Az alaptörténetet mindenki ismeri: a trójai háborúban harcoló leleményes görög hűséges asszonya minden erejével azon van, hogy egyben tartsa a távol lévő Odüsszeusz ithakai királyságát, és eközben serdülő és egyre harcosabb fiával, Télemakhosszal is boldogulnia kell, valamint kordában kell tartania a kezére pályázó kérők hadát...
Margaret Atwood: Pénelopeia
Amikor elmentem a könyvért a Bookline-hoz, kicsit meglepődtem. Nem egy 170 oldalas kis könyvecskére számítottam. Az Odüsszeiából kiindulva valami hatalmasat és megrázót vártam. Ehelyett felém nyújtották ezt az apróságot. - Nem baj - gondoltam. Azért is elolvasom. Egyetemista létem első könyve volt. És nem csalódtam. Bájos, magával ragadó és legfőképpen tanulságos történet.
A versbetétek tetszettek a legjobban, bár volt köztük néhány szókimondó is, nem rontotta el a cselekménysort. Érdekes volt, ahogy többféle stílusban írta Atwood ezeket a betéteket. Volt dráma, próza, hexameter, rím, ...
Igazából nehezemre esik ilyen távlatból visszaemlékezni a cselekményre, de ami megragadott az a történet vége. Atwood beleszövi a mai világot is és nem zavaró módon, hanem teljes természetességgel.
A másik, hogy mindenki eldöntheti, hogy kinek ad igazat: Odüsszeusznak vagy a lányoknak. Már a fejezet nyers megfogalmazása: Odüsszeusz és Télemakhosz kicsinálja a Lányokat is utal a helyzet komolytalanságára.
Én, szívem szerint, a lányoknak adok igazat, de Odüsszeuszt sem hibáztatom. Mint a cím is jelzi: Pénelopé a mesélő, a főszereplő, ő alakítja a szálakat. Így az ő hibájából haltak szőrnyű halált a lányok, s ezek után érthető is ellenségeskedésük.
Csak a comment írása közben jövök rá, hogy az egész könyv egyfajta pszichológia. A megbocsájtás hiánya és a továbblépés képtelensége mutatkozik meg a könyv végén.
Atwood mindenkinek feladta a leckét. Bár a könyv nem nagy terjedelmű, mégis kellett egy hét, míg újabb könyvet vettem a kezembe. Nem hagyott nyugodni. Folyamatosan
gondolkoztam a történeten. Bele-beleolvastam az Odüsszeiába, hogy bizonyos részekre választ kapjak.Összegezve? Kellemes olvasmány, bár nem sorolnám a kedvenceim köze, mert hiányzott az a plusz, ami egy könyvet letehetetlenné tesz. Nekem inkább tűnt tanulmánynak, mint regénynek és ez kicsit lehúzta nálam, de ennek ellenére örülök, hogy elolvastam.
