Nők és életük

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők


Harmadik könyvem Ulickajától, és ismét elvarázsolt a stílusa. Szenvedélyes, nyílt, modern és szókimondó. Mindenben látja az igazságot, amit megoszt velünk, földi halandókkal.
A könyv hat történetből áll össze, és mindegyiknek szereplője Zsenya, akinek a nők kitárulkoznak. Mellette úgy érzik, el kell mondaniuk történetüket, mely legtöbbször hazugság, mellyel önmagukat ámítják, illetve szánalmat akarnak kicsikarni a másikból. Amelyik leginkább tetszett, az a svájci történet volt. Annyira aktuális és fontos témát boncolgatott. A prostitúcia a mai napig gondot okoz minden országban, így a miénkben is. Kiskoromban szüleim azt mondták: "rosszlányok", de sosem tudtam, miért érdemlik ki ezt a jelzőt. Amikor pedig megtudtam, sajnálatot éreztem irántuk, undor helyett. Így történt ez Ulickaja történeténél is. A sok orosz lány, akik Svájcban próbáltak rálelni a szerencsére, szánalmat ébresztett bennem. De most nem ez a lényeg. Szóval mindegyik történet kicsit megrázó a maga nemében. Apró, illetve nagy hazugságok játszák a főszerepet, s az utolsó történet középpontjában csak Zsenya áll. És ez az a pont, ahol értelmet nyer mindegyik történet. Itt egyesülnek a szálak, és mi megismerhetjük Zsenyát is.
Megrázó történetek, de mindegyik aprócskát tágított a világszemléletemen. A végén úgy tettem le a könyvet, hogy hiányt éreztem, de ennek semmi köze nem volt a könyhöz. A hiány érzés bennem volt, méllyen, kiszakíthatatlanul. Sosem éreztem magam feministának, sőt, néha inkább az ellentéte volt jellemző rám, de a könyv után előtört belőlem is egy kicsit. Miért a nők? Miért mindig mi szenvedjünk jobban? Miért vagyunk mi elnyomva? És bárki mondja, hogy ez sületlenség, ma már egyenjogúság van, hazugság. Talán a gödör felszínén minden rendben, de ha az aljára tekintünk észrevesszük, hogy az élet nem is fenékig tejfel. Ott van a prostitúcia, a házasságon belüli erőszak, a gyermekmolesztálás, és még sorolhatnám azokat, amik leginkább a nőket alázzák. Hú, de ahogy elnézem, kicsit elszaladt a velem a ló. :D Itt abba is hagyom a kitörésemet.
Szóval érdekes könyv, érdemes elolvasni, és utána leülni tíz percre gondolkodni. Higyjétek el, megéri!