2016. november 2., szerda

A nagymamám azt üzeni, bocs

A halálnak nem az a legerősebb hatalma, hogy megöli az embereket, hanem hogy a maradó emberekből kiszívja az életkedvet.

Fredrick Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

A könyv és én: egy terepen végigdolgozott nap után ülök a metrón és nézek magam elé, amikor a velem szemben ülő idős néni hangosan felkuncog és lapoz egyet az új könyvében (amit úgy állapítottam meg, hogy előtte a szatyorból vette elő és az első oldalon csapta fel). Erre kíváncsian elolvastam a könyv címét, raktároztam az információt, hogy hazaérve rákereshessek. Mert mégis, milyen könyv lehet, aminek az a címe, hogy Oma lässt grüßen und sagt, es tut ihr leid és egy nagyi korabeli nénit nevettet meg. Rögtön olvasnom kellett, mert belém bújt a kis kíváncsi manócska, és hála az Égnek, nem csalódtam! Sőt, annak az ellenkezője!

A könyv hatása rám: sírtam, nevettem, álmodoztam a könyv szereplőivel, és én is a metrón olvasva kuncogtam nagyokat. Régen sosem értettem, hogy az emberek hogyan képesek reggel korán, majd délután, fáradtan a munka után a metrón olvasni. Mert mégiscsak oda kell figyelni, koncentrálni kell, nem? Hát lehet! Nincs ennél nagyobb élvezet, főleg amikor a mellettem elszunnyadó párom a kuncogásomra ébred és kérdőn néz, hogy mégis mi lelt, én meg csak mosolygok rá, mintha saját kis titkomat őrizném. 

A cselekményről el merek árulni néhány dolgot, mert aki elolvassa a szinopszist, úgyis megtud egy-két spoilernek is minősíthető eseményt. A történet kezdetén megismerkedünk Elsával, a majdnem nyolcéves "más" kislánnyal, akit nevezhetünk koraérettnek. Mivel a vele egykorú gyerekektől eltérően előszeretettel használja piros filcét a nagyvilág tábláin jelentkező a helyesírási hibákon, illetve kedvenc értelmező szótára a Wikipédia és lány létére nagyon is képben van a képregényhősökkel, nem találja helyét az iskolában. Sokszor bántják, kergetik, amit az igazgatóság aszociális viselkedésével magyaráz és legszívesebben pszichológushoz utalnák. Csakhogy ott van Elsa nagymamája, akinek szuperereje van és mindig az unokája védelmére kel, ha kell földgömböt vág az igazgatóhoz, vagy majomkakival dobálja meg a rendőröket. De a nagyi beteg lesz és halála után Elsa az egész világra mérges, főleg nagymamára, aki magára hagyta, pont féltestvére, Fél születése előtt. Engesztelésképpen küldetéssel bízza meg Elsát. Kézbesítenie kell bocsánatkérő leveleit a házban lakóknak. Gyakorlatilag ezt nevezhetjük kiindulópontnak.

Bevallom őszintén, én még ilyen jól nem szórakoztam egy könyvön sem. És szórakozás alatt nem csak a nevetést értem, hanem az elmélkedést, várakozást, megrendülést és szomorúságot is. Az egyik legszebb része a történetnek azok a mesék, amiket nagymama Félálomországról mesélt Elsának, ahol bármi megtörténhet. Tanulságos mesék áldozatról, szeretetről, megbánásról és gyászról. Ahogy pedig az olvasó lassan felfejti a történet fonalát, egyszeriben minden mese értelmet nyer és nagyban bólogat, hogy akármilyen szabadszájú a nagymama, mindenkinek járna egy hozzá hasonló.

A regény egyik nagy pozitívuma, hogy Elsa gondolatai, cselekedetei hűek maradnak egy majdnem nyolcéveshez. Nem világmegváltóak, hanem egyszerű, gyermeki következtetések:

- Egyszer, mikor kicsi voltam, anya megpróbálta elmagyarázni, mit dolgozik, mivel megkérdeztem apát, de ő nem tudta jól elmagyarázni, mert ő sem értette igazán. És akkor anya azt mondta, hogy költségvetéssel foglalkozik. Én akkor azt kérdeztem: "Mi?" Mire ő azt mondta: "Kiszámolom, mennyi pénze van a kórháznak, hogy tudjuk, mit vehetünk." Mire én: "Hogy milyen a viszony a pénz meg a dolgok között?" Mire anya azt mondta, kábé, hogy milyen a viszony. Mire én mondtam, hogy ezt aztán egyáltalán nem nehéz felfogni, apa lassú egy kicsit. Egyszer találkoztam egy pasassal, aki anyával dolgozik, és Mickének hívják, aztán később egy buliban valaki megkérdezte tőlem, mit dolgozik anya, mire azt mondtam: "Anyának viszonya van Mickével a munkahelyen, de apa nem fogta még fel!'

A másik kedvencem pedig:

Mert lehet szomorú az ember gumicukorevés közben. De sokkal, sokkal, de sokkal nehezebb.

Meglepően sokat adott nekem ez a pár száz oldalas kis csoda. Ráadásul egy kislány szemein keresztül látjuk az eseményeket, amit egy férfi írt meg. Ehhez kell ám a tehetség! 
Nem beszélve arról, hogy én is akarok egy Griffendél-sálat, egy worsot és egy Farkasszívet, akik a legjobb barátaim lehetnek és mindentől megvédenek!
Csupa báj ez a történet, egy csiszolatlan gyémánt a könyvek tengerében. 

Olvasandó!!!

Naná, hogy várólistára kerültek Backman többi könyvei is!

0 megjegyzés:

Ki itt belépsz... :)

Kedves Olvasóm!

Örülök, hogy meglátogattál, vagy csak idetévedtedben itt ragadtál! Olvasmányaimról, véleményeimről és a számomra kedves könyvekről olvashatsz! Jó böngészgetést! ;)

Athala

Molyolás :)

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések