Némely dolog túl borzalmas ahhoz, hogy egyszerre felfogjuk. Más dolgok – csupasz, sercegő, kitörölhetetlen rettenetükben – ahhoz is túl borzalmasak, hogy egyáltalán felfogjuk őket. Csak később, magányban, visszaemlékezve kezd derengeni a felismerés: amikor kihűlt a hamu; amikor a gyászolók hazamentek; amikor az ember körülnéz, és – legnagyobb meglepetésére – egészen más világban találja magát.
Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Donna Tartt: A titkos történet
Kedvenc szereplő(k): Charles és Francis
És hogy meg is magyarázzam választásomat, már így az elején; bár Charles nem épp egy mintatestvér/diák/barát/társ, azért az én szívemhez ő állt a legközelebb, hiszen ő volt a legemberibb. Esendő, de legalább emberi. Francis pedig egyszerűen imádnivaló, bár ha ezt ő hallaná, biztosan elborzadna és felhúzná a szemöldökét. :)
Visszatérve a történethez (természetesen spoilermentesen, csak az elejéről szeretnék beszélni). A történetet nem is lehetett volna mással indítani, mint egy deus ex machina-val, ékes magyar nyelven, rögtön belecsaptunk a lecsóba, de csak egy fejezet erejéig, utána minden időrendben haladt előre. Az első fejezetben kiderül, hogy kit ér végzetes "baleset" és, hogy kik követték el a tettet. Ezzel alapvetően az volt a problémám, hogy halvány lila gőzöm sem volt, ki az a Bunny, Henry, Charles, Francis, Camilla... Vagy 30 oldal után lapoztam vissza újra az elejére, hogy kitisztuljon a kép.
Aztán itt van Richard, aki mindvégig a történet szócsöve. Nem kedveltem meg, de nem is utáltam. Inkább olyan közömbös karakter maradt számomra. Egyszerűen nem éreztem magamhoz közel, mint ahogy más elbeszélőket szoktam. Már a történet elején megpróbál bejutni a görög órákra, amin csak a Julian által kiválasztott diákok vehetnek részt.
Ha már itt tarunk, beszéljünk kicsit Julianről. Végig megmarad a maga titokzatos, apapotló szerepében. De a valódi énjéről csak a történet legvégén tudunk meg részleteket. Valahogy, ahogy a mondás tartja: Bajban ismerszik meg az igaz barát.
Visszakanyarodva: Camilla és Charles ikrek, de valami hihetetlenül furcsa módon. Francis meleg, ami meglepően abszolút nem zavart, sőt néha meglepődtem, mennyire kedvelem őt is és a gondolatmenetét. Henry szerintem elviselhetetlen. Borzalmasan sok volt már belőle. A migrénes fejfájásai, az állandó vezetéskényszere, a paranoiája, a képzelgései és végül csak kimondom, mit gondoltam róla -> totális elmebeteg! Szóval nem kedveltem meg, pedig biztos az volt a cél, hiszen mindenki körbeugrálta, ő volt tanítóbácsi kedvence, stb. Nekem nem jött be.
Szerintem a legjobban kidolgozott és legfontosabb szereplő Bunny. Neki is megvannak a saját problémái. Gazdag környezetben felnevelt, elkényeztetett fiú, akit úgy eresztettek ki, jobban mondva csaptak ki otthonról, hogy nem adtak mellé pénzt. Így ő ott csapol meg embereket, ahol csak teheti. Negatív jellemző, de ezt leszámítva kiforrott egyéniség, kissé hebehurgya, de szerethető. :)
Ami viszont abszoluté kicsapta nálam a biztosítékot, az a töméntelen alkohol és drogfogyasztás. Számomra elképesztő, hogy bírtak emellett tanulni, vagy egyáltalán életben maradni a diákok, no meg persze főszereplőink. Volt itt minden: kokó, fű, főként whisky, meg nyugtatók. Miért? Persze, valamivel el kellett nyomni a lelkiismeret hangját, de már előtte is ennyi ittak és buliztak. Oké, egyetem, kiszabadultunk, jeee, tegyük tönkre magunkat... De én nem tapasztalom ezt ilyen mélységben, pedig már 4 éve egyetemista vagyok. Jó, oké, Amerika, ott biztos ez megy, de akkor is hihetetlen számomra...
Na, miután így kiakadtam és élvezkedtem, elmondanám, hogy ez egy olyan könyv, amit mindenkinek, legalább egyszer el kell olvasni, mert fogadjunk, hogy a tett, ami hozzáfűződik, mindenkinek megfordult már legalább egyszer a fejében. A regényben átléphetjük ezt a határt, és végig követhetjük a következményeket.És hogy mi a tett? :)
Tessék elolvasni és akkor meglátjátok! ;)
Antikvarium.hu-n az elérhetőség
És miután suttogva álltunk a bozótban - egy utolsó pillantás (...) és egy utolsó pillantás körbe, nincs-e elejtett kulcs, elveszített kesztyű, megvan-e mindenkinek mindene? -, majd libasorban nekivágtunk az erdőnek, én még utoljára visszanéztem a facsemeték között, melyek összehajolva elzárták mögöttem az ösvényt. Bár emlékszem a visszaútra és a fenyők közt szállongó, első magányos hópelyhekre, emlékszem, ahogy megkönnyebbülve bezsúfolódtunk a kocsiba és útnak indultunk, mint egy vakációzó család, Henry összeszorított foggal kerülgette a gödröket, mi többiek pedig az üléstámlán áthajolva beszélgettünk, mint a gyerekek, bár nagyon is emlékszem a rám váró hosszú, borzalmas éjre meg az elkövetkező hosszú, borzalmas napokra és éjszakákra, csak hátra kell pillantanom, hogy eltűnjenek az eltelt évek, és a facsemetéken át megint magam mögött lássam zölden és feketén a szurdokot, melynek képe sohasem távozik el tőlem.
