John Keats: Hyperion - másként

Új címet adtam a versemnek. Hyperioni énekek. A vers nem a bolygóról szólt, hanem a magukat titánoknak kikiáltó emberiség elmúlásáról. Annak a fajnak az agyatlan gőgjéről, amely nem átallotta merő gondatlanságból meggyilkolni a szülőbolygóját, s ezt a veszélyes arroganciáját aztán még ki is vitte a csillagok közé, hogy végül egy olyan isten haragja sújtson le rá, akit részben az emberiség nemzett.

Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata. Hét ember, hét teljesen eltérő életút. S ami közös bennük: a Hyperion.A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be. A Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó, legendás Időkripták, és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike.

Dan Simmons: Hyperion

Kedvenc történet(ek): Rachel, Paul Duré, a Költő

Húha!

Röviden ennyit, bővebben pedig alább áradozok majd. Lássuk ->
Az első pár oldalon még negatív érzéseim voltak, mert hülyének éreztem magam, amiért nem értem a 29. századot. Aztán ez az érzés teljesen átalakult a megszállottság és öröm érzésébe. Hát mégsem vagyok reménytelen eset. Élvezem a sci-fi könyveket! Ehhez hozzátenném, hogy tavaly volt egy gyenge próbálkozásom, amikor elolvastam az Alapítvány első kötetét és nem tudtam folytatni... Szerintem rossz pillanatban kapott el vagy csak szimplán éretlen voltam hozzá. Édesapám el is szomorodott, mert ő nagy rajongó, és az ő ajánlására kezdtem neki. Azután megnéztem az Interstellart, és csodák-csodája, befogadott a világ és én is befogadtam őt. Eleinte nagyon szkeptikusan kezeltem a science fiction irodalmat, mert egyszerűen nem hittem neki/benne. Most rájöttem, hogy ezen művek élvezete és csodálata nem hit kérdése, hanem a döntésé. Márpedig én nagyon elszánt vagyok! Így vettem elő a már évek óta kinézett Hyperiont, hogy márpedig én akkor is erős leszek. Őszintén, nem kellett az erőt használnom, mert sodródtam benne és vele, eggyé váltam a szereplőkkel. Jártam a Lususon, a Maui Covenanton, a Tau Ceti Centerben és persze a Hyperionon is. Együtt úsztam a delfinekkel, repültem sárkányszőnyegen, ugráltam távnyelőről távnyelőre...
A történetről röviden annyit kell tudni, ami a fülszövegben is szerepel. A könyv hátulján még olvasható, hogy a szerkezete a Canterbury mesékhez hasonló, és valóban, ebből a szemszögből tényleg rokonok. Hét zarándok, hét története, különböző stílusban megírva. Mégis mindegyik kapcsolódik valamilyen módon a titokzatos Hyperion bolygóhoz, amivel érthetetlen módon senki sem foglalkozik. Annyi rejtély lengi körül, hogy már-már csoda számba megy, miért ennyire érdektelen vele a Háló. Persze, a történetek végére valamelyest sejthetjük a lényeget, de mégis kellően titokzatos marad, hogy rögtön rohanjunk a következő kötetért. Én legalábbis így tettem.
A legnagyobb respect Dan Simmons-nak, amiért ennyire kifinomultan meg tudta írni a különböző történeteket, hogy annak az embernek a jellemét tükrözze, aki meséli. Hiszen van egy költőnk, egy papunk, egy nyomozónk, egy katonánk, egy konzulunk, egy tudósunk és egy templomosunk. Természetesen különböző egyéniségjegyekkel. A második dicséret a világ felépítéséért. Ami eleinte zavaró volt, az teljes mértékben értelmet nyert a közepére. Külön regényciklust írhatott volna a Háló létrejöttéről, a különböző "szakkifejezésekről" és az egyes bolygókról.
A harmadik, de nem harmadrendű érdeme a szövegben, illetve a világban elrejtett utalások. Nem is pontos megfogalmazás ez... Inkább annyit mondok, hogy egy hatalmas tudású és széles érdeklődésű íróval van dolgunk, aki imád olyan neveket adni dolgoknak, amik utalnak valami általunk is ismert eseményre vagy híres emberre. Nem is beszélve a megalkotott vallások mibenlétére. Fúúúú...
Ahogy látható, picit elragadott magával az egész Hyperion világa. Már mellettem a folytatás, csak arra vár, hogy felcsapjam és felfaljam. Többet nem merek mondani semmiről, hiszen mindennek jelentősége van a sztori kikerekedése szempontjából. Még annyit, hogy a végén elmaradhatatlan a meglepődés és a várakozás érzése. Remélem, a folytatás is legalább ilyen élményt hoz, ha nem még jobbat. Sci-fi rajongóknak kötelező, irodalom kedvelőknek pedig erősen ajánlott!!

A Shrike a Fűtengernél

Végül egy idézet a Shrike-ról, aki mindennek a középpontjában áll. Átível időn és téren, s egy olyan könyörtelen istenség, akihez foghatót egy mitológia sem alkotott még!

A homály egy drogos legszörnyűbb rémálmának fejévé állt össze: részben acél, részben króm, részben csont arc, a fogak mint egy exkavátorral keresztezett robotfarkaséi, a szemek vérrel telt gyémántokon átégő rubinszínű lézerek, a homlokot egy harminc centiméteres, görbe tüske üti át a higanykoponyából szárba szökve, s a nyakat is hasonló tüskék övezik.