Lovecraft Country

 That’s the horror, the most awful thing: to have a child the world wants to destroy and know that you’re helpless to help him. Nothing worse than that. Nothing worse.

Matt Ruff: Lovecraft Country

Huh, de rég is volt, mikor utoljára  bejegyzést tettem közzé :'D Azóta történt egy s más, de a legmeghatározóbb talán mégis a kisfiam születése volt. 💙 De akkor térjünk is rá a legutóbb olvasott könyvecskére.

Mikor először olvastam arról, hogy érkezik az HBO-ra egy Lovecraft Country című sorozat, amely egy könyv adaptációja, igen érdeklődve kezdtem keresgélni, hogy én erről a könyvről miért is nem hallottam. Azóta az Agave gondozásában magyarul is olvashatóvá vált a kötet, de nekem még az eredetihez volt szerencsém. Lássuk, hogy a fülszöveg alapján mire számíthat az olvasó:

1954, Chicago. A huszonkét éves leszerelt katona, Atticus Turner édesapjának nyoma vész, ezért felkerekedik, hogy megkeresse. Vele tart George bácsikája, a Néger útikönyv szerkesztője, és gyerekkori barátja, Letitia is. Útjuk Samuel Braithwhite vidéki kúriájához vezet New Englandben, arra a birtokra, ahol annak idején Atticus ősei rabszolgaságban senyvedtek. Menet közben nemcsak a fehérek Amerikájának hétköznapi borzalmaival szembesülnek, hanem olyan ártó szellemekkel is, amelyek mintha George kedvenc fantasztikus történeteiből lépnének ki. Atticus az apja keresése révén rábukkan egy titkos szektára, melynek rejtélyes szertartásában történetesen ő maga hivatott kulcsszerepet játszani. Ahhoz, hogy élve megússza a kalandot, olyan dolgokra kényszerítik, amelyek a Turner-klán pusztulásához vezethetnek.

A fülszövegben ismertetett cselekmény nagyon izgalmasan hangzik, de mielőtt azt hinnétek, hogy mind a 432 oldal Atticus édesapjának keresésével telik, tiszta vizet kell öntenem a pohárba. Matt Ruff nem egy megszokott regényt írt, inkább beszéljünk egyfajta antológiáról. A történetek idővonala lineáris, azonban a nyolc fejezet főbb szereplője mindig valaki más. A már emlegetett "Turner-klán" - bár itt ki kell térni arra, hogy nem mindenki vér szerinti Turner... - mindegyike reflektorfénybe kerül. Nem szeretném részletekbe menően kivesézni az egyes fejezeteket, mert akkor akaratlanul is spoiler veszély fenyegetné a posztot. Viszont elmondanám, milyen hangulatot hagyott maga után a könyv.

A moly-on 4,5 csillagot adtam, ami főleg ennek az alaphangulatnak köszönhető. Az 50-es évek Amerikája, megspékelve a korszakra jellemző fekete gyűlölettel és mindez megfűszerezve a szereplők sci-fi rajongásával (természetesen azért van jelentősége a Lovecraft-i címnek). Én őszintén bevallom, még nem olvastam a nagy mestertől, de lassan ideje lesz, bár a sci-finek és a horrornak ez a szörnyes ága nem igazán vonz. 

Szóval, hangulat: mindegyik történetet belengi a kellemes, misztikus köd, ami olyan érzést keltett bennem, mintha egy cigány tenyérjós sálakkal teleaggatott sátrában ücsörögnék, és együtt bámulnánk az üveggömbbe, a homály szétoszlását várva. Az egyes fejezetek végén, szívem szerint felkiáltottam volna, hogy nohát, és hol van a folytatás?! :O Ruff ugyanis ért ahhoz, hogy egyesével megkedveltesse velünk a szereplőit. 

Kedvenc szereplő(k): George, Hippolyta, Letitia és kövezzetek meg, de Caleb-et is nagyon megkedveltem

Kedvenc történet(ek): Abdullah könyve, Hippolita zavart kelt a világegyetemben, Jekyll a Hyde a parkban

Egyébként tetszettek a különböző klasszikusokra tett utalások, és valójában nagyon jól érződik, mekkora hatással voltak ezek az íróra, hiszen több klasszikus horror szerző története is visszaköszön (pl. R. L. Stevenson, Mary Shelley, stb). Az egyes fejezetek műfaja is változó, ami szintén nagy erénye a könyvnek. Kapunk egy kis kísértethistóriát és még romantikát is. :) 

Azt a fél csillagot az utolsó fejezet miatt vontam le. Összecsapottnak és hirtelennek tűnt, mintha a szerző mindenképpen happy end-et akart volna kanyarítani a végső gonosz legyőzésével és megleckéztetésével... Az eddigiek alapján szerintem belefért volna a közös egymás mellett élés, egyfajta szimbiózis kialakítása is, ami jobban tükrözte volna a műfaj világát. De hát ez én vagyok :D

Egyszer olvasandónak mondanám, mivel hozott magával valami újat, s eltekintve a talán túl sokszor is hangsúlyozott fekete-helyzettől és a gonosz fehér megbélyegzésétől, tényleg szórakoztató, izgalmas olvasmány!