Mrs. Dalloway és az órák…

“Sally Parker igazi egyéniség volt, gondolta Clarissa, igazi művész. Mindig volt valami apró ötlete, valami kis érdekesség: és a ruhái mégsem voltak soha különcformák. Fel lehetett venni akármelyiket Hatfieldbe vagy a Buckingham-palotába. És Clarissa viselte is a ruhákat – Hatfieldben, a Buckingham-palotában.”

Egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni. A főtéma ő, Mrs. Dalloway – az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. 

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Még gimnazistaként vettem meg a könyvet, az Órák című film hatására. Akkor csak néhány oldalog jutottam, mert túlságosan száraz volt a szöveg. És valljuk be: én voltam túlságosan éretlen megértéséhez. Ugyanis a Mrs. Dalloway nem egy könnyű nyári olvasmány, hanem lélektani regény a javából. Ha egy fél pillanatra is elkalandozol, azt veszed észre, lemeradtál a fél gondolatsorról. Csak pár oldal párbeszéd található a regényben, a többi tömör leírás, vagyis mondjuk úgy: gondolkozás. Ez szövi át az egész regényt. Ami még zavaró volt, hogy nincsenek fejezetek. Így nehéz volt megtalálni a megfelelő helyet, ahol abbahagyhatom egy rövid időre. De sikerült, “átrágtam” magam rajta, de az eredmény nem feltétlenül lett 100%-osan pozitív…

Van egy Mrs. Dalloway-ünk, aki fiatalkorában nehéz döntést hozott: férjhez ment Richard Dalloway-hez, bár életének nagy szerelme Peter Walsh volt. Kapcsolatuk nem sokat változott, még mindig bizalmas barátok maradtak az évek során, amíg Peter elment Indiába néhány évre. Clarissa Dalloway eközben estélyeket adott, nevelte lányát, sétálgatott és megfigyelt. Férje szemszögéből is figyelhetjük az eseményeket.
A regény másik fontos szála, mely a történetünk végén elgondolkoztatja Clarissa-t, Septimus Warren Smith-ről szól. Egy veteránról, aki harcolt az első világháborúban, s most feleségével él együtt. Septimus nagyon beteg, poszttraumatikus stressz uralkodik el rajta a háborúban átélt szenvedések miatt. Mégis, ami miatt el akarja dobni magától az életet, hogy nem érez semmit. Se boldogságot, se ízeket, semmit…

Sok szálon fut a történet, csak úgy kapkodtam a fejemet néha. Amikor szereplőváltás volt, lehetett volna egy fejezetbontás, hogy jobban követhessem, mikor ki gondolkozik. Csak ez a valami hiányzott. Azt nem is modnom, mennyire ideges voltam, amikor letettem a könyvet. Bosszantott, hogy gyakorlatilag semmi sem történt az alatt az egy nap alatt, amíg a regény játszódik. Utána mégis elgondolkoztam. Talán csak a mi felgyorsult világunk hatására érztem unalmasnak és vontatottnak a történetet. Mélyen átgondolva, sok jó gondolat volt benne és lényegében a lélektani regények sajátossága, hogy a cselekmény háttérbe szorul a lélek problémái mellett. Mégis, az Órák című film után nagyobb hatást vártam, de akkorát mégsem csalódtam.