogyan bírta a hidegrázásokat és a hasfájást, valamint a folyamatos éhséget…
Szeretném, ha egy olyan világban élnénk, ahol nem támasztanak lehetetlen és beteges elvárásokat a fiatalok elé. Ahol nem hajszolják magukat a halálba azok a csinos lányok, akiknek a lábaik előtt heverhetne a világ, csak egy kis figyelem kéne. És szeretném, ha a szülők jobban odafigyelnének gyermekeikre. Lia esetében is nagyon fontos lett volna a szülői szeretet és a támogatás, odafigyelés.
Még nem olvastam a Hadd mondjam el című könyvet, de alig várom, hogy kezembe vehessem, mert azt mondják, legalább ilyen „jó”, ami helytelen jelző -> értékes! Jó olvasást!
Ez az a két betegség, amivel édesanyáink ijesztgetnek minket a sötétben és akkor, amikor nem eszünk arra hivatkozva, hogy elhízhatunk. Emlékszem, egyszer én is közel kerültem az önutálathoz és azon gondolkoztam, hogy minél kevesebb kalóriatartalmú ételeket egyek. Ez a betegség, köztudottan, nem a testünkben alakul ki, hanem az agyban. És mi az oka: a túlzott elvárás, amit a média és a világ támaszt a fiatal lányok elé. Vajon a férfiak között miért nem „hétköznapi” ez a betegség?
Az önértékelési zavarok következménye, hogy a fiatal lány agya, jobban mondva a szeme nem azt látja a tükörben viszont, ami valójában ott van. Ő még mindig zsírpárnákat fog látni, még akkor is, amikor súlya már 40 kg körül jár. És itt érkeztünk el a Jégviráglányokhoz. A cím nagyon szép és tényleg ráillik a helyzetre.
Lia 19 éves. A regény kezdeten súlya majdnem elérte az 50 kg-ot. Én ezt hívom ideális testsúlynak egy 164 cm magas lány számára. Lia azonban másképpen látja. A legfélelmetesebb az volt, hogy Lia fejébe képzeltem magam. Ahogy számolja az egyes ételek kalóriatartalmát. A trükköket, amikkel kijátszotta a szüleit egy-egy közös étkezésnél. Elképesztő, mire képes az agyunk. És ez nem minden. Legjobb barátnője, Cassie halála után Lia még mélyebbre zuhan. Látja Cassie szellemét, aki tanácsokat ad neki és nem túl kellemes hatással van főhősünkre. Már az érthetetlen számomra, hogyan bírta a hidegrázásokat és a hasfájást, valamint a folyamatos éhséget…
Szeretném, ha egy olyan világban élnénk, ahol nem támasztanak lehetetlen és beteges elvárásokat a fiatalok elé. Ahol nem hajszolják magukat a halálba azok a csinos lányok, akiknek a lábaik előtt heverhetne a világ, csak egy kis figyelem kéne. És szeretném, ha a szülők jobban odafigyelnének gyermekeikre. Lia esetében is nagyon fontos lett volna a szülői szeretet és a támogatás, odafigyelés.
Még nem olvastam a Hadd mondjam el című könyvet, de alig várom, hogy kezembe vehessem, mert azt mondják, legalább ilyen „jó”, ami helytelen jelző -> értékes! Jó olvasást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése