2012. szeptember 15., szombat

Csip-csirip?


“Mikor a nap feljött a földre, és Lót Coárba ért, kénköves és tüzes esőt bocsátott az Úr az égből Szodomára és Gomorára, és elsüllyeszté azokat a városokat, azt az egész vidéket, a városok minden lakóját és a föld növényeit is. Így megy ez. Amint az köztudott, ama két város lakói gonosz emberek voltak. A világnak jobb nélkülük. És Lót feleségének, persze, megmondták, hogy ne tekintsen hátra, oda, ahol azok az emberek éltek, ahol az otthonaik voltak. De ő mégis hátratekintett, és én szeretem őt azért, mert az olyan emberi volt. Így hát Lót felesége sóbálvánnyá vált. Így megy ez.”

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Most kihagyom a bolti könyvismeretetőt. Szeretném inkább a saját szavaimmal megfogalmazni a történet lényegét.
Hogyan találkoztam a könyvvel? Régen olvastam A titánok szirénjei című alkotást Vonneguttól, ami nagyon a szívemhez nőtt. Igazából nem is tudom megmondani, miért. Nehezen érthető meg a könyveinek valódi mondanivalója. Ahhoz, hogy megértsük, át kell látni a tudományos fantasztikum burkán.
A regénynek egyfajta keretet ad a lírai én írói válsága. A történet előtti és a történet befejezése utáni állapotában ismerjük meg a lírai ént, a regény folyamán máskor nem találkozunk vele. Főszereplőnk: Billy Pilgrim (figyelmetekbe ajánlom a pilgrim szó fordítását = zarándok), aki jelen van Drezdában a bombázáskor, és mint később kiderül, egyszerre élete minden színpadán jelen van. Hiszen találkozik a tralfamadoriakkal, akik nagyon messzire élnek tőlünk és egy szemük van, a tenyerükön, valamint nem simerik a múltat és a jelent. Egyszerre élnek meg mindent. Ha meghal valaki, akkor nem tűnik el, hanem jelen volt és jelen lesz mindörökké. Érdekes filozófia, igaz? :)
A regénynek tehát nem lineáris a cselekménye. Ide-oda ugrálunk Billy életében. Egyszer gyerekként látjuk, aztán megint a háborúban van, vagy 20 évvel később, amikor repülőgép szerencsétlenség éri. Mindenki erre fogja őrültségét. Ugyanis Billy azt vallja, hogy lánya esküvőjének napján elrabolták őt a tralfamadoriak, és otthon kiállították egy állatkertben, ám ezt senki sem veszi észre, mivel az idegeneknél másképpen telik az idő. Miután Billyt beavatják, ő is másképpen kezdi látni a világot.
Huh, hát még lenne mit írni a cselekményről, de dióhéjban ennyit. Nagyon megfogott, könnyű olvasni, emellett olvastatja magát. Az elején azért írtam ki a bibliai idézetet, mert engem kicsit emlékeztet a második világháborús légi bombázásokra. A drezdaira és a hirosimaira egyaránt. Az amerikaiak hasonlóan gondolkoztak, mint Szodomával és Gomorával kapcsolatban. Bűnös város. Vagy igazából rávetítették egy kisebb politikai csoport vétkeit egy egész nemzetre. Mert kik is haltak meg a bombázáskor? A “nagy” emberek? Ááááá, nem! A szerencsétlen nép, akik mit sem tehettek a hatalmasok ellen.
Emiatt szimpatikus számomra az együgyű Billy, akit az élet sodort oda, ahol van és megpróbál továbbsodródni. Nem akar ártani senkinek, csak őszinte. Nem ragaszkodik a maga igazához, csak elmondja és utána csendben marad. Mégis, mindig bajba kerül ezzel a hallgatással. Hol elmebetegnek, lázadónak vagy nemtörődömnek nézik. Ezért bántja őt katonatársa, ezért fogja rá halálát, pedig valójában Billy nem tehet semmiről, sőt, neki köszönhetné az életét. És így sodródunk mi is egyre beljebb, és beljebb, egyre mélyebbre a történetben.
Zseniális! Olvassátok! Terjesszétek! Gondolkozzatok rajta!

0 megjegyzés:

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések