2010/04/18

Szocdem, fegyverkereskedelem, Svédország...


Annika telefonügyeletes egy stockholmi bulvárlapnál. Egy napon valaki véletlenül bejelenti, hogy egy ruhátlan halott lány fekszik egy parkban meghúzódó, régi zsidó temetőben. Annikát is kiküldik a helyszínre. Tudósításával kivívja főnöke elismerését, egyben felébreszti idősebb kollégái féltékenységét. A lány, mint vérbeli bulvárújságíró az áldozat egykori munkahelyére, egy sztriptízbárba is beépül a nyomozás kedvéért, miközben a szerkesztőségben folytonosan küzdenie kell az őt gáncsolni próbáló kollégákkal, és barátjával, Svennel való kapcsolata is egyre félelmetesebb irányt vesz.

Liza Marklund: Studio 69


Kedvenc szereplő(k): Whiskas, Patricia, Nagyi

Nyomasztó...

Ha valaki végig olvasta ezt a könyvet, az tudja, mire gondolok. Ugyanis a legnagyobb pofon a regény végén várja az embert, de az a pofon akkorára sikerült, hogy tátva marad az ember lányának szája. Legalább is az enyém úgy maradt. A csavar talán csak Dennis Lehane Viharsziget-éhez hasonlítható.
Minden fejezet elején találunk egy kis szösszenetet, melyek feltehetőleg egy napló bejegyzései. Azonban nem lehet tudni, ki írta. Tele vannak fájdalommal és rettegéssel. Már ezek is nyomasztóan hatnak, nemhogy az egész sztori...
A gyilkossági nyomozás mellett a kormány titkainak leleplezésén is dolgoznak az újságírók. A könyv betekintést enged a szerkesztők mindennapi életébe és a szabadúszók versengéseibe is. Igazi kis ínyenc falat! Az is újdonság, hogy nem a rendőrség nyomoz leginkább, hanem Annika, aki szabadúszó újságíró és egy kis svéd városkából jött fel Stockholmba, hogy szerencsét próbáljon. Beültetik a "rémvonal"-hoz, egy telefonhoz, ahová mindenféle bejelentések érkeznek feminista felkelőkről, nőnek öltöző tévésről, zsidó temetőben talált halott lányról, egy miniszter alibijéről,...
Nehéz letenni, bár az IB-s részek kicsit untattak, mivel magyarként nem nagyon ismerem a svéd politikai helyzetet... Itt is van összeesküvés-elmélet (Hodgins nagyon szeretné :P ( Dr. Csont - Bones, ha valaki nézni...)) dögivel.
Bár, az igazat megvallva, inkább maradnék Arnaldur Indridason könyveinél, mert nekem a klasszikus krimik jobban bejönnek. Ahol a nyomozó nyomozó, az újságíró pedig újságíró.
De ez nem jelenti azt, hogy nem tetszett, sőt, nagyon izgalmas volt, és úgy érzem, egyre jobban rákapok majd a Skandináv Krimik sorozatra, mert "LEHENGERLŐ"!! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése