A szél árnyéka

Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Kedvenc szereplő: Fermín :D


A Sempere és fiai könyvesbolt már történelem Zafón könyveiben. Kaphat mellékszerepet (Angyali játszma) vagy főszerepet. Daniel Sempere, könyvünk főhőse, annak a Semperének az unokája, aki sokat segített Martín-nak Zafón másik regényében. Igazából ez a kötet jelenet meg később, de én örülök, hogy az Angyali játszmát olvastam előbb, mivel időben előbb játszódik.
Tehát: Daniel kiválaszt magának egy könyvet, melyet egy bizonyos Julian Carax írt, akiről semmit nem siker találnia. Gyerkfejjel még nem kezdi el a kutatást, arra majd csak később kerül sor, mikor egy sötét alak megkeresi, és mérhtetlen sok pénzt kínál a könyvért cserébe. Daniel erre elrejti a könyvet és megpróbálja kiverni fejéből Carax-ot. Azonban sikertelenül, mert folyamatosan belebotlik. Sötét, véres éjszakán ismerkedik össze Fermínnel, aki később legnagyobb segítője lesz. Együtt próbálják megfejteni Carax titkát. Daniel, fittyet hányva a fenyegetésekre és a veszélyre, kutatásba kezd és olyan titkokra derül fény, melyeket jobb lett volna hagyni, hogy örökre feledésbe merüljenek.
Ha dönteni kéne, én azt mondanám, hogy a Szél árnyéka egy fokkal jobb, mint az Angyali játszma, de nem igazán szeretnék különbséget tenni köztük. Mindkét könyv a szívemhez nőtt, és sosem felejtem el azt az odaadást, amellyel Zafón a könyvekről ír. És legújabb uticélom, hogy végre megismerhessem azokat a helyeket, amelyeket Zafón leír: Barcelona.
Nemrég tartottam egy előadást a spanyol polgárháborúról, és újra érdekelni kezdett a téma, mivel Zafón erről is megosztja, bár burkoltan, nézeteit. Iszonyodva olvastam, hogy emberek képesek ilyet tenni saját népükkel. Eddig minden tanárom azt hangoztatta, hogy a spanyolok szerencsések, mert hozzájuk nem ért el a II. Világháború, valamint, hogy Franco jobb volt Hitlernél. Ezek után támadt néminemű kétségem efelől. Franco ugyanolyan szadista állat volt, csak volt annyi esze, hogy nem szállt be a háborúba, bár azért szép számmal áldoztatta fel a férfiakat, mikor kiküldte őket Hitler megsegítésére... Mindegy, hagyjuk a szomorú múltat.
Remélem, mielőbb olvashatunk tőle új könyveket!
Ami még említésre méltó: az Elfeledett Könvyek Temetője - ötlet. A könyvek olvasása után sokáig forgolódtam az ágyban. Szerettem volna, sőt, akartom, hogy létezzen egy ilyen hely, ahol millióegy könyv van elrejtve, s én szabadon garázdálkodhatok közöttük. De ez szerintem nem csak az én álmom... :D