Már- már levegő után kapkodva torpantam meg Marjorie impozáns ajtaja előtt, amely egyedüliként vészelte át a renoválást a régi házból. A tömör tölgyfa táblát sötétre pácolták, akár a padlót, és vastag volt, mint a fal, útját állva a barbár hordáknak, faltörő kosoknak és kishúgoknak.
A new england-i Barrett család élete romokba dől, amikor a tizennégy éves Marjorie akut skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Az orvosok sehogy sem tudják megakadályozni a lány süllyedését az őrületbe, így Barrették tehetetlenségükben a hitbe menekülnek: a helyi katolikus paphoz fordulnak segítségért.
A visszatérésre nem is lehetne alkalmasabb egy "horror" műfajú regény, azonban még mielőtt az összes rajongó megrohamozná a könyvesboltokat, szeretném leszögezni: ez semmi esetre sem nevezhető horrornak. Sőt, olyan távol áll tőle, mint ide Lothlórien! Inkább hasonlítanám Tom Wolfe szociológiával átitatott műveire, amelyet megbolondítottak egy csepp misztikummal és egy leheletnyi thrillerrel. Elnézést kérek azoktól, akik úgy érzik majd, hogy sok mindent elárulok a történetből, viszont próbálom elkerülni a spoilereket!
Tehát: van egy testvérpárunk, Marjorie és Merry (6-7 év korkülönbség), akik élik hétköznapjaikat, amíg Marjorie egyre furcsábban nem kezd viselkedni. A történet tulajdonképpen három síkon játszódik. Ott a régmúlt, amit a nyolcéves Merry szemén át látunk; a közelmúltban írt blog, amely a Megszállottság című sorozatot elemzi; és a jelenben Merryvel készített interjú. Természetesen lényegesen sokat időzünk a régmúltban, hiszen ez az az esemény, amelyért kezünkbe vettük a könyvet. Ekkor került sor a Megszállottság valóságshow forgatására és a Barrett család kálváriájára. Marjorie a kezdődő depresszió jelei után fokozatosan halad a disszociatív személyiségzavar felé.
Talán az egyik legbosszantóbb az, hogy nem tudjuk felfedni az okokat, lévén, hogy a kis Merry nem vette ezeket észre, vagy csak nem emlékszik rájuk.
Az apa elvesztette a munkáját, próbálja megtalálni a helyét a világban, s a fokozatosan elhatalmasodó önsajnálat és tehetetlenség során menekülőutat vél felfedezni a vallásban, míg az anya amolyan élettelen báb szerepét tölti be a családban. Komolyan, utólag kezdek rájönni, hogy alig mond valamit, cselekvései pedig egysíkúak (vacsoratálalás, jóéjt puszi, sikertelen próbálkozások a patriarchális társadalomból való kiugrásra). Az egyre emelkedő gyógyszer- és orvosi számla miatt a család anyagi gondokkal kezd küzdeni. Ezt nagyon példásan Tremblay egy nyolcéves kislány szemével érzékelteti: már megint spaghetti a vacsora, csak nincs saláta; narancslé helyett vizet kell fogyasztani, stb. Piros pont!
Marjorie állapotának fokozatos romlása miatt az apa kételkedni kezd az orvostudományban és a természetfeletti felé fordul. Wanderly atya próbál segíteni a családon, azonban a házba csődített forgatócsoport talán nem a legmegfelelőbb eszköz erre. A spirituális segítséget így az egész világ elé tárják, akik a mai médiát ismerve abból indul ki, hogy az egész fikció, a cél csupán szórakoztatás. Mint ahogy azt várnánk, a sok ember jelenléte nemhogy javítani Marjorie és a család elmeállapotán, a meg nem akadályozható romlás felé taszítja őket.
A cím igazán találó, figyelembe véve Marjorie elmeállapotát és annak tüneteit. Írónk egyik legjobb húzása az olvasó kételyek között tartása, ugyanis mi magunk sem tudjuk eldönteni, a lány mindezt bizonyos morbid szórakozásból megjátssza, esetleg ténylegesen pszichiátriai eset vagy neadj Isten gonosz démonok által megszállott.
Olvastatta magát, érdekes volt, de nem ezt vártam, és ez valahogy az egésznek a varázsát elvette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése