2012/10/03

Falak nélkül, remény nélkül?

Vannak pillanatok az életben, amikor úgy érzem, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, és pontosan azt teszem, amit tennem kell. Odafigyelek ezekre a pillanatokra. Ezek az én kozmikus mérföldköveim, amelyek tudatják velem, hogy jó úton járok. Most, hogy már idősebb vagyok, visszanézek, és látom, hol fordultam be rossz helyen, és tudom, milyen árat fizettem ezekért a figyelmetlenségekért. Ezért aztán megpróbálok még jobban odafigyelni a jelenre.
 Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Nem sokkal a harmadik rész elolvasása után, már kezembe is vehettem a negyediket, és igazából szerencsésnek tartom magam, mert az utolsó kötetre sem kellett egy-két napnál többet várnom, míg mások jó néhány hónapot vártak rá. Néhány nap alatt be is végeztem a könyvecskét (már becézgetem, annyira a szívemhez nőtt).
Először is: ez a kötet merőben másra sikeredett, mint az előzőek. Nem rossz más, csak más. Vegyük például rögtön a felütést. Ugye, még emlékszünk, hogyan ért véget a harmadik rész? UH-k (Unseelie Hercegek) megjelentek, a lándzsa kicsúszott Mac kezéből és teljesen maga alá gyűrték a hercegek (és ezt vedd a szó tényleges értelmében). Nagy bánatunkra Mac-ből Pri-ya lett... Persze, annyit elárulhatok, hogy erre is megoldás találtatik, mivel ha mégsem oldódott volna meg a probléma, akkor véget ért volna a cselekmény. Ami kicsit megzavarta a kényelmes, belemerülő olvasásomat, az Dani saját, azt hiszem, két fejezete. Merőben idegennek találtam, sőt eleinte irritált is, hogy eltérünk Mac sztorijától, miközben az A lényeg. Szóval kicsit fölöslegesnek éreztem (emlékeztetett arra, amikor a Breaking Dawnban Jacob vette át a történetfűzést).

Mondanivalója volt, az tény, mert elég sok minden történt a többiekkel, miközben Mac öntudatlan volt. Nekem akkor sem tetszett és punkt. Lényeg, ami a lényeg, hogy egy teljesen "új" Mac-et kapunk vissza. Fekete Mac, így hívja magát, bár ez a változás már várható volt az első kötetben megismert énje után. Kedvencem, ahogy Barrons nevezi: "Szivárványlány" -> annyira illik Mac-re. Főleg az első három kötetben. Mindent mesés rózsaszínben, lila szemüvegen át lát. Naivitása intenzíven kiérződik elbeszéléséből. Főleg amikor V'lane vagy Barrons személyéről elmélkedik. És ezt a rózsaszín ködöt egy szempillantásra átvágja, szétfújja, elkergeti az UH-k csapása. És gondoljunk csak bele: ki bírna elviselni olyan mértékű élvezetet, vágyat, fájdalmat, kétségbeesést és rajongást.

Másodszor: érezhető, mennyit fejlődött az írónő az első kötethez képest. Sokkal több leírást olvashatunk, a logikai felépítés is jobban érezhető, valamint az E/1 sem zavar már annyira. Megszokottá vált, és Moning sokkal jobban bánik a szavakkal (bár ez lehet annak is az oka, hogy a kiadóval együtt fordítót is váltottunk).
És persze ne feledkezzünk meg másik főhősünkről sem. Barrons a kötet elején igen jelentős szerepet kap Mac gyógyulásában, azonban valami okból kifolyólag háttérbe szorul a folytatásban. Mintha elvesztené jelentőségét az új Mac mellett... Csípős megjegyzései azonban még mindig színnel töltik meg a fehér lapokat. Egy másik szereplő, Dani veszi át a központibb szerepet. nagyon sok mindenben nyújt segítséget Mac-nek és több kérdésre is választ kapunk vele kapcsolatban.
Ami tényleg kiemelten tetszett, az a tündérvilág. Ebbe nem mennék bele részletesebben, mert akkor elárulnám a lényeget. :)

Zárásul csak annyit tennék még hozzá, hogy már belekezdtem az utolsó kötetbe és egyre jobb lesz!! Úgyhogy mindenkinek kellemes szórakozást és gazdag álmokat kívánok hozzá!

Mindegy, hány ember vesz körül minket, mindegy, mennyi barátunk és családtagunk szeret bennünket, és mindegy, hányan szeretnek viszont, a születésünk és a halálunk pillanatában egyedül vagyunk. Senki sem jön velünk, és senki sem megy velünk. Ez egyszemélyes utazás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése